Minek ment oda? A nyolcezresek megszállottjai

A Minek ment oda epizódjai nemcsak sikeres nyolcezres csúcsmászásokat és három tragédiával végződő expedíciót járnak körbe.
Vágólapra másolva!
Tragédiák alkalmával a laikusok gyakran áldozathibáztató kommentje a „minek ment oda”. Suhajda Szilárd élettörténetével és tragédiájával indul a Spektrum új sorozata, a Minek ment oda, amely arra keresi a választ, mi motiválja a hegymászókat, hogy oxigénpalack nélkül vágjanak neki a nyolcezres csúcsoknak. A sorozat 6 epizódjában ismert magyar hegymászók személyes történetei tárulnak a nézők elé. Három ma is élő alpinista, és három olyan legenda, akik a mászásra tették fel életüket, ám végül nem tértek vissza.
Vágólapra másolva!

Suhajda Szilárd eltűnését és a megtalálására indított mentőakciót tavaly azok is aggódva és reménykedve követték nyomon, akik korábban semmilyen hegymászással kapcsolatos tudással vagy tapasztalattal nem rendelkeztek. 

 

A hegymászó tragédiáját követő médiavisszhang és a többségében együttérző, néhány esetben azonban fájdalmasan érzéketlen véleménynyilvánítás nemcsak széleskörű társadalmi érdeklődésről, hanem egyfajta értetlenségről is árulkodott.

 

A Spektrum legújabb saját gyártású műsora, a Minek ment oda betekintést nyújt a „tiszta” – oxigénpalackra nem támaszkodó – expedíciós hegymászás világába, valamint elbeszéli a Himalája koronája magyar teljesítésének történetét hat legendás magyar hegymászó életútján keresztül. A drámai, gyakran szívmelengető, bizonyos esetekben megrázó epizódok főszereplői Ács Zoltán, Erőss Zsolt, Klein Dávid, Nedeczky Júlia, Suhajda Szilárd és Várkonyi László – a hazai expedíciós hegymászás meghatározó alakjai, akik mérföldkőnek számító első magyar csúcsmászásokat hajtottak végre. 

Tragédiák alkalmával a laikusok gyakran áldozathibáztató kommentje a „minek ment oda”. Suhajda Szilárd élettörténetével és tragédiájával indul a Spektrum új sorozata, a Minek ment oda, amely arra keresi a választ, mi motiválja a hegymászókat, hogy oxigénpalack nélkül vágjanak neki a nyolcezres csúcsoknak. 
Fotó: Nagy Brigitta Szonja / Spektum

 

 

A Minek ment oda epizódjai nemcsak sikeres nyolcezres csúcsmászásokat és három tragédiával végződő expedíciót járnak körbe:

 

a készítők megszólaltatják a hegymászókat, családtagjaikat, barátaikat és alpinista kollégáikat, a hegymászást minél több aspektusból bemutatva. Arra keresik a választ, mi hajtja a magas hegyek megszállottjait, dacolva az élet elvesztésének lehetőségével, hátrahagyva családjukat? A sorozatnak köszönhetően a nézők közelebb kerülhetnek a hegymászók motivációinak megértéséhez, betekintést nyerhetnek a sportolók életébe és többet tudhatnak meg a hegymászás értelméről, alpinistáink rendkívüli eredményeiről. 

A Minek ment oda epizódjai nemcsak sikeres nyolcezres csúcsmászásokat és három tragédiával végződő expedíciót járnak körbe.
Fotó: Nagy Brigitta Szonja / Spektrum

 

A grandiózus produkció nemcsak látványvilágában nagyszabású; a forgatás 7 országban 25 helyszínen zajlott Marokkótól Pakisztánon át az olyan közeli hegyekig, mint az osztrák Alpok vagy a szlovák Magas Tátra. A 6 főszereplőről szóló epizódokban összesen 51 szakértő, hegymászó, családtag szólal meg. A hat rész elkészültében Géczy Dávid rendező segítségére voltak az elhunyt sportolók családtagjaitól kapott felvételek, kép- és hanganyagok, naplórészletek. 

Minek ment oda premier 2024.10.06. vasárnap 21.00 óra a Spektrumon. 

Ismétlés csütörtök 22.00 óra. 

(Forrás: Spektrum)

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!