A budapestiek legnépszerűbb edző- és gyakorlóhelyére indultam az Omszki-tó partján lévő Omszk Wakecentrumba, ahol még a teljesen kezdők is hamar belekóstolhatnak a vízi száguldozásba. Egy 1988-as külföldi utazáson szerzett, de azóta másfél évtizedig hanyagolt, így igen szerény vízisítudással érkeztem a tóhoz.
Magyarországon tíz rögzített vonalú kábelpályán edzhetnek a hazai vízisíelők és wakeboardosok, a lakosság számához viszonyítva ezzel világelsők vagyunk - kezdi Horváth Kinga wakeboard-bajnok, aki beszélgetésünk elején külön kiemelte, hogy a vízisínek tényleg semmi köze a wakeboardhoz, de ezt majd úgyis tapasztalni fogom. Hiába próbálta már ugyanis valaki az egyiket, itt sokra nem jut vele, hiszen teljesen más a két mozgásrendszer, máshol vannak a testsúlyok, ráadásul a wakeboard egyetlen testből áll, így esély sincs az egyik lábbal korrigálni, ha a másik hibázik.
Elsőre két és fél méter, aztán méretes bukás
E minimális támpont, és a pálya szabályait bemutató kötelezően végignézett videófilm után, a beülőpadon találtam magam egy kiskád méretű boarddal a lábamon. Kinga és a startirányító elmondta, hogy indulás előtt "test hátra, a kapaszkodó lent a csípőnél, indulásnál figyelni a kötelet, testsúly az első lábra, dőlés előre, aztán hadd húzzon a kötél".
Megértem, beülök az előírás szerint. A kötél jön, enyhén megránt, és indulok. Azonban hiába fogtam fel a tanácsokat, a kötélnek ösztönszerűen hátradőlve próbáltam ellent tartani, aminek méretes bukás és az altestet ért erőteljes ütés lett a következménye. Mindez nagyjából két és fél méter megtétele után. Pedig gondolatban már azt is kiválasztottam, melyik Metallica-számot keverjük majd a száguldozós képek alá.
Már majdnem megvolt egy kör
Többszöri kísérletezésem után, és Kinga unszolására végül még egy próbát tettem a boarddal, és noha számomra is hihetetlen módon, de majdnem egy teljes kört csúsztam végig, igaz, értékelhetetlen stílusban. Zseniális érzés volt, és bár a kötél a kicsit lassúnak tűnő 25 km/órás sebességgel húzott, a vízen ez sokkal gyorsabbnak tűnt, a kanyarokban pedig érezhetően nagyobb is a sebesség.
Az első betonugrató ugyan kicsit közel jött, de nem volt időm ezen aggódni, ugyanis az első kanyar sikeres bevételére kellett koncentrálnom. A fordulónál már vártam a rántást a vállamon, kicsit jobbra dőltem, hogy feszüljön a kötél, és úgy éreztem, a partról nézve is elég szépen hasíthatom a vizet.
A második és a harmadik kanyart viszont már kifejezetten élveztem. Azonban amikor a célegyenes utolsó szakaszán megijedtem az előttem lévő két ugratótól és néhány bójától, elég látványosat estem közvetlen egy strandoló család orra előtt. De abban a pillanatban nem érdekelt, végülis majdnem mentem egy kört, és ez Kinga szerint sem sok emberre jellemző az első próbálkozásoknál.
Így ugranak a profik és majdnem egy videó
A sikeres csúszás után már csak az volt hátra, hogy megnézzük, hogyan kell ezt rendesen csinálni. Kinga tizennégy éve űzi a sportot, korábban úszott, majd vízisíelt, de 1998-ban a balatonfüredi vízisípályán ismerkedett meg a wakeboardozással. Azóta már tizenháromszoros, ezzel örökös magyar bajnok, Európa-bajnok és számos nemzetközi verseny győztese. Évente több nagy külföldi versenyre is jár, de ahogy mondja, ma már inkább a különleges helyszíneken, nehéz pályákon megrendezett versenyeket kedveli.
Látványos bemutatóra számítottam, de amit Kinga csinált, az tényleg bravúros volt, pláne úgy, hogy előtte megtapasztalhattam, milyen könnyű rosszul csinálni. A profi versenyzőknek kicsit felgyorsítják a kötél sebességét, s bár a 30 km/h még mindig nem hangzik valami észveszejtő sebességnek, higgye el mindenki baromi gyors.
Persze, azért a profik is hibázhatnak. Az utolsó körnél Kinga az egyik betonugratót elhagyva egy haralmasat esett, ezzel a lendülettel a sisakjára erősített Go-Pro kamera alá is merült a 3-4 méteres igen sötét vízbe. Ugrott a videó, gondoltam magamban, de némi utánajárás és az épp ott gyakorlatozó tűzoltóbúvárok segítségével szerencsésen meglett az eszköz. Köszönet nekik érte.