Eljött a Patkány éve

Február 7-én megkezdődött a kínai Újév, és átléptünk a Patkány évébe. Kíváncsiak voltunk, hogy köszöntik Kínában az év legfontosabb ünnepét, milyen szokásokat tartanak az ország különböző vidékein és a hagyományoknak milyen szerepük van a mai, nyugat felé nyitni igyekvő társadalomban.

A Holdújév első napjaiban érkeztünk Pekingbe. Mint gondos utazó, előre átolvastuk az aktuális híreket a kínai fővárosról, és felkészültünk rá, hogy a szmog ellen maszkkal, a szmogfelhő okozta szürkeség ellen pedig felfedezésvággyal lehet védekezni. Ennek ellenére verőfényes napsütés fogadott bennünket, és már a reptérről a szállodába vezető úton látni lehetett, hogy a várost piros pompába öltöztették. Ünnepi hangulatot sejtetett minden körülöttünk, szokatlan volt a csend, a nyugalom, az üres utcákon nyoma sem volt a megszokott emberáradatnak.

Annál inkább az éttermekben, a bárokban és a süteményes boltokban. Megannyi színes, szagos ételcsoda, hívogató formák, illatok és színek! Nem kell, hogy gasztronómialiag nyitott legyen az ember, elég, ha csak egy kis ürességet érez a gyomrában és a csábítás ellenállhatatlan; noha a forgatag és az asztali pompa nem kifejezetten az újévi ünnepeknek köszönhető.

Az ázsiai népek közül talán a kínaiak fektetik a legnagyobb hangsúlyt az étkezésekre. Itt az evés nem csupán biológiai szükséglet vagy ünnepi hacacáré, hanem a legfontosabb társasági érintkezési forma. Mosolyogva, jó kedéllyel fogyasztják az apróra vágott finomságokat, amit sohasem egy személynek, mindig az asztaltársaság számára szolgálnak fel, hogy együtt élvezhessék az ízeket. Az ételnek minden érzékre hatniuk kell, egyenlő arányban fontos a látvány, az illat, az állag és az íz. Ugyancsak egyenlő arányban tartalmaznak yin és yang összetevőket, előbbi kategóriába a zöldségek, gyümölcsök, a puha és hűsítő falatok, utóbbiba a sült, fűszeres ízek és a húsok tartoznak.

Egy kínai mondás szerint "embernek az étel nem más, mint a Mennyország" és valóban, igazán előkelő éttermekben a menü olyan vastag, mint a mi Bibliánk, s ez igencsak próbára teszi döntésképességünket. Olyan ételeket kóstoltunk meg, mint a különféle dim-ek (húsos és zöldséges táskák), gombafélék, friss zöldségek (boc choi, ami kínai káposztaféle, bambuszrügy vagy szójabab-ételek), tengeri ételek és húsok (különböző frissen sült vörös hús falatok, fűszeres szószokban), olajban sült tésztafélék, kandírozott gyümölcsök és megannyi különlegesség. Az ízek változatossága és tökéletes harmóniája olyannyira rabul ejtett bennünket, hogy már reggeli első gondolatunk akörül forgott, mit eszünk ma? A kínaiak ennél tovább mennek, üdvözlési formájuk a mi általános "Hogy vagy?"-unknak megfelelő "Ni chi fán le ma?" annyit jelent: "Ettél már ma?". Ínyenc lévén, nem véletlen, hogy utunk bemutatását a gasztronómiai élményekkel kezdtem.

A Holdújév ünnepi díszei annyira elmaradhatatlanok, mint a mi karácsonyra feldíszített fánk. A tornácokra piros lampionokat akasztanak, az ajtófélfára jószerencsét kívánó verssorokkal vörös tekercseket függesztenek (duilian), és a gyerekeket kis piros tasakokkal lepik meg, melyek gyakran pénzt rejtenek (hongbao). Az ünnephez tartozik a feldíszített mandarinfa, melyre kis papírokat akasztanak az újévre szóló kívánságaikkal.

Felfedező sétánk közben, igazi meglepetésként belecsöppentünk egy belvároshoz közeli parkban tartott tavaszi fesztiválba. Széles kapu várta a látogatókat, megannyi égőpiros lampionnal feldíszített fa, díszes ruhába öltözött emberek, amolyan városi parádé. A színpadon karaoke verseny zajlott, a gyerekek jégből épített csúszdákon játszhattak, és természetesen a rágcsálnivalókat árusító sátrak sem maradhattak el.

Az ünnep tartogatott még számunkra meglepetéseket. A reggel 6-7 órai ébresztőt nem a portaszolgálat vagy telefonunk szundija végezte, hanem az utca zaja. Hangos robbantásokra ébredtünk minden nap. A helyiek egyszerűen megőrülnek a petárdákért és tűzijátékokért. De nem egyet-egyet robbantanak poénból, hanem kötegekben vásárolják a tölteteket. Többször próbálkozott a főváros korlátozni az újévi robajt, aminek az lett a következménye, hogy a "hagyományőrzők" elárasztották a külváros területeit, így a főváros kénytelen volt újra utat engedni a veszélyes szórakozásnak. Kísérőnk elmondta, hogy a zajongás mögött komoly babona áll. Az őrület eredeti célja az, hogy távol tartsa a gonosz, ártó szellemeket az Újévbe lépvén, így akadályozzák meg a balszerencse beköszöntét. És a kínaiak hisznek a babonákban, vagy legalábbis tartják a hagyományokat.

A két héten át tartó petárdarobbantás csak gyenge felvezetése volt az ünnep záróakkordjának. Ekkor már Shandong tartományban voltunk, elhagytuk a fővárost. Előzőleg hallottuk, hogy színes tűzijátékkal ünnepelik az újévi ceremónia kezdetét és végét, de erre nem számítottunk, még akkor sem amikor hazafelé menet délután 4-kor az első bombát a bokám mellé kaptam az utcán.

Délután 6 óra lehetett, amikor látványosan fokozódott a robaj. Ahogy egyre sötétedett, egyre több és több tűzijátékot láttunk szűnni nem akaró lendülettel. A 6 milliós "kisvárosban" nem volt olyan utca, ahol ne lőttek volna fel néhányat. Kínában legalább olyan fontos az újévi tűzijáték, mint nálunk a karácsonyi ajándékozás. Vannak, akik több havi fizetésüket elköltik bombákra és petárdákra, hogy ezeken az estéken a leggyönyörűbb fényjátékkal ajándékozzák meg a várost.

Csak ott álltunk a 18. emeleti apartmanban, és körülöttünk 36O fokban mindenhol színes rózsákat láttunk az égen, őrült hangzavar közepette, több mint 8 órán keresztül. Az jutott eszembe amikor 5-6 évesen nagyanyám elvitt az augusztus 2O-i tűzijátékra Budapesten, és az előttünk álló család után szabadon, nevetve csak azt ismételgette, hogy "Idenézz! Piff-puff, dirr-durr, hogy rityeg-rotyog a bableves!"