Vágólapra másolva!
Az, hogy a nyári hónapokban simán lefoglalják Nyíregyházán és környékén az elérhető szálláshelyeket, nem meglepő. Még el sem indultunk hazafelé, amikor megfogadtam, hogy amilyen hamar csak lehet, ide vissza kell jönni. Hogy miért? A nagyvárosból kiszabaduló utazót már maga a vidéki hangulat is jó érzéssel és megnyugvással tölti el, amihez magas színvonalú programlehetőségek társulnak. Nem beszélve a helyiek kedvességéről és vendégszeretetéről. Beszámolónk első részében az aktív kikapcsolódási lehetőségeket vesszük számba a Sóstónál. 
Vágólapra másolva!

Nyíregyháza és Sóstógyógyfürdő nemcsak, hogy a nyugalom szigete, hanem a felejthetetlen kalandok, túrák és az aktív pihenés egyik fellegvára is. Földön, vízen, levegőben, lóháton vagy csúszva-mászva. Kinek, mihez van kedve.

Sportolás az erdőben
A nyíregyháziak egyik legkedvesebb helye a Parkerdő. "Már gyerekként megszerettetik velünk, és amikor csak tehetem, kijövök biciklizni, vagy egyszerűen csak azért, hogy teleszívjam magam az erdő friss levegőjével. Gyönyörű hely" - meséli Koós Gabriella, a Nyírség Turizmusáért Egyesület titkára, aki a biciklitúránkat is vezette. Nyíregyházán sok helyen ki van jelölve bicikliút, a parkerdőben pedig elég széles, jól járható, kemény homokos talajon tekerhetünk végig. (Egyedül egy lejtős balkanyarban kell a kelleténél óvatosabban tekerni, mert itt kicsit túl sok a homok.) Útközben élvezhetjük az erdőt, és alig-alig láttunk például szemetet, így nem rombolja semmi a varázst. Ráadásul a vállalkozó kedvűek a bringázást egy kis futással vagy tornázással is kiegészíthetik az erdei tornapályán, ahol például a gyűrűt és gerendát is ki lehet próbálni.

Forrás: www.aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán
A Parkerdőben jót lehet biciklizni

Könnyű megtalálni a tornapályát, és ugyanitt, a "főút" mentén a gyerekeket egy klassz játszótér várja. De lehet piknikezni, és szalonnasütésre is van lehetőség. Ott jártunkkor is készültek a nyárson sütött húsok, amelyeket a szépen kialakított fapadokon és asztalokon kényelmesen el is lehet fogyasztani. Tulajdonképpen egy egész erdei komplexumot találunk itt, amit imádnak a helyiek és a turisták is. A parkerdő egyébként a sóstói vasútállomásig tart, ez mintegy 6 km-es utat jelent a park nyíregyháza felöli bejáratától. A síneken átkelve folytathatjuk az utunkat a sóstói erdőben, innen alig pár percnyi tekerésre vagyunk a híres állatparktól, a Sóstótól és a fürdőktől is. Biciklit lehet kölcsönözni több helyen, például a Sóstó melletti Igrice kempingben. Egy órára 800 forintért kapunk jó minőségű mountainbike-ot, egy teljes napra pedig 2500 forintért vihetünk el egy kerékpárt. Persze lehet itt kirándulni gyalogosan is, csak követni kell a kijelölt utakat.

Kalandpark
Sóstón igazából minden egy helyen van, és ez alól a kalandpark sem kivétel. A fürdőtől és az állatkerttől is csak pár száz méterre van, és nagyon feldobta a kirándulásunkat az az idő, amit itt töltöttünk. Bár van, akinek elveszi a kedvét a mászástól, amikor kiderül, hogy egyes állomásokon tizenöt méteres magasságban kell túljutni, de egy kis adrenalin sosem árt. A kötelező felszerelés felvétele után irány a próbapálya, ahol egy perc alatt megtanuljuk, hogy mit, hova és mikor kell beakasztani. Fontos tudnivaló még, hogy aki jót akar magának, az zárt edzőcipőben jön, nem szandálban. Ha minden készen áll, jöhet az igazi bevetés.

Forrás: Nyíregyházi Kalandpark
A gyerekek 120 cm-es testmagasság fölött mászhatnak

Kezdőknek ajánlott a legkönnyebben kezdeni, egyébként leginkább egyensúlyérzékre és némi karizomra van leginkább szükségünk mászás közben. A sportosabb életmódot folytatók nem fogják különösebben megerőltetőnek találni a pályákat, de annak sem szabad csüggednie, aki nem szokott rendszeresen mozogni. A kezdő mászóknál úgy az ötödik-hatodik állomásnál várható egy holtpont ("nem bírom tovább, elég volt, le akarok szállni"), de szerencsére a segítőként közreműködő fiatalember medvék és egyéb szörnyűségek kilátásba helyezésével úgyis további mászásra inspirál mindenkit. Hogy aztán az egyes pálya végén jöjjön egy jól megérdemelt lecsúszás a kötélpályán. Gyereknek 1800, felnőtteknek 2200 forintba kerül egy alkalom, ami másfél órás kalandozást jelent a fák között.

Vízibicikli

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
A Sóstó vízibiciklivel is bejárható

Jó hír, hogy nem csak a Balatonon, hanem a Sóstón is lehet vízibiciklizni vagy épp csónakázni, ami szintén egy olyan program, amit nem érdemes kihagyni. Már csak azért sem, mert így eggyel több okunk lesz arra, hogy felkeressük a nyíregyháziak által a legjobbként számon tartott Deszkás büfét a tónál. Itt lehet bérelni vízibiciklit március közepétől egészen addig, amíg be nem fagy a Sóstó. Koós Gabriella elárulta, hogy a tulajdonos nagyon rugalmas és jófej, volt már rá példa, hogy meghívta a hozzá betérő vendégeket egy kis helyi pálinkára. Megbeszélés alapján pedig akár este is lehet kölcsönözni. Fél órára 1000, míg egy órára 1500 forintot kell fizetni a vízibicikliért, egy félórás csónakázás pedig csak 500 forintba kerül.


Lovaglás

Forrás: AFP/Caroline Chia
Nem lehet elég korán kezdeni a lovaglást (a kép illusztráció)

"Készség, képesség, stílus" - ez a három legfontosabb tényező a díjugratásnál, tudtuk meg Tárbály Istvántól, a Timpex Lovasklub tulajdonosától, aki háromszor volt már az év tenyésztője. Klubját közvetlenül a környék egyetlen négycsillagos szállodája, a Pagony Hotel mellett találjuk, ahol az aktív kikapcsolódásra vágyók mindent megkapnak egy helyen. Persze nemcsak díjugratásra van lehetőség, megtudtuk, hogy a gyerekek részére nyaranta szervezett lovastáborok igen népszerűek. A kezdők futószáras lovaglással sajátíthatják el az alapokat, a tapasztaltabbak pedig bebarangolhatják a vidéket. Tárbály István végigvezetett minket a gondozott istállón, és élvezettel mutatta be díjnyertes lovait, köztük egyik legújabb reménységét, a csodaszép Timpex Centet. Ő maga egyébként sosem volt nagy lovas, amiben szerepe van annak is, hogy a fiatal korában végzett fizikai munka megviselte a gerincét. A lovasklub azonban az élete, bár fenntartani csak egy másik vállalkozásának köszönhetően tudja, mivel egy-egy csúcsmén örökítő anyaga több millió forintba kerül, és még így sincs biztosíték arra, hogy az utód is kiemelkedő lesz. De ahhoz, hogy tartani tudják a színvonalat, kellenek a beruházások. A lovaglásnak pedig egyébként is nagy hagyománya van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, itt lehet tájékozódni a lovas programokkal kapcsolatban.

Élményfürdő
Az elmúlt két évben felpezsdült Nyíregyháza és Sóstó turizmusa, amiben vezető szerepe van a fürdőknek (Élményfürdő, Parkfürdő, Tófürdő, Fürdőház). A különböző pályázatokon nyert támogatásoknak köszönhetően folyamatosan szépül a Sóstógyógyfürdő, ahol egymást érik a nyári szezonban a különböző rendezvények is. A sikerük egyik titka minden bizonnyal az, hogy mernek nagyot álmodni. Podlovics Lajostól, a fürdő marketingvezetőjétől megtudtuk, hogy a fejében már összeállt a kép egy olyan libegőről, amely összekötné az állatkerttel a strandfürdőt. Hogy az oroszlánok vagy a komodói sárkányok megnézése után egyből lehessen csobbanni valamelyik medencében.

Forrás: Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.
A PoolBar

Ez az a fürdő, amelyet még azok is könnyen megkedvelhetnek, akik csak nagyritkán járnak medencés strandra. Legalábbis én néhány perc alatt beleszerettem, főleg a beltéri élménymedencék dzsungelhangulata, a csúszdák, és persze a termálvizes PoolBar miatt, amely randihelyszínnek sem utolsó. Emellett nagyon tiszta a strand, rengeteg a fa és jó a hangulat, a kényeztetésre vágyóknak pedig csak ajánlani tudom a pezsgőágyat vagy a hátmasszírozót. A belépő ugyan nem olcsó (2200 forint a felnőttjegy, és 1700 a gyerek és nyugdíjas), de cserébe huszonnégy medence közül lehet válogatni, így megéri áldozni rá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!