Amikor 1929-ben befejezték az R100-as projekt R101-es léghajóját, a világ legnagyobb repülő járműveként tartották számon. A cardingtoni léghajóhangárban épített monstrum 223 méter hosszú, 40 méter átmérőjű, 146.000 köbméter űrméretű volt, és öt darab, 650 lóerős Beardmore dízelmotor hajtotta.
A léghajó ballonját, amely a szerkezetet a magasba emelte, gyúlékony hidrogénnel töltötték fel, végsebessége 110km/h, a hatótávolsága pedig nagyjából 4800 kilométer volt.
Az utastérben ötven kabint alakítottak ki, amelyek között volt egy-, kettő- és négyszemélyes is. Az elegáns dohányzószoba és az ebédlő a vendégek minden kényelmi igényét kielégítette. A hatalmas szerkezet megépítésének az volt a távlati célja, hogy hozzájáruljon a birodalmat összekötő légiközlekedés elindításához.
Összekötni a birodalmat
A britek szerették volna légi úton összekapcsolni hatalmas birodalmukat Indiától egészen Kanadáig, legyen szó polgári személyszállításról, katonai akciókról vagy postaforgalomról. Ebben az időben a repülés még gyerekcipőben járt, és az országok elsősorban léghajók építésével próbálták meghódítani az eget, amelyeket a rendkívül gyúlékony hidrogén emelt a magasba. Az R101-es több rövidebb utat is megtett, mielőtt első hivatalos repülésére indult volna.
Erre 1930. október 4-én került sor, a cél pedig a brit gyarmatbirodalom ékkövének számító India elérése volt. A Londonból induló gép fedélzetén sok magas rangú kormányzati és katonai tisztviselő tartózkodott. A léghajózás veszélyei közé tartozott, hogy ezek a repülő eszközök nagyon kitettek voltak az időjárásnak, az R101 útja a kezdetektől nem volt szerencsés ebben a tekintetben: a léghajót hamar elérte egy erős vihar, amely egyaránt megnehezítette a navigációt és az irányítást.
A brit léghajózás vége
A kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére a hivatalos nyomás akkora volt a legénységen, hogy a kapitány nem törődött a veszéllyel és folytatta az utat. A léghajó már Franciaország felett haladt, amikor Beauvais városának közelében süllyedni kezdett.
Bár a legénység észlelte a problémát és parancs érkezett a jármű lassítására is, sajnos már nem tudtak időben reagálni.
Az R101-es egy erdő mellet az eső áztatta földre zuhant, ahol a hidrogéntartályok megrepedtek, és a léghajót szinte azonnal tűz borította be. A fedélzeten utazó 54 emberből 46-an azonnal meghaltak a balesetben, ketten pedig később a kórházban hunytak el. Az áldozatok között volt Lord Thomson is, aki légügyi miniszterként az egész programért felelt, de életüket vesztették más magas rangú kormányzati tisztviselők is, illetve a Királyi Léghajógyár valamennyi vezetője.
A tragédia sokkolta az Egyesült Királyságot és a világot egyaránt. Miután a brit léghajózás legfőbb támogatói szinte mind meghaltak a balesetben,
a kormány úgy gondolta, a technológia túl veszélyes, ezért felhagyott a léghajók további építésével,
és inkább a repülőgépek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt. A léghajók már egyébként sem sokáig uralták az eget, mivel a legtöbb országban felismerték a használatukkal járó kockázatokat. A leghíresebb baleset minden bizonnyal a Hindenburg 1937-es katasztrófája volt, amely végleg megpecsételte a léghajók sorsát, és a repülőgépek egyeduralma kezdődött meg a légi közlekedésben és a harcászatban egyaránt.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.