A britek szennyezik leginkább a levegőt

Vágólapra másolva!
A brit utasok termelik a legtöbb káros anyagot légi utazásaik során a föld légkörébe, állapította meg a Global TGI piackutató cég. A napokban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a britek évente 603 kilogramm káros anyagot juttatnak a levegőbe, majdnem háromszor annyit, mint az Egyesült Államokban (275 kg.)
Vágólapra másolva!

A felmérés a világ azon 20 országát vizsgálta, ahol a lakosság legtöbbet utazik repülővel. Az összesített listát - ahol nemcsak a repülőgépes szennyezést mérik - az Egyesült Államok vezeti, második helyen Franciaország, harmadikon pedig Anglia áll.

A szigetország kedvezőtlen időjárása elől amúgy is sokat utazó britek nem győznek menekülni, így a tanulmány az okok között nem a brit utazóközönség környezettudatosságának hiányát rótta föl, hanem a nedves nyarakat és az igen nagyszámú, kedvező árakkal operáló fapados társaságokat. Számos tanulmány bizonyította, hogy a repülőgépek által kibocsátott kerozinszármazék az egyik legnagyobb felelőse a globális felmelegedésnek. Az elmúlt 30 évben ráadásul, csak Angliában ötszörösére nőtt a légi utasok száma.

Igaz az angol kormány ígéret tett, hogy határozott lépéseket tesz a káros anyagok kibocsátásának csökkentése érdekében, többek között adóztatná az egyéni utazókat, ugyanakkor komoly fejlesztésekbe kezdtek a londoni Heathrow reptéren. A fejlesztések középpontjába főleg terminálbővítések, illetve az új, 5-ös terminál megépítése és a megnövekedett számú utazóközönség jobb kiszolgálása áll, ami a kormányzat szerint a 2012-es londoni olimpiai játékok miatt még inkább sürgetőbb és fontosabb feladattá vált. A Heathrow East Terminal nevet viselő új szárny a tervek szerint másfélmilliárd fontos (2,2 milliárd eurós) költséggel épül meg. Mint ismeretes augusztusban 2000 klímaaktivista tiltakozott a londoni repülőtérten a munkálatok megkezdése ellen.


A fel- és leszálláskor a legnagyobb a szennyezés

Van alternatíva

Kalkulációk szerint egy rövidtávú repülőút, 0,16 kg, a hosszú távú repülőjáratok 0.11 kilogramm mérgező anyaggal szennyezi a környezetet. Ezzel szemben egy vonatút mindössze 0,04 kilogrammnyi szennyező anyagot juttat a levegőbe. Összehasonlításképpen tehát egy London-Párizs távolság repülővel négyszer olyan káros, mint vonattal. Éppen ezért, a vasút társaságok árversenybe kezdek a légitársaságokkal, nem csak a belföldi, de még a nemzetközi vonalakon is.

A tudatos utazó biciklizik

Francesco Frangalli, az ENSZ turisztikai világszervezetének főtitkára szerint idén a turizmusnak és a turistáknak a korábbinál is nagyobb szerepe lesz az éghajlat-változási folyamatok csökkentésében, vagyis az iparág "szenes lábnyomának" megtisztulásában.

Az ún. "széndioxid lábnyom azt a széndioxid mennyiségét jelzi, amely a légkörbe kerül a mindennapi életünk során. Szinte minden tevékenység, amit az ember végez, kihatással van erre: a kávéfőzés, az autómosás és vezetés, a vásárlás, vagy éppen a repülés. Ezért a magára valamit is adó tudatos utazók többnyire vasúton közlekednek, és a vakációzás ideje alatt kerékpárt használnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!