Átbringáztam Baliról az USA-ba

Mátyás Zoltán gondolt egyet, és a messzi Indonéziából elindult nyugat felé, hogy kisebb megszakításokkal egészen az Egyesült Államokig tekerjen: 135 napos útja során 9860 kilométert tett meg kerékpárral. Az [origo]-nak adott interjújából kiderül, miért pont Baliról vágott neki az útnak, hol volt a legnehezebb tekerni, és milyen érzés volt megvalósítani régi álmát.

Igaz, hogy gyakorlatilag felkészülés nélkül tekerted le a közel 10 ezer kilométert?

Igen, nem jártam edzésekre, a felkészülés már az út része volt. Úgy voltam vele, hogy az edzésekre szánt időt és távot beleveszem már magába az útba. Az első két hét nagyon nem volt jó, a karjaimtól kezdve a nyakamig mindenem fájt, nagyon fárasztó volt. De Indonézia után jött Szingapúr, egy új hely, ami felrázott, és egy idő után hozzászoktam a tekeréshez.

Honnan jött az ötlet?

A földkerülés egy régi álmom volt, mindig is extrém dolgokban gondolkodtam. Tavasszal Ausztráliában dolgoztam egy farmon; fát vágtam és házkörüli munkákat végeztem szállásért és ételért cserébe. Amíg Ausztráliában voltam, a hazaszóló jegyem lejárt. Ekkor jött az ötlet, hogy Baliról kezdem az utat, a repülőjegy árát pedig felhasználtam az út kezdeti szakaszában. Átrepültem Balira, majd ott szereztem be minden szükséges dolgot, köztük a biciklit is 136 ausztrál dollárért (29 ezer forint).

Bicikliszerelés thaiföldi módra

Elmondtad az indonézeknek, hogy mire készülsz?

Nem tartottam fontosnak, hogy mindenkivel megosszam a valódi célom. A biciklit, amit vettem, nem is ajánlották hosszú távú útra. Így az indonézeknek csak Dzsakartát mondtam végcélnak. Bár sokan még ezt se akarták elhinni, mert Indonéziában mindenki motorral vagy autóval jár, de nem foglalkoztam ezzel, csak nekivágtam az útnak.

Egy hátizsákkal indultál el?

Pontosan. Ázsiában mindenhol 30-35 fok volt, szóval sok ruhára nem volt szükségem. Pár póló, két rövidnadrág és egyéb hasznos holmi töltötte ki a hátizsákomat. Ha valami eltűnt vagy tönkrement, vettem helyette egy másikat, köszönhetően az alacsony ázsiai áraknak. Sátoron és hálózsákon kívül egy Nikon gép és egy laptop is velem volt. Ezen keresztül tartottam a kapcsolatot mindenkivel, és írtam a napi bejegyzéseimet.

Az első repülés Szingapúrba történt

Mesélj az útvonalról!

Április 11-én indultam Baliról, és Indonéziában egészen Dzsakartáig tekertem. Onnan átrepültem Szingapúrba, majd Malajzia, Thaiföld, Nepál, illetve India érintésével jöttem Európába. Mianmar kimaradt az út ázsiai szakaszából. Sajnos az iráni vízummal is gondok voltak, így Új-Delhiből egészen Ciprusig kellett repülnöm. Ciprusról komppal keltem át Törökország déli részére, majd Isztambul, Bulgária, Románia és Szerbia érintésével Röszkénél jöttem át a magyar határon, és Szegedet útba ejtve érkeztem Budapestre. Pár hét pihenés után folytattam az utat Európában nyugat felé (Ausztria, Németország, Franciaország, Spanyolország és Portugália érintésével) egészen az Atlanti-óceánig. Lisszabonból átrepültem New Yorkba, és az USA-ban Philadelphiából Charlotte-ig tekertem, itt fejeződött be tulajdonképpen az utam biciklizős része.

De nem jöttél egyből haza...

Nem, mert visszamentem Balira, oda, ahol a biciklimet vettem. Megmutattam a boltban az addigra viseltes állapotba került bringát, és elmeséltem nekik, hogy sikerült megvalósítani a tervemet. Szerintem elhitték, hogy megcsináltam, bár láttam némi csillogást is a szemükben, szóval lehetett bennük azért kétely. Október 17-én érkeztem vissza Budapestre.

Katmandu, Nepál

Vagyis az indonéz biciklid kibírta?

Igen, végül is ki. Összesen hét defektem volt. Az utolsó épp Kőbányán. A hátsó kerék viselte nehezebben, mivel ott volt a nagyobb terhelés. Ahol rosszabb volt az út, ott időnként pattogtak a küllők, volt, hogy szét is roppantak. India északi részén volt a legrosszabb az út, közvetlenül Nepál után. Süppedős, poros, köves út volt.

Mennyire tervezted meg az utat?

Igazából a repülőjegyeket leszámítva nem terveztem meg semmit, csak annak néztem utána, hogy hol nem kell vízum. Mindig ott aludtam, ahol épp találtam valamit. Ázsiában bárhol lehetett szállást találni 5-6 euróért, de arra is volt példa, hogy a helyiek befogadtak. És persze arra is, hogy változott a program: New Yorkban például annyira jól éreztem magam, hogy két és fél napot maradtam, ami miatt tekerés helyett buszoznom kellett Philadelphiáig, különben nem értem volna el az atlantai gépet. Az út során azért sikerült a napi átlag 100 kilométer tekerni, hogy haladjak is. Általában hajnalban indultam, és késő délutánig bicikliztem. Este csak ritkán mentem, már csak azért is, mert ahogy teltek a kilométerek, úgy nőtt a biciklim eszmei értéke, így vigyázni akartam rá, nehogy ellopják.

Legszebb pillanatok?

Nagyon megfogott Indonézia, főleg Bali és az, hogy igazán kedvesek voltak az emberek. Indonéziában többen is többen felajánlották a saját ágyukat szállásként, Dzsakartában pedig megengedték, hogy egy templomban szálljak meg néhány napig. Szívesen láttak, és sokat meséltem nekik is az élményeimről. Bár vendégszeretetben India még az indonézeket is túlszárnyalta: nehéz is volt tovább indulni, mert Indiában mindenhol befogadtak és marasztalni akartak, nagyon kedvesek voltak. De nagyon élveztem Európát és az amerikai részt is, mert korábban jártam már az USA-ban, így nem volt ismeretlen a terep, és persze az utak is sokkal jobb minőségűek voltak, mint Ázsiában.

Nepál és India határátkelője

Holtpont?

Voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben abbahagytam volna. Például Törökországban, a hegyekben nagyon nehéz volt: nem csak fizikailag, hanem mentálisan is, mert napokon keresztül csak hegyeket láttam, de végül eljutottam Isztambulig, onnan pedig már óriási motivációt adott az, hogy minden egyes nappal közelebb voltam Magyarországhoz.

A költségeket te álltad?

Igen, ahol lehetett, próbáltam spórolni, mindig az olcsó szállásokat kerestem. Az elmúlt 3 évben azért dolgoztam - matrózként egy régi, háromárbocos vitorláshajón -, hogy meg tudjam valósítani ezt az utazást. Minden költséget én álltam, aminek megvan az az előnye, hogy ha bármi közbejön, csak magaddal kell elszámolnod.

Spanyolországban könnyen barátkoznak a kutyák

Van, amit visszanézve másképp csinálnál?

Utólag bánom, hogy voltak olyan szakaszok, például a Közel-Kelet, amelyeket átrepültem vagy átbuszoztam, de vízumproblémák illetve néhol a lefoglalt repülőjegyek miatt nem volt más választásom. Azért így is 9860 km-t tekertem.

Korábban is részt vettél már ehhez hasonló extrém túrán?

Ilyen hosszú úton még nem voltam, de rengeteget utaztam korábban is. Európát például keresztül-kasul bejártam Portugáliától-Angliáig. Szintén hátizsákosként többször utaztam már egyedül Afrikában, például Marokkóban, Egyiptomban és Kenyában is. A hajós munkáknak köszönhetően eljutottam Hawaii-ra, a Karib-szigetekre és Panamára is.

New York hajnalban

Akkor végül is született utazó vagy...

Szeretem a különböző kultúrákat, hogy minden ország más és más. Valami fantasztikus érzés, amikor be tudsz illeszkedni egy idegen közösségbe. Ezért is jó egyedül utazni, mert könnyebben befogadnak, és akkor tényleg testközelből látod, hogy hogyan élnek mások. Dél-Amerikát is szívesen megnézném, de még nincsenek konkrét tervek.

A könyved viszont készül a nagy útról.

Útközben minden nap írtam egy oldalt, az lesz a címe, hogy a Bolondok Útján. Úgy gondolom, elég találó név.

A világkerülő kerékpár szombattól a Közlekedési Múzeumban lesz kiállítva, ahol november 24-én 11 órától Mátyás Zoltán élménybeszámolót is fog tartani. Az eseményről további információk a múzeum honlapján találhatóak.