Az ezerarcú Varsó

Lengyelországban járva legtöbben a híres történelmi városokat, Krakkót, Poznant vagy Wroclawot keresik fel, az ország fővárosát, Varsót valahogy mindenki kifelejti. A sokat szenvedett város pedig már egy izgalmas kozmopolita világvárossá változott, amely feltétlenül érdemes egy hétvégi látogatásra.

Varsóról legtöbbünknek a második világháború, a gettólázadás időszaka jut eszünkbe, s az, hogy a város szinte teljesen elpusztult a harcok során, s vele vesztek el az épített történelmi emlékek is. A többi nagy lengyelországi történelmi városhoz képest Varsó kifejezetten fiatalnak számít. Krakkó, vagy Wroclaw már több száz éves évfordulóját ünnepelte, amikor a jelenlegi főváros elődje épp csak kinőtt a mazóviai erdőkből. Az első komolyabb erődítményt a 14. században emelte Mazóvia hercege a mai királyi kastély területén, s ebből fejlődött ki a középkori városokra jellemző, fallal körülvett városközpont.

A mohácsi vész évében az utolsó mazóviai herceg is meghalt és a város Krakkó fennhatósága alá került. Komolyabb szerepet csak fél évszázaddal később kapott, amikor Lengyelország és Litvánia egyesítése után a szejm úgy döntött, hogy ezentúl Varsóban hívja össze gyűléseit. Később 1596-ban III. Zsigmond király Krakkó helyett Varsót nevezte ki fővárosnak. A 17. század közepén a város - a lengyel területek többségéhez hasonlóan - a svéd inváziótól szenvedett, de hamar túltette magát a megrázkódtatáson és gyors fejlődésnek indult. Különös módon VArsó a 18. században, a lengyel állam legnagyobb válsága idején fejlődött a leggyorsabb ütemben, hatalmas paloták és templomok épültek, virágzott a kulturális és a művészeti élet, s a század végén itt írták alá Európa első alkotmányát is. A várost 1830-tól kezdve az első világháború végéig az oroszok birtokolták.

A 19. század második felében Varsó is hatalmas ipari fejlődésen ment keresztül, ekkor épült többek közt a várost Béccsel és Szentpétervárral összekötő vasútvonal. Az első világháború után Varsó az új független lengyel állam fővárosa lett és a következő világégésig tartó 20 évben a tudományok és az ipar egyik fellegvárává fejlődött, a lakosság száma pedig elérte az 1,3 milliót.

A harcok már a második világháború első napjaiban elérték a várost és szeptember 28-án a németek bevették Varsót. Ezzel elkezdődött a mintegy öt évig tartó szenvedés. A megszállás idején két jelentős ellenállási kísérlet történt, az első az 1943-as, közel egy hónapig tartó gettólázadás, a második pedig az 1944-es varsói felkelés, amelynek végső célja a város teljes felszabadítása, s egy független kormány felállítása lett volna a szovjet csapatok megérkezéséig. A németek mindkét felkelést brutális kegyetlenséggel verték le. A varsói felkelés sikertelenségének egyik oka történészek szerint, hogy a Visztula túloldalán már hosszú ideje állomásozó szovjet csapatok nem avatkoztak be, s ezzel mintegy sorsukra hagyták a felkelőket. A felkelés után a megtorlás kegyetlen volt, s a nácik gyakorlatilag teljesen elpusztították a város megmaradt részeit.

A háború és a felkelés idején Varsó 85 százaléka pusztult el, s mintegy 800 ezer ember, köztük a város teljes zsidó lakossága életét vesztette. A pusztítás mértéke miatt felmerült, hogy talán más települést kellene megjelölni az új Lengyelország fővárosaként, de végül úgy döntöttek, hogy amit lehet, helyreállítanak. Így az óváros legszebb történelmi épületeit eredeti fotók és tervrajzok alapján újjáépítették, de emellett a város vezetőinek egy teljesen új városszerkezetet kellett kitalálniuk, ahol lakó- és szolgáltató épületek is vannak a megmaradt lakosság számára. Varsó ez utóbbi része kevésbé látványos. A város központjában a szocialista táborban megszokott hatalmas tömbházak emelkedtek, míg a külvárosokban az előre gyártott panelerdőket láthat a látogató. A rendszerváltás utáni időkben Varsóban dinamikus városfejlesztés kezdődött, a központban elegáns szállodákat és más épületeket húztak fel, amelyek némileg színesítik az összképet.