Az elmúlt év szeptemberében számoltunk be róla, hogy egy fiatal magyar vitorlázó, Méder Áron nem mindennapi utazásra készül. Azt tervezi, hogy közel két év alatt egyedül hajózza körbe a Földet, ráadásul az utazásra nem egy méregdrága versenyhajóval indul, hanem az általa vásárolt és felújított parányi, alig 6 méter hosszú kis vitorlással, Carinával.
A tervet sokan megmosolyogták, sőt a legtöbben még abban is kételkedtek, hogy a fiatalember akár csak Dubrovnikig is eljut. A szkeptikusoknak csalódniuk kellett, ugyanis a hajós nem csak, hogy a dalmát városig jutott el épségben, de ma már az Atlanti-óceánon halad következő állomása, Barbados felé.
Áron szeptember 24-én indult a szlovéniai Koper kikötőjéből, elhagyva az Isztriai-félsziget térségét, Olaszország keleti partvidéke mentén hajózott, majd Szicíliát délről érintve jutott át Afrikába. Innen tunéziai, algériai és líbiai vizeken vitt az útja, majd észak-nyugat felé vette az irányt Spanyolország déli partvidékére. November közepén ért Gibraltárba, ahonnan a marokkói partok mentén - immár az Atlanti-óceán vizén hajózva - jutott el a Kanári-szigetekig. Ezután következett az eddigi leghosszabb, egyhuzamban vízen töltött szakasz, melynek végállomása a Zöldfoki-szigetek volt.
Az itt eltöltött néhány nap alatt sikerült beszélnünk a hajóssal, aki elmondta, hogy az igazi megpróbáltatás és a hajó teljesítményének éles tesztelése csak most kezdődik, az óceán átszelésével, amely előreláthatólag - ha semmi hátráltató körülmény nem jön közbe - negyven napig tart majd. Barbadostól a Karib térség szigetei között folytatódik tovább az út egészen a Panama-csatornáig.
Méder Áron az [origo]-nak elmondta, hogy az út során mindig van valami elvégzendő javítási munka a hajón, hol a rádió mondja fel a szolgálatot, hol a motor gyertyáit kell kicserélni, de előfordult már, hogy a kormány rögzítése lazult ki, vagy meg kellett varrni a vitorlákat. A nagyobb javításokra természetesen csak a kikötőkben van lehetőség, ahol néhány nap után szinte minden hajós ismeri már Áront és csodájára járnak a parányi Földkerülő vitorlásnak. Amikor megtudják, hogy a hajó Magyarországról érkezett, amelynek ráadásul még tengere sincs, még nagyobb a csodálkozás, de a kikötőben várakozó hajók legénysége elismerően nyilatkozik a tervről, és egyáltalán nem találják kivitelezhetetlennek.
A Földkerülő vitorlástúrák között létezik az úgynevezett kishajós szakág, amelyben a Carinához hasonló méretű hajókkal teszik meg a távot a vállalkozók, rendszerint egyedül. Ezen hajók képességei nem érnek fel a nagy vitorlásversenyeken használt szuperhajókéval, ezért az útvonalat és az időzítést is a hajókhoz kell igazítani. Az Atlanti-óceán átszeléséhez Áronnak például olyan időpontot kellett találnia, amikor a szélirány és az áramlatok iránya is a legkedvezőbb, nem is beszélve a hullámzásról, ugyanis a túlságosan magas hullámokat és a nagyobb viharokat a parányi hajó nem bírná ki.
A hajó méretei miatt már eddig is számtalan izgalmas és veszélyes helyzetre került sor. A nagy hajóforgalmú szakaszokon folyamatosan kell figyelni a radart, hogy időben ki lehessen térni a nagyobb hajók elől. Áron elmondása szerint ilyenkor éjszaka legfeljebb egy-két órát alszik egyhuzamban, mert folyamatosan ellenőrzi a forgalmat és az időjárást. Előfordult, hogy a marokkói partok mentén csak tíz méterre haladt el a vitorlás mellett egy hatalmas tengerjáróhajó, amelyek egyébként rendszerint alig figyelnek a kisebb járművekre. A vitorlázó számára emlékezetes a marokkói parti őrséggel való találkozás is az éjszaka kellős közepén. A katonák hosszasan vizsgálták a hajó papírjait, kikérdezték az útvonalról, az esetleges csempészárukról, de fél órás vallatást követően elengedték a magyar hajót. A monitorok előtt ülő átlagdolgozónak már-már hihetetlen, de Áronnak teljesen természetes, hogy a hajót rendszeresen delfinek veszik körül, s mérföldeken keresztül együtt úsznak vele, sőt beszámolt egy nagy halról is, amely napokon át hűséges háziállatként követte a hajót.