A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Mindkét pilóta rosszul lett egy amerikai repülőn

Vágólapra másolva!
Hirtelen rosszul lett a US Airways amerikai légitársaság egyik hétfői járatán a személyzet öt tagja, köztük két pilóta, nem sokkal azután, hogy előző gépükön kénes szagot éreztek a pilótafülkében.
Vágólapra másolva!

A személyzet és az utasok nem sokkal a felszállás után kénes szagot éreztek a Washingtonból Bostonba tartó, 2022-es reggeli járaton, ezért visszafordították az Airbus A319-est és másik gépre átszállva folytatták az utat. Menet közben nem jelentettek semmilyen problémát a légi irányítóknak, de a bostoni leszállás után a legénység öt tagja arról kezdett panaszkodni, hogy nem érzi jól magát. Még a gép fedélzetén elsősegélyben részesültek, ezután kórházba szállították őket - közölte az amerikai légügyi hatóság, amely egyelőre vizsgálja, hogy a hirtelen rosszullétek összefüggnek-e az első gépen érzett kénes szaggal.

A bostoni Logan repülőtér szóvivője szerint a bűz oka valamilyen szemét vagy füst lehetett, de a légitársaság ezt még nem erősítette meg. A US Airways arról számolt be, hogy az öt személyen már útközben kiütköztek a tünetek, ezek jellegét azonban nem hozta nyilvánosságra. Az utasok közül senkinek nem esett baja, bűncselekményre utaló nyomot nem találtak - tette hozzá Valerie Wunder, a phoenixi székhelyű légitársaság szóvivője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!