A DNS meglepő fordulatot tárt fel Kolumbusz Kristófról

Kolumbusz bemutatja tervét a királyi párnak (színezett metszet, ismeretlen művész alkotása)
Kolumbusz bemutatja tervét a királyi párnak (színezett metszet, ismeretlen művész alkotása)
Vágólapra másolva!
1498. február 22-én a negyvenes évei közepén járó, jó egészségi állapotnak örvendő Kolumbusz Kristóf írásban rendelkezett arról, hogy az olaszországi Genova kikötővárosban lévő birtokát a családja számára fenntartja, ahogy írja: „mert onnan származom és ott születtem”. Most Kolumbusz saját DNS-e engedett betekintést a pontos családtörténetébe.
Vágólapra másolva!

Bár a legtöbb történész a dokumentumra a híres felfedező szülőhelyének hivatalos feljegyzéseként tekint, egyesek megkérdőjelezték a hitelességét és elgondolkodtak azon, vajon lehet-e több a történetben. De hogyan kerül ide Kolumbusz saját DNS-e? A spanyolországi Granada Egyetem törvényszéki kutatója, José Antonio Lorente által vezetett, évtizedek óta tartó vizsgálat most azonban alátámasztotta azokat az állításokat, amelyek szerint Kolumbusz mégsem olasz származású, hanem valahol Spanyolországban született, zsidó származású szülők gyermekeként.

Kolumbusz bemutatja tervét a királyi párnak (színezett metszet, ismeretlen művész alkotása): a DNS vizsgálata új eredményeket tárt fel
Kolumbusz bemutatja tervét a királyi párnak (színezett metszet, ismeretlen művész alkotása): a DNS vizsgálata új eredményeket tárt fel
Fotó: Wikimedia Commons/Library of Congress

A felfedezést egy különleges spanyolországi műsor keretében jelentették be, amelyet Kolumbusz 1492. október 12-én az Újvilágba való megérkezése alkalmából sugároztak. A szakemberek szerint azonban fontos szem előtt tartani, hogy a közölteket óvatosan kell kezelni, különösen akkor, ha nincs olyan lektorált publikáció, amelyet kritikusan megvizsgálhatnánk.

Sajnos tudományos szempontból nem igazán tudjuk értékelni, ami a dokumentációban rejlett, mert semmiféle elemzési adatról nem beszéltek benne. Az én következtetésem az, hogy ha a dokumentumfilmben nem mutatják be Kolumbusz DNS-ét, akkor tudósként sem tudjuk, milyen elemzést végeztek

 – mondta Antonio Alonso, a spanyol Nemzeti Toxikológiai és Törvényszéki Tudományos Intézet korábbi igazgatója Manuel Ansede és Nuño Domínguez spanyol hírszolgálatnak, az El Paísnak, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

 

Kolumbusz saját DNS-e segíthet

A történelmi dokumentumokat egyre inkább megkérdőjelezik vagy más esetekben megerősítik a biológiai feljegyzések törvényszéki elemzései. A tudósok szerint ez felveti annak lehetőségét, hogy Kolumbusz saját DNS-e betekintést nyújthat a családja pontosabb történetébe. 

A felnőtt korában írt feljegyzések értelmezése alapján a nyugati világ nagy részében Kolumbusz Kristóf angolosított nevén ismert férfi valamikor 1451 augusztusának vége és októberének vége között született Cristoforo Columbo néven Genovában,

 az északnyugat-olaszországi Liguria régió nyüzsgő fővárosában. Csak később, húszas éveiben járó fiatalemberként utazott nyugatra, pontosabban a portugáliai Lisszabonba, hogy olyan tehetős pártfogókat keressen, akik finanszírozni tudnák merész kísérletét, hogy a kelet felé vezető „rövidebb utat” egy teljesen másik irányba haladva tegye meg.

Kolumbusz Kristóf Ridolfo Ghirlandaio festményén (1520 körül)
Kolumbusz Kristóf Ridolfo Ghirlandaio festményén (1520 körül)
Fotó: Ridolfo Ghirlandaio 

Bár a történészek többsége elfogadja a genovai születési helyét meghatározó dokumentumokat, mégis évtizedek óta találgatnak egy alternatív örökségről. Az egyik állhatatos pletyka szerint Kolumbusz titokban zsidó volt, és Spanyolországban született a heves vallási üldöztetés és etnikai tisztogatás idején. Az állítás támogatói a végrendeletében található furcsa eltérésekre és a leveleiben szereplő szintaxis értelmezésére hivatkoznak 

– magyarázta Lorente, hozzátéve, hogy most a saját génjei szolgáltathatnak új bizonyítékot.

A kutatócsoport a televíziós különkiadásban azt állította, hogy a Kolumbusz fia, Ferdinánd és testvére, Diego maradványaiból vett Y-kromoszóma és mitokondriális DNS elemzése összeegyeztethető a spanyol vagy szefárd zsidó származással. Ez természetesen nem zárja ki kategorikusan Genovát, de nem is rögzít egyetlen európai helyet sem a felfedező születési helyeként. Ráadásul 

a 15. század végén (amikor Kolumbusz a mérföldkőnek számító útját tette) Spanyolországból száműzött zsidók tömegesen érkeztek az olasz városba menedéket keresve.

A szakemberek szerint Kolumbusz olasz származását már nehezebb lenne alátámasztani, és kérdéseket vethet fel azzal kapcsolatban, hogy egy szefárd zsidó származású személy hogyan születhetett Genovában az 1450-es években. Ahhoz tehát, hogy a megállapításokat széles körben elfogadják, az eredményeket még alaposan meg kell vizsgálni. 

Tények Kolumbusz Kristófról:

  • valójában az izlandi Leif Erikson (már megkeresztelkedett) viking felfedező lépett először az Újvilág földjére a 11. század elején;
  • Kolumbusz genovai származását erősen vitatják: katalán, görög, portugál vagy akár lengyel is lehetett;
  • nem maradt fenn róla kortárs portré, így valójában fogalmunk sincs, hogyan nézhetett ki pontosan;
  • az utazásból származó bevételek tizede a felfedezőt illette;
  • sohasem ismerte fel, hogy egy új földrészre bukkant; élete végéig abban a hitben volt, hogy Ázsia keleti partjain járt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!