Rio de Janeiro: utcán enni, finomat

Zamatos, friss és egyszerűségében gazdag - ez jellemzi a brazil konyhát, és legalább ennyire az is, hogy nincs szakadéknyi különbség a szofisztikált étterem, a kilóra mért gyorsétkezde és az utcai árus között: mindegyik a maga műfajának legmagasabb színvonalát hozza. Beszámoló a riói utcai étkezésről, hangsúlyos kitekintéssel a pékségekben várható kalandokra.

Az evésre a brazilok ugyanolyan örömforrásként tekintenek, mint bármi másra. Talán ez az oka annak, hogy a textilszalvétás éttermi étkezés ugyanolyan ízgazdag, ám fele annyiba sem kerül mint a francia. Ugyanakkor nélkülözi annak - jó és rossz értelemben vett - rafináltságát, mivel ízvilága tiszta és egyszerű. Ráadásul az utcai árusok épp olyan megbízhatók, mint az útikönyvekben feltüntetett éttermek: megtisztelik vevőiket azzal, hogy nem spórolják ki az összetevőket, még akkor sem, ha az árusnak amúgy nincs sok mindent a tejbe aprítania.

A brazil - és főleg az e cikkben tárgyalt Rio de Janeiro-i - gasztrokultúra leginkább ebben tér el a magyartól, azaz játszva hozzá lehet jutni gyorsan fogyasztható, minőségi ételhez a város bármely pontján.

Akárhol előfordulhat Rióban, hogy az ember házilag gyártott finomságokat - elsősorban süteményeket, de a parton minden mást is - kínáló árusokba botlik. A mobil árusok egyik jeles képviselője a grillfelszereléssel sétálgató grillező. A brazilok megszállottan grilleznek és meglehetős kreativitást mutatnak e téren: a különféle húsok és halak mellett sajtot, rákocskát, banánt (csokoládébarnára mézzel és fahéjjal ízesítve) is örömest megfüstölnek. Európai szemmel a legszokatlanabb mégis a roppant finom csirkeszív hurkapálcára felfűzve. A procedúra végén mániákusan forgatnak meg mindenféle húst farofában - vagyis vajban pirított manióka lisztben.

Az éttermek és nemzetközi gyorséttermek nagyszerű riválisa az úgynevezett por kilo - azaz kilós - étterem, ahol az ember azt és annyit pakol a tányérjára, amennyit és amit akar. Mielőtt nekilát, lemérik tányérja tartalmát: egy púpozott ebéd szinte sosem kerül többe 15-16 reálnál (1500-1600 forint). Friss zöldségek, húsok, rizs, krumpli, tápióka és halak jelentik az alapot, de nem ritka a lazac és a sushi sem.

A másik kihagyhatatlan utcai étkezde a pékség. A riói pékségek némiképp eltérnek az európai pékségektől, pontosabban messze túlmutatnak azokon. Nem csupán azért, mert rendszerint két oldalról nyitott saroképületekben helyezkednek el, hanem mert a pékárun kívül szinte mindig szolgálnak frissen facsart gyümölcslével, esetenként gyümölcssalátával és a szupergyümölcsként elhíresült rendkívül tápláló açaival is. A kínálat mindig friss - és az európai ember számára a teljesen kiszámíthatatlan zsákbamacska elvre épül.

Például: vegyük a város egyik legforgalmasabb pékségét, amely az Ipanemán a Rua Visconse De Pirajá és a Rua Joana Angélica sarkán található. Itt úgy három hétig tart, mire az érdeklődő utazó minden egyes valamivel töltött pékárut (pasteis) végigpróbál. Csak ritkán lehet kitalálni, mi is van a töltött finomságok belsejében, néha ugyan kiírják mi micsoda, de csúcsforgalom idején nem nagyon vesződnek ilyesmikkel. A repertoár a csirkétől a tojáson át a rák-és olivakrémig terjed.

Fizetni a méterekkel odébb található kasszánál kell, úgyhogy a következő, nem kevés koncentrációt igénylő mutatványra van szükség a kívánt élelmiszer megszerzéséhez: az ember szimpátiára kiválasztja, majd rábök a valamire és megkérdezi, hogy mi a neve. Ezután odarohan a kasszánál kialakult sorba, miközben többször elismétli a szót, bízva abban, hogy emlékezete kitart a fizetésig. Miután ez megtörtént, még nem ér véget a memóriajáték: a számlát lobogtatva visszaszalad a pulthoz és csak akkor győz, ha még olyankor is a nyelve hegyén van a szó, amikor a számlát beváltja a valamire - igaz mentsvárként még mindig ott van a mutogatósdi. Aztán beleharap, és megpróbálja megtippelni, mit is vett.

Igazán jó játék, és heteken át űzhető, ráadásul a gasztronómiai kaland könnyedén válik az élelmiszerekről szóló nyelvleckévé.

Persze az is megtörténhet, hogy az utazó előzetes tájékozódás alapján lép be a pékségbe. Ez esetben egészen biztos, hogy brazil barátai által ajánlott pao de queijo-t fog kérni, vagyis a sajtkenyeret, ami bár semmi mást nem tartalmaz, mint sajt és tápiókaliszt keverékét, szörnyen addiktív.