Vágólapra másolva!
Az idei Kutatók Éjszakáján szeptember 27-én a belváros szívében várta a Bay Zoltán Kutatóközpont színes programjaival az érdeklődőket. A TudományExpressz villamosjárat, a Deák téri flashmob és az interaktív kerekasztal-beszélgetések mind-mind azt a célt szolgálták, hogy a fenntarthatóságot, a tudományos eredményeket közérthető, vonzó módon mutassák be a szélesebb közönségnek. Az "újragondolt kutatók éjszakája" hatalmas sikert aratott.
Vágólapra másolva!

A korábbi évekhez képest a kutatóintézet egy merész újítást hozott, az épület falai közül kilépve idén először a belvárosban, a köztereken tartotta meg programjait, hogy még több ember érdeklődését felkeltsék.

A közterületi programok, a rendhagyó TudományExpressz villamosjárat, a Deák téri flashmob és az interaktív kerekasztal-beszélgetések mind-mind azt a célt szolgálták, hogy a fenntarthatóságot, tudományos eredményeket közérthető, vonzó módon mutassák be a szélesebb közönségnek.

A rendezvénysorozat egyik csúcspontja a Deák téren és Móricz Zsigmond körtéren tartott tudományos flashmob volt, amelyen Dr. Vida Ádám, a Bay Zoltán Kutatóközpont K+F igazgatója, Molnár Janka influencer („A tudomány szexi” TikTok-csatorna házigazdája) és Lampert Benedek (a Figs Fan Photos alkotója) közösen hívták fel a figyelmet a tudomány fontosságára. A különleges esemény során látványos kísérleteket mutattak be, és a járókelők számára is élvezhető módon szólították meg a közönséget.

Flashmob a Deák Téren a Kutatók Éjszakáján 
Fotó: Bay Zoltán Kutatóközpont

A program következő állomásaként a Bay Zoltán Kutatóközpont budapesti telephelyén került sor egy kerekasztal-beszélgetésre a műanyagok körforgásáról a hulladékgazdálkodásban, amelyen a Bay szakértői mellett a Szentkirályi Magyarország, a CBA és a MOHU képviselői osztották meg tapasztalataikat és véleményüket a műanyagok újrahasznosításának lehetőségeiről és kihívásairól.

Az esemény újdonsága, a TudományExpressz villamos, amely a 47-es vonalán közlekedett a Deák tér és Budafok között. 

A villamos belső terében tudományos kísérletek, interaktív bemutatók és élő kutatói beszélgetések zajlottak, miközben az utasok bepillanthattak a kutatói élet kulisszái mögé. 

TudományExpressz villamosjárat a Deák téren
TudományExpressz villamosjárat a Deák téren
Fotó: Bay Zoltán Kutatóközpont

Az est folyamán további izgalmas programok zajlottak a színpadon, köztük az influencerek részvételével tartott „Influencerek szerepe a tudománykommunikációban és fenntarthatóságban” című kerekasztal-beszélgetés. Molnár Janka moderálásával Gyuris Rita (Plantprotecting Rita), Erzsi & Bence (CultureGeeks), Lampert Benedek (Figs Fan Photos) és Dr. Vida Ádám osztották meg gondolataikat arról, hogy a közösségi média hogyan segíthet a tudományos ismeretek népszerűsítésében.

Az esemény zárásaként a Ivan & The Parazol Pop Duo Akusztik adott koncertet. A fellépés során a zenekar felhívta a figyelmet, hogy a fenntarthatóság és a környezettudatosság nem pusztán csak divat, hanem a felelősségteljes viselkedés egyben a jövő záloga is.

Kémia bemutató a Kutatók Éjszakáján
Fotó: Bay Zoltán Kutatóközpont

Az új formátumú rendezvényen

A Bay Zoltán Kutatóközpontban és a Kutatók villamosán tartott programokon mintegy háromezren vettek részt.

Egyértelműen bebizonyosodott, a közterületi eseményekkel és interaktív elemekkel még közelebb hozták a tudományt az emberekhez, megmutatva, hogy a kutatói életpálya nemcsak izgalmas, de rendkívül fontos szerepet is játszik a fenntartható jövő megteremtésében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!