Baja városa - amely három nagy tájegység, a Duna-ártér, a Kiskunsági homokhátság és a Felső-bácskai löszhát találkozásánál épült - az ország déli részén, a Duna 1469-1485 folyamkilométerei között fekszik, Észak-Bácska központja, Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa.
Neve török eredetű, jelentése bika. A település első okleveles említése 1323-ból származik, első ismert birtokosa a Bajai, majd a Czobor család. A város a török hódoltság alatt a bajai nahije központja, a XVI. század végi török adóösszeírás szerint 18-22 adózó ház volt a városban. A középkori település a török idők végére elnéptelenedett, s csak jóval később, a XVII. században ideköltözött nagyobb számú horvát (bunyevác, sokác) és szerb, valamint a XVIII. században érkezett német ajkú (sváb) népcsoport népesítette be.
1686 után szabadult fel a török uralom alól, s mivel a felszabadító harcokban fontos szerepe volt, I. Lipót császár 1696. december 24-én - méltányolva a hozzá folyamodó bajai delegáció kérését - szabadalmazott, kamarai mezővárossá nyilvánította. A császár által a város részére adományozott szabadalmakat 1714-ben III. Károly megerősítette. 1873-tól törvényhatósági joggal felruházott várossá vált.
A város a XVIII- XIX. században élte fénykorát, a kereskedelem fellendülésében a dunai víziút fontos szerepet játszott, iskolaváros, közigazgatási, szellemi és kulturális központ lett.
Baja az I. világháborút követően, 1921-től 1941-ig Bács-Bodrog vármegye székhelye. E jogállását a II. világháború után visszakapta, majd az új közigazgatási határok kijelölésekor - Bács-Kiskun megye létrehozásával - 1950-ben veszítette el.
A jelenleg közel negyvenezren lakják.