Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az idegnek hipotetikus létezése a csillagászat egyik legizgalmasabb kérdése, de egyelőre még nem tudjuk, illetve nem találtunk rá bizonyítékot, hogy létezhet-e a földihez hasonló, vagy annál még sokkal magasabban fejlett technikai civilizáció az univerzumban. Pusztán a matematikai valószínűség alapján csak a szűkebb galaktikus hazánkban, a Tejútrendszerben is tízezres nagyságrendben kellene léteznie a fejlett civilizációknak, az univerzumban pedig még ennél is sokkal nagyobb számban lehetnek idegenek a valószínűségszámítás szerint, ám ennek ellenére még egynek sem találtuk nyomát. Csillagászok egy csoportja azonban úgy döntött, hogy másként teszi fel ezt az izgalmas kérdést, amelynek megválaszolásához a mesterséges intelligencia segítségét is igénybe vették. A kérdés pedig így szól: vajon az élet számára a legjobb univerzumban élünk-e? A válasz több mint meglepő.
Mi az a Drake-egyenlet, és mi köze lehet a sötét energiának az élet kialakulásához?
A kutatócsoportot az úgynevezett Drake-egyenlet ihlette meg, vagyis a neves amerikai csillagász, Frank Drake által még az 1960-as években kidolgozott azon formula, ami azt mutatja meg, hogy a fejlett élet létezésének milyen matematikai valószínűségei lehetnek az univerzumban. A formulához alkalmazott paraméterek egy része könnyen mérhető, más részük viszont nem empirikus feltételezéseken alapul.
Drake képletét továbbfejlesztve ezért a kutatócsoport egy olyan új formulát dolgozott ki, amit az egész hipotetikus multiverzumra kiterjesztve és egy sajátos tényezőt, a sötét energiát a középpontba állítva vizsgálta meg a magasan fejlett technikai civilizációk, vagyis az idegenek létezésének valószínűségét.
A sötét energia az energiának egy olyan feltételezett formája, ami a legnagyobb valószínűséggel kitölti az egész univerzumot, és még ha ennek egyelőre nem is tisztázott a pontos mibenléte, de az asztrofizikusok többsége egyetért abban, hogy a sötét energia okozhatja az univerzum gyorsuló tágulását, ez pedig közvetett módon bizonyítja a létezését is.
A sötét energia hatása jóval jelentősebb lehet az univerzumra egészére az eddig feltételezetteknél, ami a csillagkeletkezéstől kezdve az élet kialakulásáig rendkívül sok tényezőt befolyásolhat.
Már korántsem számít a sci-fi világába tartozónak a multiverzum és a párhuzamos univerzumok elmélete
Saját univerzumunkban az anyag csillagokká való átalakulásának hatékonysága 23 százalék körüli a modellszámítás szerint. A csillagkeletkezési arány fontos mutatószám az élet kialakulásának a valószínűségéhez is, hiszen az élet alapkövét alkotó bonyolult szerves molekulákhoz szükséges elemek csak a csillagfejlődés egy-egy speciális szakaszában, a szupernóva-robbanás során jöhetnek létre teljes spektrumban. A szupernóva-állapot ráadásul a csillagfejlődés nagyon ritka, pontosabban egyáltalán nem jellemző fázisa, amihez speciális körülmények együttes fennállására van szükség.
Az új modell azt vizsgálta, hogy a sötét energia mennyiségének változása milyen hatást gyakorolhat a csillagkeletkezési arányra. A saját univerzumunkban tapasztaltnál magasabb sötétenergia-értékeknél a csillagkeletkezési arány hatásfoka már eléri a 27 százalékot. Ebből pedig az következik, hogy a multiverzumon belül azokban az univerzumokban keletkezik szignifikánsan több csillag, és ezzel párhuzamosan ugrik meg az élet, benne a magasan fejlett technikai civilizációk kialakulásának az esélye, amelyekben a mi univerzumunkhoz képest nagyobb arányban van jelen a sötét energia.
A multiverzum teóriája egy olyan speciális és összetett elmélet, mely szerint az általunk ismert világegyetemen kívül számos más univerzum is létezik, és ezek együttesen testesítik meg mindazt ami létezik, illetve létezhet, így a teljes világűrt, az időt, a tömeget az energiát és teret ugyanúgy, mint a fizika törvényeit és az ezeket leíró állandókat. Az egymás mellett létező univerzumokat hívják párhuzamos univerzumokat. Noha az 1980-as években megalkotott elméletet eleinte még elvetették az asztrofizikusok, de napjainkban már egyre szélesebb körben válik elfogadottá.
"A sötét energia és az univerzumunkra gyakorolt hatásának megértése az egyik legnagyobb kihívás a kozmológiában és az alapvető fizikában" - mondta Dr. Daniele Sorini, a Durham Egyetem Számítógépes Kozmológiai Intézetének kutatója, akit az Ilf Science tudományos hírportál idéz.
-Az univerzumunkat irányító paraméterek, beleértve a sötét energia sűrűségét, megmagyarázhatják saját létezésünket is. Meglepő módon azonban azt tapasztaltuk, hogy még a lényegesen nagyobb sötétenergia-sűrűség is összeegyeztethető az élet valószínűségének növekedésével, ami arra utal, hogy nem biztos, hogy ebből a szempontból a legjobb univerzumban élünk- fűzte hozzá a kutató.
Hol létezhetnek legnagyobb számban az idegen civilizációk?
A tudóscsoport sokféle hipotetikus univerzumot vizsgált meg a sötét energiával nem rendelkezőktől kezdve egészen az olyanokig, amelyek 100 000-szer több sötét energiával rendelkeznek, mint a miénk. Kiszámították annak a valószínűségét is, hogy egy-egy univerzum mennyi életlehetőséget hozhat létre a benne lévő sötét energia függvényében, és arra a következtetésre jutottak, minél több a sötét energia egy feltételezett párhuzamos univerzumban, annál több csillaggal rendelkezik, következésképpen annál nagyobb lehetőséget ad a magasan fejlett technikai civilizációk kialakulására, vagyis az idegenek létezésére.
Modellszámításaik szerint vannak olyan univerzumok, amelyekben sokkal nagyobb számban létezhet az intelligens élet, mint a sajátunkban. A kutatók megjegyzik, hogy a saját univerzumunk 23 százalékos csillagkeletkezési aránya annak ellenére, hogy nem éri el az ideális csillagkeletkezési arányt, ám attól nem áll túl messze. Az új és szokatlan modell rendkívül érdekfeszítő, amit a kutatócsoport szeretne továbbfejleszteni. „Izgalmas lesz a modellt felhasználni az élet különböző univerzumokban való megjelenésének feltárására, és megnézni, hogy szükséges-e újraértelmezni néhány alapvető kérdést, amelyet magunknak teszünk fel a saját univerzumunkkal kapcsolatban” – mondta Lucas Lombriser, az Université de Genève professzora és a tanulmány társszerzője. A modellt leíró tanulmány teljes terjedelmében a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg.
