Köztársaság tér, 1956: ávós akciók provokálták ki a budapesti pártház véres ostromát

Köztársaság tér, 1956 október 30.

Fotó: Fortepan

Az 1956-os forradalom és szabadságharc történetében a kommunista állampárt, az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) budapesti pártbizottsága Köztársaság-téri pártházának október 30-i ostromát mind a mai napig számos megválaszolatlan, illetve tisztázatlan kérdés övezi. Egészen a rendszerváltozásig az október 30-án történtekre a forradalmat eltipró, és szovjet szuronyokkal hatalomba ültetett Kádár-rezsim 1957-ben kiadott, úgynevezett Fehér könyvében írtak voltak az irányadók, és a pártház ostroma csak és kizárólag az „ellenforradalmi csőcselék” véres tobzódásaként volt interpretálható. 1990 után számos publikáció, illetve monográfia tett kísérletet az 1956. október 30-án történtek tárgyilagos feltárására, azonban a hiányos, és nem egyszer egymásnak ellentmondó dokumentumok miatt még ma is sok a bizonytalanság a Köztársaság-téri véres események hátterével kapcsolatban. Ami a bizonyosság szintjén állítható, hogy a pártházba vezényelt ávósok önhatalmú, felháborító akciózásai provokálták ki a sokuk számára végzetessé váló ostromot.

„Ha van erő, akkor lőni. Ez ellenforradalom. [...] A Központi Vezetőség cselekvésképtelen. Ülésezik, de nem várhatunk felülről semmit. Magunk vagyunk. Mi azonban legalább tudjuk, mit akarunk.”

(Mező Imre, a budapesti pártbizottság másodtitkára 1956. október 27-én.)

A Köztársaság tér a szétlőtt pártházzal az ostrom után
Fotó: Fortepan

Az egyetemisták 1956. október 23-i hatalmas rendszerellenes tömegmegmozdulássá szélesedő tüntetése váratlanul érte a kommunista állampárt korifeusait. A „döbbenet délutánján” a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Akadémia u. 17. szám alatti székházban folyó válságtanácskozáson a sztálinista keményvonalasok, így többek között Münnich Ferenc, Apró Antal, valamint Marosán György azonnali és határozott fellépést, a fegyveres karhatalom bevetését követelte az „ellenforradalmárokkal” szemben. 

Az 1956-os forradalom a kíméletlen és brutális kommunista diktatúra, a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett rendszer ellen robbant ki
Fotó: Wikimedia Commons

Ennek jegyében még október 23. délutánján a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székházába éles lőszerrel ellátott karhatalmi, nagyobb részt államvédelmi (ávós), kisebb részt pedig honvédségi alegységeket vezényeltek. Már javában zajlott a Magyar Rádió ostroma, amikor az onnan beérkező és az Akadémia u. 17-ben tanácskozó elvtársak számára több mint ijesztő hírek hatására Orbán Miklós ezredes a Belügyminisztérium (BM) karhatalmi egységének parancsnoka két, éles lőszerrel felfegyverzett 47 fős ávós szakaszt vezényelt a Köztársaság-téri pártszékház védelmére.

 Rákosi Mátyás 1953. nyári bukása, illetve háttérbe szorítása után a kommunista diktatúra hírhedt fegyveres elnyomó terrorszervezete, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), a „munkásosztály ökle” kikerült Rákosi közvetlen irányítása alól, és a Belügyminisztérium alárendeltségébe került. 

A forradalom kitörésekor Kovács Istvánt, a budapesti pártbizottság akkori első titkárát beválasztották az MDP Központi Vezetősége (KV) által felállított Katonai Bizottságba, ami a Honvédelmi Minisztériumban rendezte be az „ellenforradalom” leverésére szervezkedő kommunista agytröszt főhadiszállását, így a Köztársaság-téren Kovács helyett a másodtitkár, egy ugyancsak vonalas sztálinista, Mező Imre látta el az irányítást.

Megnő az ávósok önbizalma

Mező Imre már október 23-án este arra utasította a kerületi pártbizottságokat, hogy mozgósítsák a régi és kipróbált kommunistákat és adjanak fegyvert a „megbízható munkások kezébe”. Mező egyben utasítást adott a pártházba vezényelt két ávós szakasz parancsnokának, Tompa Károly államvédelmi hadnagynak, valamint Várkonyi György alhadnagynak, hogy készítsék fel a pártház civil alkalmazottait is az esetleges fegyveres harcra. Mivel október 24-én a forradalom elfojtására bevetett szovjet alakulatok fegyveres beavatkozása, nem különben az október 25-i Kossuth-téri véres mészárlás miatt tovább radikalizálódott a helyzet, Mező erősítést kért a Honvédelmi Minisztériumtól, ahonnan ötven puskát, két láda lőszert és egy láda kézigránátot küldtek, amivel a pártház civiljeit szerelték fel. 

Ideges szovjet tisztek 1956 októberében, a magyar forradalom napjaiban Budapesten
Fotó: Jack Esten

A pártház biztosítására Kutikov százados parancsnoksága alatt három harckocsi  érkezett a szovjet különleges hadtesttől a Köztársaság-térre. Ez már elegendő erőnek bizonyult a szervezkedő forradalmi fegyveres csoportok elriasztására, illetve távol tartására. 

Az első zűrzavaros órák elmúltával azonban megjött a Köztársaság-téri pártszékházban berendezkedett ávósok önbizalma. 

Október 24-én, amikor forradalmárok egy kisebb csoportja vonult át a téren, Várkonyi György államvédelmi alhadnagy kitört a pártházból és rajtuk ütött a szakaszával. Az ávósok szétkergették a csoportot, három civilt pedig fogolyként magukkal hurcoltak a pártszékházba. Várkonyi hadnagy büszkén jelentette is felettesének, Orbán ezredesnek az „ellenforradalmárok” elleni sikeres akciót, aki azonban azt a parancsot adta Várkonyinak, hogy elkerülendő a fegyveres forradalmárok szükségtelen provokálását, csak és kizárólag a védelmi feladatok ellátására koncentráljon.

Civilekre lövöldöztek, miközben folytatták az „ideológiai munkát”

 

A sikeres rajtaütésen felbuzdulva azonban az ávósok a kapott parancs ellenére tovább folytatták az egyéni fegyveres akcióikat. Október 25-én, a Kossuth-téri vérengzés napján, egy másik, időközben Szombathelyről felvezényelt ávós szakasz lendült támadásba a Köztársaság-téren. Az ávósok rajtaütöttek a téren áthaladó civileken, majd üldözőbe vették a menekülő embereket. Amikor az ávósok elől futva menekülő civilek a pártház közelébe értek, Tompa hadnagy tüzet vezényelt a szakaszának. Az „ellenforradalmárok” közül ekkor újabb három embert fogtak el, de a foglyokat akkor már Mező utasítására átkísérték a közeli Mosonyi utcai rendőrlaktanyába. A rendőrség ekkorra azonban már átállt a felkelő oldalára, így az ávósok foglyait szabadon engedték. A budapesti pártbizottságra eközben sorra érkeztek a nyugtalanító jelentések a kerületi pártbizottságoktól, amelyek arról számoltak be, hogy több kerületben is megostromolták a pártházat. 

Utcakép az 1956-os harcok idejéből
Fotó: Fortepan

Október 26-án pedig arról kapott jelentést Mező Imre, hogy a fegyveres felkelők elfoglalták a csepeli városházát, és megölték Kalmár József tanácselnököt. E hírek hatására Mező válságtanácskozást hívott össze. A tanácskozáson arra jutottak, hogy a közeli napokban várhatóan a Köztársaság-téri pártházat is megtámadják. Erre figyelemmel október 27-én Mező újabb erősítést kért és kapott, így már mintegy 150-en voltak a pártházban. A budapesti pártbizottságot vezető keményvonalas kommunisták a rendszer ellen kirobbant rendkívül széles körű felkelés és az őket fenyegető helyzet ellenére sem hagyták abba az „ideológiai munkát”, így többek között a régi és bukott rendszer mellett agitáló röplapokat szerkesztettek és terjesztettek.

Gerő Ernő a Rákosi-trojka egyik tagja  sztálinista, ortodox kommunista volt
Fotó: Kommunizmus Kutató Intézet

 Ezen kívül törvénytelenül lehallgatták a Nagy Imre híveinek tartott pártellenzéki vezetők telefonbeszélgetéseit, amiről Mező részletes jelentést írt a pártfőtitkárként már megbuktatott, ám a párton belüli ortodox sztálinisták és a Nagy Imre-ellenes erők egyik vezéralakjának számító Gerő Ernőnek. Mezőék különösen az árulónak minősített, az „ellenforradalmárokkal lepaktáló, és a rendőrséget szétverő” Kopácsi László budapesti rendőrfőkapitány ellen ágáltak hevesen, követelve az azonnali hatályú leváltását és letartóztatását. (Kopácsi már október 23-án megtagadta, hogy fegyvertelen civilekre lövessen, a szerk.)

Mező ötlete volt a Munkásőrség előfutára

Mező Imre azonban nem csak a pártszékház védelmére gondolt, hanem – a régi pártvezetés tehetetlenségét látva –, egyenesen a Köztársaság-teret akarta megtenni az „ellenforradalom” ellen szervezkedő kommunista fegyveres ellenállás központjának. Ennek érdekében október 28-án a Honvédelmi Minisztériumnál és a Katonai Bizottságnál is felfegyverezett munkásmilíciák felállítását és bevetését követelte az „ellenforradalmárok” ellen és a „törvényes rend” helyreállítására. (Mező ötletét a forradalom és a szabadságharc leverése után Kádár Jánosék valósították meg a pufajkás alakulatokból szervezett Munkásőrség felállításával.) Október 29-én Mező már egyenesen azt követelte a Központi Vezetőségtől, hogy Kádár János vegye át az irányítást, mert az „ellenforradalmi erők” előretörése miatt "„...már a huszonnegyedik órában vagyunk.” 

Október 29. azonban nem a forradalom ellen szervezkedő ortodox kommunisták napja lett. 

Aznap ugyanis a szovjetek elfogadták Nagy Imre miniszterelnök előző napi fegyverszüneti felhívását, és ennek jegyében október 29-én elvezényelték a Köztársaság-téri pártház elől Kutikov százados addig ott állomásozó páncélosait. Október 28. más szempontból is mérföldkőnek számított a Köztársaság-téri események történetében. 

Nagy Imre miniszterelnök október 28-án bejelentette az ÁVH feloszlatását
Fotó: Wikimedia Commons

Nagy Imre aznap bejelentette, hogy a kormány azonnali hatállyal megszünteti, illetve feloszlatja az Államvédelmi Hatóságot. A kormány döntése nyomán a Köztársaság-téri pártszékházba vezényelt ávós alakulatokat is le kellett volna szerelni és szélnek ereszteni. Erre azonban sem Mező, sem pedig a pártházban lévő ávós-alakulatok parancsnokai nem voltak hajlandók.

Az utolsó „ellenálló ávós góc”

Az ÁVH feloszlatását kimondó kormánydöntés után egyre jobban terjedni kezdett a felkelő csoportok között, hogy a Köztársaság tér az utolsó „ávós ellenálló góc”, hiszen az ott állomásozó felfegyverzett államvédelmi alegységeket a kormány rendelete ellenére sem szerelték le. A Mosonyi utcai rendőrlaktanyából szabadon engedett foglyok beszámolói, továbbá Tompa hadnagy és Várkonyi alhadnagy ávós szakaszainak a civilek elleni akciózásai csak még tovább fokozták a közfelháborodást. 

Szovjet harckocsik Budapest utcáin
Fotó: Fortepan

Az is történelmi ténynek tekinthető, hogy a párvezetésből fokozatosan kiszorult keményvonalas sztálinisták komolyan fontolgatni kezdték a Nagy Imre-kormány elleni puccs lehetőségét. Erről Földes László, a Partizánszövetség elnöke ekként emlékezett meg:

„Október 27-én Hazai Jenő vezérőrnaggyal … és Czinege Lajos MDP KB osztályvezetővel ... és Fehér Lajossal egyetemben kidolgozták egy katonai diktatúra kikiáltásának tervét. ... 28-án már sok fegyverünk volt. Elhatároztuk, hogy a budapesti pártbizottság székházában felállítunk egy katonai csoportot... Az ország különböző területeinek fegyverraktáraiból három helyre irányítottam a szállítmányt, a katonailag biztosított laktanyákban."

A pártházból adták le az első sortüzet

Tehát egyáltalán nem volt alaptalan az a feltevés, hogy a Köztársaság tér a forradalom ellen szervezkedő fegyveres kommunista ellenállás centruma. Miután a szovjet harckocsikat elvezényelték a pártszékház elől, Mezőék helyzete lényegesen meggyengült. Mező Imre október 27. után már sikertelenül kilincselt a honvédelmi és belügyi kormányzatnál, sőt, az ortodox-kommunista Münnich Ferencnél is a pártház megerősítése érdekében. 

Egy eddig még nem bizonyított feltevés szerint Münnich és a Katonai Tanács szándékosan hagyták cserbe Mezőt, arra bazírozva, hogy a pártház ellen borítékolhatóan bekövetkező fegyveres támadás megfelelő indok lesz az ismételt szovjet beavatkozás kikényszerítéséhez. 

Október 29-én az esti órákban fegyveres felkelők kisebb csoportja kezdett gyülekezni a Köztársaság téren, akikre Tompa és Várkonyi ávósai tüzet nyitottak. A pártházból leadott sortűz több embert megölt, és az ávósoknak sikerült foglyokat is ejteniük, ezzel mintegy kiprovokálva maguk ellen a másnapi eseményeket. Az október 30-i ostrom pontos kiváltó oka egyelőre még nem tisztázott. Miután elkezdődött a szovjet csapattestek Budapestről történt kivonása, ezzel egyidejűleg a felkelő csoportok – a kormány támogatásával – igyekeztek az egész fővárost az ellenőrzésük alá vonni.

A Corvin-köz a harcok idején
Fotó: Fortepan

 Éppen ezért voltak különösen irritálóak a Köztársaság-téri székházban maradt és az ÁVH feloszlatására fütyülő, akciózó ávós alegységek. Október 30-án reggel egy csoport felfegyverzett nemzetőr jelent meg a pártház bejáratánál, hogy eleget téve a Nagy-kormány rendeletének, lefegyverezze az épületben tartózkodó ávósokat. A pártházba belépő nemzetőrökre az ávósok tüzet nyitottak és kézigránátokat dobtak rájuk, így a váratlan tűztől a nemzetőrök halottakat és sebesülteket hátrahagyva visszahúzódtak a tér fái közé. 

A reggeli lövöldözésnek gyorsan híre ment. 

A hír hallatán a közeli és mintegy 200 fős Baross téri felkelőcsoport parancsnoka, Nickelsburg László elhatározta, a csoportjával a nemzetőrök segítségére siet, hogy egyesült erővel fegyverezzék le a makacsul ellenálló ávósokat. Ekkor már városszerte elterjedt az a hír, hogy a Köztársaság téri pártház alatt kiterjedt kazamata-börtönrendszer rejtőzik, amiben az ávósok foglyai sínylődnek. A pártház elleni akcióban így e feltételezett foglyok kiszabadítása is komoly szerepet játszott.

Biszku Béla sietett a pártházat védő ávósok segítségére

Amikor a Baross-téri felkelőcsoport a Köztársaság térre érkezett, összetalálkozott a Corvin-köziekkel, akik szintén az ávósok lefegyverzésére és a foglyok kiszabadítására jöttek a pártházhoz. Nickelsburg László, és a Corvin-köziek vezetője, Mesz János közös haditervet dolgoztak ki, melynek értelémében a Baross-tériek északi irányból, a Corvin-köziek pedig a pártházhoz képest délre fekvő Erkel színháztól lendülnek egyszerre támadásba. A pártházban meghúzódó kommunista fegyveresek sokkal előnyösebb helyzetben voltak még a felkelők létszámfölénye ellenére is, mivel a Corvin-közieknek fedezék nélkül, nyílt területről kellett megközelíteniük a pártház bejáratát, amit az emeleteken elhelyezett ávósok könnyen tűz alatt tarthattak. 

Mesz János (Falábú Jancsi) a Corvin-közi csoport egyik vezetője, tüzérségi parancsnoka
Fotó:  Erich Lessing

A támadásra a Corvin-közieknek az Erkel színház tetején felállított géppuskája adta meg a jelet egy hosszú sorozat leadásával. Mező és Tompa, illetve Várkonyi már ezt megelőzően az emeleti ablakoknál kiépített lőállásokban helyezték el az időközben az ávós egyenruhát rendőr egyenruhára váltó lövészeiket. A géppuskasorozat után az ávósok is tüzet nyitottak a téren át rohamozó felkelőkre. A Baross-tériek két harccsoportja a Rákóczi út és a Kenyérmező utca irányából nyomult előre, egy szakaszuk pedig a Légszesz utca irányából, Pásztor Gyula vezetésével. Őket érte az első sortűz, ami miatt két-három feleklő rogyott holtan a földre. A Corvin-köziek kihasználva azt, hogy az ávósok figyelme a Baross tériekre irányult, a színház épülettömbjének fedezékében próbáltak meg a pártházhoz kitörni. A lövöldözésre, illetve arra a gyorsan terjedő hírre, hogy „az ávósok a pártházból lövik a felkelőket” még több fegyveres csoport jelent meg a Köztársaság téren.

Malinyin hadseregtábonok, aki az 1956-os forradalom idején a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnoka volt (a képen  telefonnál) , aki megtagadta Mező kérését a beavatkozásra
Fotó:  RIA Novosti/RIA Novosti/Knorring

 Mező eközben kétségbeesetten telefonálgatott, páncélosok és honvédségi alakulatok bevetését követelve. Tóth Lajos vezérőrnagy, vezérkari főnök ígért is erősítést, valamint légi támogatást, ám ebből nem lett semmi. Mezőnek sikerült elérnie Földes Lászlót is, a Partizánszövetség elnökét, akinek közvetítésével szovjet fegyveres segítséget kért. Mihail Malinyin hadseregtábornok, a Magyarországon állomásozó szovjet haderő parancsnoka azt válaszolta, hogy az október 28-i fegyverszüneti megállapodás miatt a szovjet kormány engedélye nélkül nem adhat ki bevetési parancsot. Végül egy másik vonalas magyar kommunista, Biszku Béla igyekezett Mező segítéségre sietni azzal, hogy Virág Endre ezredest, a XIII. kerület katonai parancsnokát harckocsik bevetésére utasította a pártház védőinek felmentésére.

Biszku Béla (a képen jobbról a második, Kádár János mellett állva) végül hat harckocsi Köztársaság térre vezénylésére adott utasítást 
Fotó: Wikimedia Commons

 A sietve összeszedett hat, különböző alegységekhez tartozó harckocsi, amelyek személyzet nem is ismerte egymást a harckocsik között pedig nem volt rádiókapcsolat, Galó István őrnagy parancsnoksága alatt érkezett meg a Köztársaság térre. Amikor az első T-34-es nagy lánctalpcsörgés közepette behajtott a térre, a tank személyzete a harckocsiágyút nem a felkelők csoportjára, hanem a pártház kapujára irányozta. Amikor az ágyú nagy dörrenéssel elsült és belőtte a kaput, hatalmas üdvrivalgás tört ki a forradalmárok között, mert azt hitték, hogy a páncélosok átálltak a felkelők oldalára. A mintegy húsz percig tartozó ágyúzás után a páncélosok megfordultak, és elvonultak a térről.

A Köztársaság téri pártszékház az ostrom után
Fotó: Fortepan

 Egészen a páncélostámadásig a pártházból tüzelő ávósoknak nem voltak veszteségeik, szemben a felkelők addigi 15-20 halott, és 40-60 fős sebesült veszteségével. A téren egyre nagyobb számban gyülekező felelőket különösen felháborította, hogy az ávósok a sebesülteket elszállítani igyekvő menőautóra is rálőttek, illetve agyonlőttek egy fehér köpenyes, hordággyal futó mentőtisztet is. A helyzet azonban alapvetően megváltozott, amikor a páncélosok szétlőtték a pártház homlokzatát.

Véres lincselésbe torkollott a népharag

Délután kettő és három óra körül Mező Imre és az ávós parancsnokok rájöttek, hogy vesztésre állnak, és nem számíthatnak további külső segítségre. Ezért Mező kiadta a „ tüzet szüntess!” parancsot, majd egy lepedőből sebtében készített fehér zászlót lengetve, Asztalos János és Pap János honvéd ezredesek kíséretével kilépett a pártház kapuján. Amikor Mező a magasra tartott fehér zászlóval megjelent a pártház kapujában, néhány pillanatra elhallgattak a felkelők fegyverei is. Az Erkel színház tetejéről valaki jól hallhatóan elkiáltotta magát: „Ne lőj! Megadják magukat!” Ám a következő pillanatban szintén a színház irányából lövések csattantak, Mező és két kísérője pedig holtan rogytak a földre. Máig nem tudni, hogy ki, vagy kik lőttek rá Mező Imréékre. 

A lövések eldörrenése után elszabadult a pokol. 

Az ostromlók megrohamozták a harckocsiágyú találatától megrongálódott főkaput, és benyomultak a pártház előcsarnokába. Várkonyi államvédelmi alhadnagy szakasza a lépcsőfeljárórólrögtön tűz alá vette az előcsarnokba jutott felkelőket. Ezután szobáról szobára folyt tovább az öldöklő harc, végül az életben maradt karhatalmisták letették a fegyvert. A szobákban rekedt és a pincében megbújt pártfunkcionáriusokat és ávósokat a pártszékházba betört tömeg sűrű ütlegelések továbbá hangos kiabálás, szidalmazás közben kihurcolta a pártház elé, ahol kilenc ávós karhatalmist a falhoz állítottak és agyonlőttek.

Miután betörtek a felkelők a székházba, véres lincselésbe torkollott az ostrom
Fotó:  Vagn Hansen

 A feldühödött tömeg feldúlta a pártházat, az iratokat és propagandakiadványokat kiszórták az utcára. A fékezhetetlen népharag kialakulásában az az utólag valótlannak bizonyult hír is szerepet játszott, hogy a pártházhoz tartozó, a tér alatti kazamatákban nagyszámú foglyot tartanak, illetve kínoznak az ávósok. A sok halálos áldozat, és az ávósok ostromot megelőző akciózásai  szintén csak olajat öntöttek a tűzre. A forradalom és szabadságharc leverése után a kádári kommunista restauráció hivatalos kánonja az „ellenforradalmi csőcselék” tobzódásának, valamint a CIA és az amerikai imperialisták aknamunkájának, nem különben a régi, Horthy-rendszer "reakciósainak" uszítására vezette vissza a pártház kétség kívül véres ostromát. 1956-ot azonban nem külső és megfoghatatlan „háttérhatalmi erők", hanem maguk a kommunisták provokálták ki kíméletlen terrorjukkal, és népellenes rendszerük primitív elnyomó politikájával. 1956 egyszerre volt a kommunista terror és elnyomás elleni lázadás, valamint a visszafojthatatlan szabadságvágy felszínre törése.