A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

MiG-ekkel zavarnák el a hófelhőket Moszkvában

Vágólapra másolva!
Moszkva vadászrepülőkkel terelné el a város felől a hófelhőket. A merész kezdeményezést már a Duma is elfogadta, a város peremén élők viszont aggódnak, ugyanis rájuk hullana az arrébb küldött égi áldás.
Vágólapra másolva!

Moszkva híres hideg, havas teleiről, azonban ebben az évben az oroszok és a turisták hó nélkül maradhatnak. Az orosz főváros polgármestere, Jurij Luzskov úgy tervezi, idén télen felfogadja az orosz légierőt, hogy a közeledő hófelhőket a város peremén kívülre sodorja. Ezzel Moszkva jelentős költségektől kímélné meg magát, a város körüli térségben viszont még több hó esne.

Moszkvában november és március között havazik, az óriási hótakaró következtében pedig a közlekedés nem csupán a gyalogosok, a közlekedési járművekkel is nehézkes. A polgármester azonban azt tervezi, hogy még azelőtt szétoszlatná a hófelhőket, mielőtt elérnék Moszkvát. A politikus szerint az intézkedéssel jelentős költségeket takarítana meg a város, hiszen ha nem esik a hó, nem kell takarítani az utakat, és kevesebb balesettel, forgalmi dugóval kell számolni - írja az ABC News.

Forrás: MTI
Hasonló vadászgéppel zavarnák el a felhőket

A város várhatóan 6 millió dollárt fizet majd az akcióért a légierőnek, de ez még mindig jóval kevesebb annál a 10 millió dolláros keretnél, amit évente arra költenek, hogy Moszkva úthálózatát járhatóvá tegyék a hatalmas havazás idején. A légierőnek nem ismeretlen a feladat, mivel a város vezetése már többször felkérte, hogy tartsa távol a várostól a viharfelhőket. A műveletet a természetre nem káros anyagokkal, ezüstjodiddal, szárazjéggel vagy cseppfolyósított nitrogénnel végzik.

A Duma már jóváhagyta a tervet, a Moszkva körüli települések azonban aggódnak, szerintük az elgondolást ökológusoknak is meg kellene vizsgálniuk. A Moszkva külvárosában és peremén élők jogosan félnek, hiszen így jelentős kiadással kell majd számolniuk, ha szeretnének bejutni fővárosba. Egyelőre pedig még az sem tisztázott, ki fizetné az utak tisztítását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!