A felszabadulást keresi a 126 országot végigstoppoló magyar

Több mint kilenc éven át utazott folyamatosan a világ 126 országában, ráadásul jórészt autóstoppal. Csonka Gábor, ismertebb nevén Vándorboy most tért vissza Közép-Ázsiából, de esze ágában sincs leállni. Az utazást spirituális gyakorlatnak tartja. Komoly elszántság kell hozzá, de szerinte felszabadító ereje van annak, hogy függ is másoktól, meg nem is.

Ha valaki 50-60 országban járt már, az Magyarországon feltétlenül világlátott embernek számít. Te ennek a dupláját látogattad már meg. Bejárod egyszer az összeset?

Talán, ha lesznek támogatóim a jövőben, hogy ezt megtehessem. Eddig csak azokba az országokba indultam el, amelyek kulturálisan vagy természeti értékeik miatt érdekeltek. Másik korlátom, hogy jórészt autóstoppal, minimális költségvetéssel utazom, így néhány területről, mint Izland, az Antarktisz vagy Wanuatu, csak álmodozom. De hogy így is kétszer annyi helyen megfordultam, mint ami világlátottságnak számít, az valószínűleg azért van, mert kétszer olyan kíváncsi vagyok, mint az átlagember.

Mi az, ami hajt? Egyáltalán hogyan indult az egész?

Egyik barátom, aki már kétszer járt kerékpárral Görögországban, arra buzdított 1989-ben, hogy fantasztikus hely, próbáljam ki, menjek vele. Leutaztunk a Balatonra német márkát váltani, feketén, mert akkoriban még nem lehetett hivatalosan 50 dollárnál több valutához jutni, s az már akkoriban is kevés pénz volt egy hónapra elutazni Európába. Az eljövendő nomád túránkhoz pedig edzésként a parton aludtunk. Görögországba nem is akartak beengedni száz márkával a zsebemben, de végül megoldottuk a problémát, s egy éppen arra járó magyar busz utasai dobták össze a szükséges pénzt, amelyet a határ után visszaadtam nekik. Utána stoppal jártuk be az egész országot, és egy hajóra fellógva Szantorini szigetére is eljutottunk. Kalandos, csodálatos egy hónapot töltöttünk el, melyet egy kis mezőgazdasági munkával is színesítettünk, lévén a pénztárcánk túl könnyűnek találtatott. Ott kényszerültem megtanulni, hogyan éljek minimális pénzből úgy, hogy közben minél többet lássak az adott ország kultúrájából. Ott ragadtak rám az első angol szavak, és itt történt az első negatív élményem is, amikor Romániában kiraboltak a vonaton hazafelé. Így egy szál pólóban értem Budapestre, de az élményeimet senki nem vehette el tőlem.

Forrás: Csonka Gábor

Az USA sok államában tilos a stoppolás, a rendőrök többször megbilincselve vitték el

Milyen gyakran jössz haza? Mit jelent számodra az otthon?

Általában egy- vagy kétévente jöttem haza pár hétre, meglátogatni a szüleimet, barátaimat. Megosztottam diavetítéseken az élményeimet, próbáltam inspirálni embereket arra, hogy nézzék meg, hogyan élnek az emberek teljesen más kultúrákban, más körülmények között. Sehol sincs otthonom, de mindenhol otthon érzem magam. Az otthon érzését nem a négy fal adja, hanem az, hogy kik vesznek körül, hogyan éled meg a környezetet, amelyben vagy.

Sokan úgy gondolják, hogy az utazás - különösen ilyen egzotikus helyekre - a jómódúak kiváltsága. Miből finanszírozod az útjaidat?

A kitartásomból, lelkesedésemből, no meg alkalmi külföldi munkákból. Sajnos nekem soha nem volt szponzorom, pénzügyi támogatóm, tehát ezt a kilenc évet saját pénzből és ötletekkel csináltam végig hátizsákos, szegény vándorként. Ez nagyon komoly eltökéltséget, bátorságot, lemondást igényelt, ami egy átlagembernek - sőt még egy strapabíró embernek is - sok lenne egy hét után. Én ezt csináltam kilenc évig, ami átformálta az életemet. De ugye kéttípusú utazó van: egyiknek van pénze, de nincs ideje, a másiknak pedig - hozzám hasonlóan - nincs pénze, de van ideje. És pont ez a kulcsa az életnek, az utazásnak. Olyan mélységig ismerhettem így meg a társadalmakat, embereket, helyeket, amire egy turistának nincs lehetősége. Ők inkább előre szervezett, megvett, kondenzált élményeket kapnak, ami szintén jó, de nem a természetes megismerés.

Forrás: Csonka Gábor

Pakisztánban a Karakoram Highway északi része a világ egyik legszebb helye, ahol több mint 2 hónapig túrázott

A stoppolás és a kényelmetlen szállás mekkora lemondással jár? Mennyire lehet ezt megszokni?

Szállás? Amikor nagyvároson kívül vagyok, akkor általában a természet és a hálózsák az otthonom, a trópusokon pedig a szúnyogháló adja a privát teret, a folyó a fürdőszobát. Meg lehet szokni. De a legtöbb helyen azért behívnak magukhoz a helyiek, mert kíváncsiak rám. Így kölcsönösen jól járunk, nekem biztonságot nyújtanak, ők pedig egy érdekes világot ismernek meg általam.

Kényelmetlen stoppolás? Minden relatív. Ha utaztál már tömött buszon, busztetőn, vonaton napokat, akkor mennyei boldogság egy angolul kommunikáló, középosztálybeli afrikai vagy ázsiai emberrel utazni az anyósülésen, panorámás kilátással úgy, hogy bárhol megáll a kedvedért fotószünetre, sőt be is mutat a családjának.

Térjünk át az utazás spirituális részére, hiszen úgy tudom, nálad ez rendkívül fontos eleme a vándorlásnak.

Igen, az ember minél többet tapasztal a világban, annál többet tud meg önmagáról is. A világ egyfajta tükörként szolgál. Ahogy reagálunk az eseményekre, ahogyan viszonyulunk a környezetünkhöz, ahogyan alkalmazkodunk, konfrontálódunk, az mind-mind a saját belsőnk kivetülése, a válaszreakciókból pedig nagy tanításokat kapunk. Természetesen spirituális utazásnak is felfoghatom, mert mindig belső fejlődést eredményez. Mivel kötődöm a buddhista szemlélethez, sok asramot, erdei kolostort is meglátogattam, több hónapig voltam szigorú elvonulásokon, többhetes meditációkon, ahol napi 12-15 órákat ültünk, hajnali 4-kor keltünk, gyakorlatilag nagyon sok korlátot szabtak. De itt tanultam meg, hogy ezeknek a korlátoknak a belső megértése a korlátok megszűnését eredményezi. Így nyerjük el a szabadságunkat. Írtam is erről egy összegzést.

Forrás: Csonka Gábor

Omán Wahiba-dűnéin - az ország lakossága rendkívül vendégszerető

A buddhizmus hogyan függ össze az életedben az utazással?

Mivel filozófiát tanultam, és fontos példaképeim voltak a görög gondolkodók, engem is különösen izgatott a körülöttünk lévő világ. Nyitott voltam a megismerésre, folyamatosan kérdéseim és kérdőjeleim voltak, ezért úgy gondoltam, hogy magam járok utána, hogyan is élnek, gondolkodnak ezekben a társadalmakban. Úton lenni ezt a nyitottságot tükrözi. Találkozni új helyekkel, emberekkel, eseményekkel. Aztán mindez a múlté lesz. Az ember megtanulja elveszteni a tulajdonát, a helyeket, ismerősöket, pillanatokat. Minden mulandó, ahogy az egyik legfontosabb buddhista tanítás is szól. Úton lenni annyi, mint ezt gyakorolni és megélni. Amikor pedig nem kötődünk már ilyen módon dolgokhoz, emberekhez, akkor lehetünk igazán szabadok.

Mennyiben lettél más ember, mióta utazol?

Ez nagyon fontos kérdés! Az élet bármely területén, nap mint nap fel kellene tennünk magunknak. Nekem ez a határaim bejárásáról, a félelmeim átlépéséről, önmagam (és a világ) megismeréséről szól. Elhagyni a megszokottat, a biztosat, és kilépni egy bizonytalan, nem ismert világba a legtöbb embernek félelmetes, bonyolult, kényelmetlen. Nekem ez az alap. A stoppolás ennek egy extrémebb változata, de hasonlít a szerzetesi életmódra, ahol a külvilágtól függünk: ha valaki együttérzést gyakorol, segít, akkor megvalósulhat a célunk. Természetesen ehhez nagyon komoly belső elhatározás, kitartás is kell.

Forrás: Csonka Gábor

Izraelben a vallási emlékek mellett az Ein Gedi Nemzeti Parkot is érdemes megnézni

Kilencévnyi utazás után van még visszaút a normális életbe?

Az utazás egyfajta tudatállapot-változás, mint ahogy régen a Dionüszosz-kultuszban megengedett volt eltérni a normális hétköznapoktól három napra. Volt egy szabályozott módja a megszokottól eltérni, kiélni a szabadságot, majd közösen visszatérni a régi kerékvágásba. Manapság a különös emberek nem élhetik ki ezt a másságot, nem mutathatják ki az átlagtól eltérő gondolkodásukat, jellemüket, amire a régi kultuszok lehetőséget adtak. Így állandó bűntudatban tartják azokat, akik ki akarnak lépni a megszokottból, ezért legtöbben nem is teszik meg. Ha pedig deviáns módon mégis megteszi valaki, azt elítélik, s akkor igen nehéz visszatérni a társadalomba. Ennek extrém esete Japán, ahol nem tekintik normális embernek azt, aki az egyetem után nem kezd el rögtön dolgozni, hanem 16 év szolgai tanulás után netán venné a bátorságot elmenni pár hétre nyaralni.

A nyughatatlan lélek ma nem mehet el kalóznak vagy konkvisztádornak mint régen (maximum politikusnak vagy katonának). Ily módon marad köztes megoldásnak a felfedező jellegű utazás, ahonnan jó esetben még visszaszivároghatunk a társadalom legális szféráiba, mondjuk cikkek, blogok, könyvek írásával, esetleg egy fotókiállítással, vagy egy utazási irodának dolgozva. De mondom, ez a ritka szerencsés esetben van így. Egyébként a produktivitásban értéket gondoló mai társadalomban látszólag felhasználhatatlan vagyok, mint Csuang-ce görcsös fája, pedig az enyhet ád.

Forrás: Csonka Gábor

Afganisztánban, ahová szintén stoppal utazott, úton-útfélen lehet látni a Szovjetunió elleni háború nyomait

Mit tartasz izgalmasnak egy új helyben? Ki tudnál emelni egy-két különleges élményt?

Azt, hogy más, mint az előző ország. Főleg az első napok nagyon intenzívek, amikor kipuhatolja az ember a körülményeket, és azt, hogy hogyan viszonyulnak hozzám. A hely nem feltétlen attól különleges, hogy ott éppen háború dúl, vagy éppen egy forradalom kellős közepére érkezem, hanem attól, hogy milyen lehetőséget ad az önmeghaladásra és tanulásra. De az olyan különleges hely, mint Afganisztán, Szomáliföld, Szudán, Irak vagy Pakisztán mindig nagyon intenzív kihívás, kvázi buddhista éberséggyakorlat. Természetesen előtte felkészülök a régióból, utánaolvasok, más utazókkal konzultálok, és akkor a bizonytalanban is megvannak az elméleti kapaszkodópontok, de amikor elrabolnak vagy megtámadnak, akkor vizsgázunk igazán. Milyen lélekjelenléttel kezeljük, s utána hogyan dolgozzuk fel ezeket a helyzeteket. Ráadásul nekünk, utazóknak valahol sokkal nehezebb, mint egy nemzetközi szervezetnél dolgozónak vagy katonának, aki mögött biztonságot nyújtó rendszer van. De pont ezekben az országokban tapasztalom meg azt is, hogy mennyire más a társadalmi, lelki valóság, mint amit a médiában tálalnak, mennyire a sztereotípiáinknak élünk. Ezekben a régiókban társadalmi minimum az utazó segítése, és mindenki kedvesen fogad.

Kulturális antropológiát is tanultál. Sikerült eljutni érintetlen törzsi területekre?

Igen, kimondott célom volt felfedezni őket, így nagyon sok törzshöz jutottam el minden kontinensen. Sajnos a globalizáció révén a nyugati világ káros termékei és attitűdjei már szinte a világ minden részére elérkeztek, így csak kevés érintetlen terület van, ahol ősközösségi társadalmakban élnek, de köztes kulturális viszonyok még találhatók. A legizgalmasabbak 2003-ban a pápuák, illetve később a különböző afrikai törzsek voltak, de Ausztrália vagy Amerika őslakossága is nagyon érdekes kutatási terület volt számomra.

Forrás: Csonka Gábor

Kenyában megnézhette, hogyan élnek a nomád maszájok

Merre tovább?

Most ősszel tervezem Izrael sivatagjait és természeti látványosságait újra bejárni. Utána karácsonykor lesz Ománba egy vezetett körutazásom, amelyet én szervezek. Kevesek által ismert terület, de nekem egyik kedvenc országom lett a Közel-Keleten. Elkezdtem programokat írni egy outdoor utazási irodának. Továbbá rendszeresen tartok diavetítéseket az élményeimről. Ezenkívül a blogomon keresztül osztom meg a tapasztalataimat, így legalább virtuálisan velem utazhat mindenki.

Csonka Gábor írásait a megújuló utazási rovatban rendszeresen közöljük.