Új vakcinát engedélyeztek a majomhimlő ellen

majomhimlő
A majomhimlő vírustörzs.
Fotó: Science Photo Library via AFP
Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken bejelentette, hogy engedélyezte a dániai székhelyű Bavarian Nordic oltóanyaggyártó majomhimlő elleni vakcináját.
Vágólapra másolva!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlő új afrikai variánsát, miután a Kongói Demokratikus Köztársaságban megnőtt az esetek száma, és fennáll a további terjedés lehetősége. 

A szervezet összehangolt nemzetközi válaszlépéseket és az erőforrások (például vakcinák és diagnosztikai vizsgálatok) mozgósítását rendelte el, hogy megfékezzék a majomhimlő fertőző betegség terjedését.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken bejelentette, hogy engedélyezte a dániai székhelyű Bavarian Nordic oltóanyaggyártó majomhimlő elleni vakcináját.

Ez az első oltóanyag, amelyet a szervezet jóváhagyott a betegség terjedésének megfékezésére a súlyosan érintett afrikai országokban, ahol a vírus egyre terjed.

Monkeypox virus, illustration
Majomhimlő
Fotó: Science Photo Library via AFP / Science Photo Library via AFP/

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azt mondta, hogy a majomhimlő elleni vakcinának ez az első előminősítése fontos lépés a betegség elleni küzdelemben. 

Az előminősítés megnyitja az utat a fejlődő országok előtt, hogy hozzáférjenek az oltóanyaghoz, mivel a legtöbb ilyen országnak nincsenek meg a forrásai a vakcinák biztonságosságának és hatékonyságának szigorú ellenőrzésére. 

A Bavarian Nordic vakcináját eredetileg himlő elleni oltásként hagyták jóvá. Néhány adagot már adományoztak Kongóban, ahol az oltások első körét október elején kezdik meg. A dán gyógyszeripari vállalat közölte, hogy 2025 végéig 13 millió adagot tud szállítani a vakcinából.

Már Európában is megjelent a halálos vírus

Közép és Kelet-Afrikában egyre több helyen okoz megbetegedést a veszélyes vírus, de a svéd közegészségügyi hivatal augusztusi közleménye szerint azonosították az afrikai kontinensen kívül is a majomhimlő-fertőzés új változatát. A szakemberek szerint ez a változat fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő a korábban ismerteknél.

A majomhimlős fertőzöttek száma az elkövetkező hónapokban várhatóan növekedni fog, minden európai uniós tagállamnak fel kell készülnie a betegség terjedésére 

- hívta fel a figyelmet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

Globálisan összehangolt erőfeszítésre van szükség a majomhimlő vírusának új változatával, a Klád Ib-vel szembeni fellépéshez. 

A WHO egy erre vonatkozó tervet jelentett be, amelynek megvalósításához fél év alatt legalább 135 millió dollárra (48 milliárd forint) lesz szüksége az Egészségügyi Világszervezetnek.

Monkeypox virus, illustration
Majomhimlő
Fotó: Science Photo Library via AFP / Science Photo Library via AFP/TUMEGGY/SCIENCE PHOTO LIBRARY

Új világjárvány?

Egyre aggasztóbb a majomhimlő terjedése az afrikai országokban, ahol a betegség már olyan országokban is felütötte a fejét, ahol korábban soha nem volt jelen. Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Egyetem Virológiai Nemzeti Labor igazgatója szerint a kontinens robbanásszerű népességnövekedése és a rágcsálókkal való egyre gyakoribb érintkezés segítette elő a majomhimlő Mpox vírus elterjedését

Eddig már legalább 450 ember halt meg a nemrég kitört járványban a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Kína komoly lépéseket tett

Augusztus közepén a kínai hatóságok bejelentették, hogy megkezdik az országba érkezők majomhimlő-szűrését. Mindenkit meg fognak vizsgálni, aki kapcsolatba léphetett fertőzöttekkel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!