Budapesti járatokat is törölt az AeroSvit

Vágólapra másolva!
Az AeroSvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden - közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér. A törölt járatok között van a légitársaság Budapestről induló és oda érkező egy-egy járata is.
Vágólapra másolva!

A mintegy két éve anyagi nehézségekkel küzdő ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását helyi sajtójelentések szerint fizetési elmaradás miatt a múlt pénteken felfüggesztette a Boriszpil repülőtér. A kijevi nemzetközi repülőtér már tavaly november óta előre kéri a gépek kiszolgálásának díját a légitársaságtól. Miután az AeroSvit múlt hét végén egy részét törlesztette elmaradásának, illetve írásban ígéretet tett a fizetési feltételek jövőbeli teljesítésére, a nemzetközi repülőtér újra fogadta gépeit, de előre jelezte, hogy a fizetés elmaradása esetén azonnali hatállyal ismét felfüggeszti a légitársaság gépeinek kiszolgálását.

Forrás: AFP

Tavaly decemberben a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtér függesztette fel átmenetileg az ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását. A napokban derült ki, hogy december végén már állítólag az AeroSvit csődeljárást kért bírósági úton magával szemben, ezt a hírt azonban később a légitársaság tagadta. Ugyanakkor még mindig több utasuk nem tudott múlt péntek óta sem visszatérni Kijevbe. A legtöbben, csaknem 200-an a vietnami Hosiminvárosban ragadtak.

A Budapest Airport illetékese az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az AeroSvit légitársaság törölte a Kijevből kedden Budapestre 14:55-kor érkező járatát, így nem indul vissza a 15:45-kor a repülőgép. A reptér tájékoztatása szerint az AeroSvit szerda kivételével naponta közlekedtetett repülőgépet Kijev és Budapest között, a következő napokra vonatkozóan már több járatot is töröltek a két város viszonylatában. A Budapest Airport illetékese arra kérte az utasokat, hogy a légitársaság járatára jeggyel rendelkezők vegyék fel a kapcsolatot a járatot üzemeltető légitársasággal az utazásukkal kapcsolatban.

A Wizz Air Magyarország és a Wizz Air Ukrajna tegnap bejelentette, hogy azok az utasok, akiknek valamelyik Kijev- Budapest vagy Kijev-Varsó között közlekedő, törölt AeroSvit-járatra van jegyük, a Wizz Air telefonos ügyfélszolgálatán keresztül január 15-ig 10 990 forintért, illetve 349 ukrán hrivnyáért (+foglalási díj) foglalhatnak jegyet a Wizz Air Katowice-Kijev vagy Budapest-Kijev járataira. A kedvezményes viteldíjak igénybevételéhez az utasoknak be kell mutatniuk az eredeti AeroSvit-repülőjegyüket a reptéren.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!