Hévízen inni is érdemes

Hévíz, termálvíz, gyógyvíz, 

A kellemes októberi őszben nyílnak a tavirózsák Európa legnagyobb termáltavában Hévízen
Vágólapra másolva!
Hévízre kirándulni, megmártózni a gyógyvízében remek kikapcsolódás. A helyi kincs ivókúraként is használható, azonban egy ideje már nemcsak a gyógyfürdő területén, de a belváros első nyilvános ivókútjából is kortyolgathatjuk a kénes vizet.   
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Czika László

Kortyolgatni is érdemes a kénes vízet
A Rózsakert étterem épületében felavatott ivókút minden nap reggel héttől este hétig tart nyitva, ahol a vendégek kényelmesen leülve, beszélgetés közben kortyolgathatják a gyógyító vizet. Palackozott formában a csodatevő víz nem kapható, mert a benne található, egyébként kis mennyiségű, radon 3-4 nap alatt elbomlik.

Dr. Mándó Zsuzsanna, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. orvos-igazgatója szerint a gyógyszeres kezeléseknél lényegesen hatékonyabb módszer az ivókúra, amelyet két-három hetes időtartamra ajánlanak, naponta legfeljebb egy liter vizet lassanként elkortyolgatva. A hévízi kénes víz sikerrel alkalmazható a bélműködés és a gyomorsav-képződés fokozására, vagyis hatékony gyógymódot jelent idült bélgyulladás, székrekedés vagy aranyér esetén a gyomor-bélrendszer működésének szabályozásán keresztül. A gyógyvíz elősegíti továbbá a krónikus epebántalmak enyhülését, de a légúti hurutok gyógyulását, illetve a vesekőképződés megelőzését is támogatja. Nem ajánlott azoknak, akik heveny máj- és epeút-gyulladásban, fokozott pajzsmirigyműködésben szenvednek.

Lubickolás a gyógyító vízben
Sokan hallottak már a Hévízi Gyógytó egyediségéről, azonban azt talán kevesebben tudják, hogy ez a világ legnagyobb, biológiailag is aktív, természetes termáltava. A Pannon-időszak végén vulkánok törték meg a Dunántúl arculatát. A vulkáni utóműködés következtében hőforrások alakultak ki, köztük az Őshévíz is. A földkéreg mozgása során két árokrendszer keletkezett, ezekben csapadék gyűlt össze. Így alakult ki a Balaton 22 ezer évvel ezelőtt, és ekkor kezdődött a Hévízi Gyógytó története is.

A földkéreg mélyebb rétegeiből származó hő fűti át a Pannon korszakban keletkezett föld alatti tároló-rendszerbe zárt mélységi vizeket, így a tó vizét is geotermikus energiák melegítik. A tó forrása 38 méter mélyen található barlangban fakad, ahol több tízezer éves meleg és hideg karsztvizek keverednek egymással. A 4,4 hektár felületű, tőzegfenekű tó szélső részein sekély, így combközépig beáshatjuk magunkat a meleg víz által felpuhított, gyógyító iszapba, befelé haladva pedig mélysége 150-200 cm között változik. Hőmérséklete télen 22 fokra csökken, nyáron eléri a 38 fokot is.

A vízben algák, gombák és baktériumok gyógyítanak
Nemcsak maga a víz különleges, de annak élővilága is. Vannak olyan állatok és növények, amelyek Magyarországon kizárólag itt találhatók meg - pl. különféle moszatok, algák, a sugárgomba, a tengermelléki káka. A víz és az iszap mikroorganizmusai hozzájárulnak a tó gyógyító erejéhez, a különböző baktériumtörzsek antibiotikus, fertőtlenítő hatást is biztosítanak. Annak, aki ellátogat a hévízi tóhoz, egyik legnagyobb meglepetése mégicsak az lesz, hogy gyönyörű színekben pompázó tavirózsák között úszkálhat. A múlt század elején több faj telepítésével is kísérleteztek, de csak a vörös tündérrózsa volt életképes, ami azóta szigorúan védett növénye a tónak, virágának leszakítását táblákkal is tiltják.

Forrás: MTI/Manek Attila


Nem kell megijedni a körülöttünk legyeskedő állatoktól sem: víztisztító kerekesférgek, vízicsigák, halak, plantonrákok, szitakötők, levél-virágbogarak, különféle lepkék természetes élőhelye ez a környezet. A tó őslakója a kárász és az aprópikkelyű compó, de van dévér keszeg, béka, mocsári teknős, sőt, előfordulnak vízimadarak is - hattyúk, sirályok, szárcsák, récék. A cickányok, szúnyogok és a különleges halak szintén társaink a lubickolásban, ám ami talán sokak számára megnyugtató: nem mutatkoznak előttünk, csak azok találhatnak rájuk, akik kifejezetten keresik a találkozást ezekkel az élőlényekkel. Náluk sokkal inkább megmozgathatnak bennünket a tó fedett részein található masszázslehetőségek, amelyek csak tovább fokozzák a Hévízi Gyógyfürdő varázserejét, gyógyító képességeit.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!