A szabadságharc legfájóbb emlékhelye

150 évvel ezelőtt, az 1848-49-es szabadságharc szomorú lezárásaként az aradi várban végezték ki a szabadsáhqarc 13 tábornokát. Kivégzésük helyén ma egy szerény obeliszk látható és a városközpontban emlékükre felállított emlékmű is csak öt éve került vissza helyére.    

Arad már a XI. században várispánságként működött, az akkori erődítmény a mai vártól mintegy 7 kilométerre, keletre állt. Ezt a törökök 1552-ben elfoglalták és lerombolták, majd új erődítményt emeltek a régi helyére. Ez utóbbi létesítmény a császári erők foglalták el, majd rombolták le.

A mostani vár 1763-1783 között, Mária Terézia uralkodása alatt épült fel a Maros déli partján. A vár szabályos hatszög alakú, hat bástyás vár, fénykorában 3600 katonát tudott elszállásolni, valamit 300 ágyú befogadására volt képes.

A várhoz kapcsolódó legnevezetesebb esemény az 1848-49-es szabadságharccal kapcsolatos. A vár sokáig osztrák kézen volt, és csak 1849-ben sikerült rövid időre elfoglalni. Augusztusban a magyar kormány az aradi várba helyezte át székhelyét, de augusztus 17-én már orosz kézre került.

Később Haynau innen irányította a forradalom irányítói elleni bosszúhadjáratát, és az aradi várhoz kapcsolódik történelmünk egyik leggyászosabb napja is. 1849. október 6-án a vár alatt végezték ki a szabadságharc 13 tábornokát.

A kivégzés helyszínét 1881-ben kőobeliszkkel jelölték meg. A vértanúk emlékére az aradi városközpontban állítottak emlékművet 1922-ben, amelyet a románok ledöntöttek, és csak 2004-ben állították fel újra, de már nem az eredeti helyén.

A XX században az aradi vár az erdélyi területekhez hasonlóan sodródott a történelem viharaiban: 1918-tól román, 1944 és 1958 között szovjet, majd ismét román katonai objektumként működött. Katonai jellege a mai napig megmaradt.

A várhoz Arad belvárosából a Maros-hídján átvezető utcán juthatunk el. Az aradi vértanúk emlékoszlopát a vártól 500 méterre, a Váralja negyedben találjuk.