Térdig érő hóban május elsején

Az egynapos hazai kirándulásokon megedződve úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy egy kicsit komolyabb erőpróba alá vessük magunkat. Az időjárás éppen megfelelőnek tűnt a legutóbbi hétvégén, így kiadtuk a jelszót: irány a Magas-Tátra!

Meleg cuccot hozzatok - kaptuk a baljóslatú sms-t a túracsapat elővédjétől, akik korábban indultak útnak Szlovákiába, a festői Magas-Tátra vonulatai közé. Gyors keresés az interneten, s máris kiderült, hogy a célpontnak kiszemelt Csorba-tó környékén 5-10 fok körüli hőmérséklet várható a hétvégén és az időjárási grafikákon gyanúsan sok az esőfelhő.

Gyors átcsomagolás: rövidnadrág, póló ki, polárpulcsi, síkabát, sapka, kesztyű be. Jobb az óvatosság, a Tátrában már többször tapasztaltuk, hogy az itthoni már-már nyári meleg után pillanatok alatt a télben találja magát az ember. Az első igazán gyanús jelet aztán Donovaly után, Rózsahegy előtt láttuk, amikor is az előttünk haladó lengyel rendszámú autó tetőcsomagtartóján néhány pár sílécre lettünk figyelmesek. Jól nézünk ki, ha még hó is lesz, gondoltuk, de már nem volt visszaút.

Alig négy óra alatt érkeztünk bázishelyünkre, a rendszerváltás előtti időket idéző épületekkel, szállodákkal teleaggatott amúgy gyönyörű Csorba-tó mellé. Legutóbbi itt jártunk óta szemmel látható fejlődésen ment keresztül a hely. Sorban épülnek a szállodák, a meglévőket felújították, a Magas-Tátra lábánál végigfutó hegyivasút, az Elektricska szerelvényeit is vadonatúj kocsikra cserélték.

Az érkezés utáni első reakció ennek ellenére a döbbenet volt. Emlékeztünk ugyan a két és fél évvel ezelőtti pusztító szélviharról szóló híradásokra, de a látvány minden elképzelhetőnél sokkolóbb. Ott, ahol néhány éve zöldellő fenyőerdők és dús felszíni vegetáció húzódott, ma szinte Holdbéli táj fogadja a látogatót. Tövestül kicsavart hatalmas fák hevernek mindenfelé, amerre a szem ellát, s még belegondolni is borzasztó, hogy mekkora lehetett a tényleges pusztítás.

Holdbéli tájra hasonlít a Tátra

A 2004. november 19-én a hegyoldalakra zúduló vihar a Tátrai Nemzeti Park 50 ezer hektárt kitevő erdőségeinek 25 százalékát elpusztította. A borzalmas szélvihar főként a hegyek lábánál lévő, lankásabb területeken végzett hatalmas rombolást. Szakemberek szerint a Tátra nem kevesebb, mint száz év múlva lesz olyan, mint korábban volt, s a nemzeti park ökoszisztémája, sőt éghajlata is örökre megváltozhat. Az elpusztult területek erdősítését nehezíti, hogy az amúgy is gyenge talajt a tavaszi olvadásokkor a völgyekbe zúduló víz elmoshatja.

Némi szerencse a szerencsétlenségben, hogy a túraútvonalak nagy többsége a magasabban fekvő hegyoldalakon húzódik, így a túrázóknak csak rövid ideig kell baktatniuk a hangulatot romboló részeken, magasabbra érve már szép erdőkön át, patakok mentén vezet az út.