Raki, bunkerszex és ateista muzulmánok

"De hát ott szörnyen veszélyesek az utak", "a szőke hajadat mindenképp takard el, különben megbámulnak" "azt hallottam, ott mindenki muzulmán" - Albániába készülve ne csodálkozzunk, ha ilyen reakciókat kapunk ismerőseinktől. Na meg azt, hogy miért pont oda?

Sokak számára Albánia már szinte Ázsia, de mindenképp a "barbár kelet". Semmi furcsa nincs ebben: egy átlag magyar, ha megengedheti magának, ma legfeljebb Horvátországig merészkedik le, esetleg Kotorig. Ami onnan lejjebb van, az már megkapja az elmaradottságra utaló balkáni címkét. Nem is teljesen alaptalanul. Délebbre merészkedve ugyanis hirtelen megváltozik a környezet, a mentalitás, a hangulat.

Aki mégis rászánja magát egy ilyen útra, mint mi is, ugyancsak prekoncepciók mentén teszi ezt: Albánia gyönyörű, nekünk, magyaroknak még javarészt felfedezetlen, olcsó és kalandos. Aztán persze út közben kiderül, hogy senkinek sem lesz igaza, mert mindez nem úgy van, hanem amúgy, sőt, teljesen máshogy.

Az albán tengerpart egyre felkapottabb a turisták körében

Kihívóan öltözködő nők

Az első asszociáció, amely Albániával kapcsolatban többször felmerül, a vallás, pontosabban, hogy ott a lakosság nagy része muzulmán. És nem is akármilyen: elvakult, konzervatív fajta. Valójában ennek a fele sem igaz, sőt, Albánia a Föld egyetlen, hivatalosan is ateista állama, melyben a lakosság 40 százaléka vallja magát egyáltalán hívőnek, akiknek fele az albán ortodox egyházhoz tartozik, a másik fele pedig egyenlő arányban katolikus, illetve muzulmán. Hogy Enver Hodzsa négy évtizedig tartó sztálinista diktatúrája mekkora változást hozott ebben, azt jól mutatja, hogy az 1939-es népszmálálás szerint még a lakosság 70 százaléka volt muzulmán.

A helyiekkel való beszélgetés és a tapasztalat alapján a muzulmán hit hatása markánsan érezhető a montenegrói határ környékén és Észak-Albánia - főleg hegyi - vidékein, délebbre és a tengerparton azonban nem igen találkozni a vallással és az ahhoz kötődő szokásokkal. Sőt, az albán nők kifejezetten szeretnek kihívóan öltözködni.

Raki, gyógyszer és egy jó sofőr

Össze se tudnám számolni, mennyit sopánkodást hallgattunk arról, hogy,Albániában nincsenek rendes utak, ami van, az is szörnyen veszélyes. Valójában az utak - bár néhol kátyúsak - teljesen normálisak, viszont hajmeresztően kanyargósak. Még szerencse, hogy az albánok virtuóz vezetők. Keresztezz egy őrült indonéz sofőrt egy szenvedélyes olasszal, spékeld meg mindezt azzal, hogy itt vezetés előtt legálisan fogyaszthatnak alkoholt, és megkapod az átlag albán sofőrt. Tapasztalatom szerint három dolog kell egy magamfajta utazónak ahhoz, hogy a hegyi utakon való száguldást fesztelenül élvezni tudja: egy kupica raki (helyi pálinka) indulás előtt, egy hányás elleni gyógyszer ( a patikában darabra adják a gyógyszert, elég csak hányást imitálni, érteni fogják) és egy jó helyi sofőr.

Út közben sokfelé lehet látni ilyen katonai bunkereket

A tömegközlekedés valóban nincs teljesen kiépítve, de a nagyvárosok között azért vannak menetrend szerinti buszjáratok. Léteznek furgonok is, amelyeket az útikönyvek meglehetősen misztikusan kezelnek, mondván, nehéz megtalálni, honnan indulnak, csak akkor mennek, ha megtelnek, így nehézkes és bonyolult velük az utazás. A tapasztalat pont az ellenkezőjét mutatja: furgonokkal utazni meglepően egyszerű és zökkenőmentes. Megkockáztatom, jobb, mint órákat várni Volán-járatokra. A furgonsofőrök például ismerik egymást, így, ha beszálláskor elmondom, mi a végső úti célom, ők segítőkészen telefonálnak, hogy az átszállásnál a következő furgon megvárjon. A furgonok indulási helyét ráadásul mindenki tudja: bárkit megkérdez az ember, az segíteni fog. Bár nem lesz ott buszmegállójel, sőt, semmilyen jel, de fel lehet ismerni a várakozó autókat, a dohányzó, mindig ideges sofőrt és a tébláboló utasokat is. És még valami: Albániában a stoppolás is remekül működik, csak vigyázni kell a jel nélküli potyataxisokkal.

A lehúzás is mítosz

Maguk az albánok is arra figyelmeztettek minket, hogy a turistáknak, ha nem beszélik a helyi nyelvet, sokszor kétszeres, háromszoros árat is mondanak. Ez egybevágott eredeti félelmünkkel: azt gondoltuk, hogy megpróbálják majd lehúzni az odatévedt "nyugati" turistát. Nos, kellemesen csalódnunk kellett: az éttermekben, kocsmákban, sőt a piacon is az árak ki vannak írva, nincs külön angol étlap sem magasabb árakkal. Ne legyenek azonban illúzióink, nézzünk rá a piacon a mérlegre, a pénzváltásnál pedig számoljuk át a pénzt, mert ha nem figyelünk oda, szívesen elteszik a lepattanót.

A sört körülbelül 250 forintért kapjuk, ha beülünk valahová

A pénznél maradva eljutunk az árakhoz. Nekünk talán ez volt a legnagyobb csalódás. Azt gondoltuk, hogy abból a pénzből, amit itthon egy balatoni nyaraláson költenénk, kiskirályok leszünk. Valójában éppen csak jól elvoltunk. Néhány ár a viszonyítás kedvéért: egy spagetti tenger gyümölcseivel a parton 1300-1700 forint, pizza 1100 forint, kétórás út nagyvárosból nagyvárosba 1400 forint, szoba két főnek pedig egy napra 9000 forint,.Szerencsére a raki, a sör és a kávé jóval olcsóbb volt, ebből ők is jócskán fogyasztanak. Egy jó kupica raki, ami itthon mondjuk két felesnek felel meg, vizes pohárban 120 forintba került.

Szex a bunkerben

Jobban mondva: nem szex a bunkerben. Csak az írhat olyat útikönyvbe, hogy sok albán bunkerben veszítette el a szüzességét, aki még nem volt bunkerben. Vagy tényleg ennyire nem lenne hova menniük szegény albánoknak? Az Enver Hodzsa által építtetett bunkerek jó része ugyanis annyira kicsi - a ritka parancsnoki bunkereket leszámítva -, hogy jó, ha egy ember befér, görnyedve.

A bunkerek igen szűkösek, egy ember is alig fér el egy kisebb kőépítményben

Ennél kellemetlenebb rácsodálkozás is érheti azonban a könyvekből tájékozódó utazót. Albánia tengerpartja ugyanis nem "végeláthatatlanul ragyogó, fehér homokos". A partok körülbelül a fele homokos (sárga, szürke és fekete is van), ez az északi részekre jellemző. Az igazán felkapott, délebbi partok azonban nagyrészt aprókavicsosak. Pont olyan kicsi kavicsokkal vannak tele, amik már fájdalmasan és kellemetlenül vágják a lábat, így érdemes gumicipővel készülni.

Végezetül pár szó az "érintetlen" tengerpartokról és arról, hogy sokan azt hiszik, Albánia még nem olyan felkapott üdülőhely. Valójában az ország tengerparti részei, azok, amelyek városokhoz és nagyobb üdülőhelyekhez tartoznak, a szezonban épp olyan zsúfoltak, mint Horvátországban vagy Olaszországban. Sok a túlpartról jövő olasz utazó, vagy a német, de a legtöbben a balkáni részről, Koszovóból vagy Boszniából érkeznek. Kis keresgéléssel és bevállalással azonban eljuthatunk olyan helyekre, partokra és öblökbe, amelyek bár nehezebben megközelíthetőek, de valóban érintetlenek. Megéri a fáradságot, hogy rátaláljunk egy rejtett kolostorra vagy egy csendes, romantikus kis partra, de érdemes sietni: nagyon úgy tűnik, hogy pár év múlva már ezeket a részeket is felfedezi magának a tömegturizmus.

Alkalmi lakás Dél-Albániában, egy nehezen megközelíthető partszakaszon