Napóleon egyetlen, vértelen puccsal Franciaország ura lett

Bonaparte Napóleon az Ötszázak Tanácsában

1799. november 9-én (a forradalmi naptár szerint brumaire hónap 18-án) vette át vértelen államcsínnyel a hatalmat Franciaországban. Bonaparte Napóleon feloszlatta a korrupt és az országot zűrzavarba taszító direktóriumot, egyeduralmát biztosító konzuli rendszert vezetett be, és az új alkotmány decemberi elfogadása után kiáltványban tudatta: „Polgártársak! A forradalom azokhoz az elvekhez kötődik, amelyekkel fellépett. A forradalomnak vége.”

A francia forradalom 1789. július 14-én az önkényuralom gyűlölt jelképe, a Bastille lerombolásával kezdődött. Az 1791-es alkotmány Franciaországot alkotmányos monarchiává alakította, 1792-ben kikiáltották a köztársaságot, 1793 januárjában kivégezték XVI. Lajost. Megkezdődtek a forradalmi háborúk, az élethalál harcot vívó országban a hatalmat a radikális jakobinusok vették át, akik bevezették a forradalmi terrort. A nép egy év után megcsömörlött a vérfürdőtől, az elszigetelődött jakobinus vezetők 1794 júliusában maguk is a nyaktiló alatt végezték, a forradalom mérsékeltebb szakaszába lépett. A belpolitikai bizonytalanságot csak a háborúban, elsősorban Bonaparte Napóleon tábornok által aratott katonai sikerek tudták némiképpen ellensúlyozni.

Napóleon 1812-ben Jacques-Louis David francia festő portréján
Fotó: Wikimedia Commons/Jacques-Louis David 

Az 1795-ös alkotmány kétkamarás parlamentet vezetett be, az alsóház az Ötszázak Tanácsa, a felsőház a 250 tagú Vének Tanácsa, a legfelsőbb állami testület az öttagú direktórium lett, amelynek egy tagja minden évben lemondani tartozott. A direktórium választási csalással, megvesztegetéssel és zsarolással gyakorolta hatalmát, miközben a tíz éve tartó felfordulásba belefáradt tömegek elszegényedtek, sorra robbantak ki a vérbe fojtott éhségzendülések, egymást követték a jakobinus és rojalista összeesküvések. 

 

Napóleon a puccson belüli puccsra készült

A már 24 évesen tábornokká előléptetett Napóleont 1796-ban küldték az itáliai hadszíntérre, ahol demoralizált, rongyos seregét hetek alatt ráncba szedte és tönkreverte az osztrákokat. 1798-ban Egyiptomba indult, hogy megrendítse a térségben a britek hatalmát és elfoglalta Kairót. A francia flotta azonban az abukiri csatában vereséget szenvedett, maga Napóleon csak nehezen tudott hazavergődni.

A tábornok 1799. október 9-én megérkezve kaotikus állapotokat talált: a határokat a második franciaellenes katonai koalíció fenyegette, a direktóriumban rojalisták és jakobinusok marakodtak egymással. 

A Direktórium esküdt ellenségének számító Sieyes abbé, aki 1799 májusában csak azért fogadta el a tagságot, hogy belülről döntse meg a testület uralmát, államcsínyt tervezett. Ehhez Napóleonban vélte megtalálni az eszközt, ahogy ő nevezte, „kardot” – nem tudván, hogy Napóleon a puccson belüli puccsra készül, a hatalmat magának és nem Sieyes-nek akarja megszerezni.

Bonaparte Napóleon az Ötszázak Tanácsában
Fotó: Wikimedia Commons/F. Bouchot 

Az összeesküvés részese volt Napóleon Lucien nevű fivére (a Vének Tanácsa, a felsőház elnöke), a külügyminiszter Charles-Maurice de Talleyrand és Joseph Fouché rendőrminiszter, valamint több tábornok.

Napóleon és Sieyes november 6-án úgy döntött, két lépésben valósítják meg tervüket:

• Sieyes lemond a direktóriumi tagságról és erre ráveszi társait is, majd
• másnap rábírják a törvényhozást, hogy helyezze hatályon kívül az alkotmányt és Sieyes vezetésével hozzon létre az új alkotmányt kidolgozó bizottságot.

Az államcsíny első napja, 1799. brumaire 18. (november 9.) reggelén Lucien Bonaparte meggyőzte a két ház tagjait, hogy a másnapi ülést egy jakobinus összeesküvés veszélye miatt a fővároshoz közeli Saint Cloudba helyezzék át (így a képviselők nem élvezhették a párizsi nép támogatását), a helyszín védelmét Napóleonra bízták. Ugyanaznap Sieyes és az őt támogató Roger Ducos, majd a megvesztegetett Barras is lemondott direktóriumi tagsáságról, az erre nem hajlandó másik két jakobinus tagot szuronyokkal kényszerítették távozásra. A végrehajtó hatalom megszűntével a siker már csak azon múlott, Napóleon rá tudja-e kényszeríteni akaratát a törvényhozásra.

 

Feloszlatta a népképviseletet

A tábornok másnap a hozzá hű Joachim Murat csapatai által körülvett kastélyban először a Vének Tanácsa előtt jelent meg gránátosoktól körülvéve, cselekvésre szólított fel a köztársaság védelmében. Amikor egy képviselő közbekiáltott: „És az alkotmány?”, Napóleon azt válaszolta: azt már nem tiszteli senki. A dolgok még rosszabbul alakultak az Ötszázak Tanácsában, ahol a jakobinusok árulónak, a royalisták pedig karrieristának tartották. Amikor Napóleon a képviselők szemére vetette, hogy megsértették az alkotmányt, amelyet ő meg akar menteni, Robespierre bukására emlékeztető tumultus kezdődött, Napóleont megdobálták, többen bántalmazni akarták, társai alig tudták kikísérni a teremből.

Távozása után szavazás kezdődött arról, hogy nyilvánítsák törvényen kívülinek Napóleont, a puccs bukni látszott. 

A lélekjelenlétét megőrző Lucien Bonaparte azonban elterjesztette a kint várakozó katonák között, hogy odabent egy kisebbség terrorizálja a többieket és tábornokuk életére tör. A gránátosok erre „Éljen Napóleon!” kiáltásokkal szuronyt szegeztek és benyomultak a terembe, a képviselők az ablakokon át menekültek el. A népképviselet ezzel feloszlott – Napóleon győzött.

A vele rokonszenvező ötven képviselőből álló csonka törvényhozás még aznap este ideiglenes jelleggel konzullá választotta őt, Sieyes abbét és Roger Ducos-t, és új alkotmány kidolgozását határozták el. Az 1799. december 13-i alkotmány értelmében a három konzult tíz évre választották, Napóleon első konzul lett és minden tényleges hatalom az ő kezében összpontosult.

A forradalmi Franciaország ellen összekovácsolt második koalíció vereségét jelentő luneville-i békekötést követően, 1802-ben Napóleon népszavazással életfogytiglani konzullá nyilváníttatta magát, majd miután referendummal császársággá változtatta az államformát, 1804. december 2-án a pápa jelenlétében maga tette fejére a császári koronát.

 

(Nemzeti Archívum Sajtóarchívum, Origo)