Ha északi irányban szeretnénk kipróbálni, milyen érzés a határátkelés összeszoruló gyomor és határőrök nélkül, akkor ideális célpont lehet a határtól alig 50, Budapesttől mindössze 146 kilométerre lévő történelmi bányászváros és egyetemi központ, Selmecbánya.
A várost gyakorlatilag el sem téveszthetjük, hiszen a határtól északi irányban haladva előbb az E77-es úton haladunk Zólyom irányába, majd 30 kilométer múlva Hontnémetinél balra kell kanyarodnunk az 525-ös számú útra, ahonnan egy kanyargós, festői vidékeken átvezető 20 kilométeres szakasz után érkezünk meg a gyönyörű fekvésű városba.
A legenda szerint a környező hegyekben egy Sebenitz nevű pásztor épp nyáját legeltette, amikor hirtelen meglátott a fűben két szalamandrát, az egyiknek ezüst, a másiknak aranyszínű volt a háta. Ezek vezették a pásztort a közeli gazdag ezüst- és aranylelőhelyekre, amelyek később a település gazdagságát biztosították.
Selmecbányán, fekvése és a környező nemesfémben gazdag hegyek miatt az i.sz. 11. században is bányásztak aranyat és ezüstöt. Komolyabb bányászati tevékenység a tatárjárás után kezdődött itt, amikor IV. Béla király német bányászokat telepített a városba és megadta a településnek a bányavárosi jogokat. Ez a jog kezdetben a városi polgárokat illette meg, a kincstár csak Károly Róbert idején szerezte meg magának.
A középkor évszázadaiban elsősorban az tette gazdaggá Selmecet, hogy bányáiban nagy mennyiségben állt rendelkezésre jó minőségű ezüst, s bár aranybányái is fontosak voltak, elmaradtak Körmöcbánya jelentőségétől. Közismert tény, hogy a 14-15. században Európa aranytermelésének 80, ezüsttermelésének pedig 25 százaléka Magyarországról származott, s mivel akkoriban a pénzforgalom nagy része is ezüstpénzben zajlott, Selmec jelentősége óriási volt.
A város a 15. és 18. század között élte virágkorát, és a bányászati újítások egyik fontos színtere lett. Itt alkalmazták először a puskaport a bányászatban 1627-ben, és a 17. században itt épült az 1906-ig leghosszabb alagútként nyilvántartott, a fölösleges bányavizet a Garamba elvezető Bartolomel-alagút. 1735-ben Mária Terézia itt alakította a világ első bányásziskoláját, amely 1919-ben két részre vált, és az egyik része Brnoba, a másik része Sopronba, 1949-ben pedig Miskolcra költözött. A 18. században Pozsony és Debrecen után Magyarország harmadik legnagyobb városa volt, számos iskola működött itt, Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán is tanult itt. A 19. századtól kezdve, de leginkább a 20. században, a bányászat hanyatlásával folyamatos népességcsökkenés jellemezte, s a bányák kimerülésével Selmec elsősorban az oktatás központja lett.
A történelmi város többé-kevésbé egységesen fennmaradt belvárosa teljes egészében a világörökség része. Ez az állapot annak a szerencsés körülménynek is köszönhető, hogy az óváros több egymás melletti dombon fekszik, az utcák és terek így teraszos elrendezésűek. Ez, valamint az a tény, hogy a város közvetlen közelében meredek hegyoldalak húzódnak, megakadályozta a szocialista várostervezőket, hogy otromba lakótelepeket és szürke barakkházakat álmodjanak a történelmi utcákra, ahogy tették azt más szlovákiai városok esetében. Azért Selmecbánya sem menekülhetett meg a szocreáltól, de szerencsére a lehangoló lakónegyedek a belvárostól viszonylag távol esnek, az összképet nem zavarják.
A város 18 században a magyar királyság harmadik legnagyobb városa volt, és a jezsuiták pompás barokk kegyhelyet építettek itt Jézus keresztútjának emlékére. Aki erre jár feltétlenül keresse fel a Kálváriát a város fölé magasodó 727 méter magas dombon, amely 3 templomból és 19 kápolnából áll, s ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra.
A városközpontban álló Szent Katalin-templomtól indulhatunk el az Óvárba, amelynek magja kezdetben egy 13. századi román-gótikus templom volt, s csak a török seregek közeledésekor erősítették meg. A törökök végül nem vették be a várost. A várban helytörténeti múzeumot tekinthet meg a látogató számtalan magyar emlékkel, amelyekhez örvendetes módon magyar nyelvű magyarázó feliratokat is elhelyeztek.
Szintén a Szent Katalin-templom előtt térről juthatunk el a híres selmeci líceum sajnos borzalmas állapotban lévő épületéhez, ahol Petőfi emléktábla idézi az intézmény hajdani dicsőségét. A girbe-gurba utcákon érdemes elsétálni az egykori Akadémia épületéhez, amely egykor a legszínvonalasabb bányászati és erdészeti képzést biztosította Magyarországon, az iskola épületei között pedig híres botanikus kert található, amely főként egzotikus fenyőiről cédrusairól, mammutfenyőiról híres.
Selmecbányáén járva feltétlenül látogassunk el az egykori Hellenbach-házban kialakított bányamúzeumba és a város határában lévő bánya-skanzenbe is, ahol a föld alá ereszkedve ismerhetjük meg a selmeci bányaművelés történetét.