Már csak a dalai láma hiányzott

Gyerekkori táborozások hangulatát éltük át az armitsari Arany-templomnál, ahol egy frissen áttért amerikaitól azt is megtudtuk, miért nem járnak fodrászhoz a szikhek. A dalai láma száműzetésének székhelyén pedig buddhista áhítat helyett cukrászdákkal és szuvenírboltokkal szembesültünk. Indiában nemcsak hindukkal lehet találkozni.

A pakisztáni Lahoréból érkeztünk meg az indiai Amritsarba. Ez a város ad otthont a szikh vallás központjának számító Arany-templomnak, amely a szikh ember számára ugyanazt jelenti, amit a katolikusoknak a Vatikán vagy a muszlimoknak Mekka. Maga a város nem sugároz túl sok bájt vagy kellemet, de ahogy begurultunk biciklinkkel az Arany-templom területére, egyből elfogott bennünket a kellemes bizsergés.

Úgy tűnt, ezen a helyen mindennek és mindenkinek megvan a maga helye: balra, egy gangos épület szobáiban utazók pakolásztak, az udvaron pedig a szobákról lemaradt zarándokok épp az esti alváshoz készülődtek. Jobbra, a templom irányában hangosan csörögtek-zörögtek a nonstop működő menzán, fenték a késeket a vacsorához. A templom körüli tóból már az aznapi utolsó hívők szállingóztak kifelé a szent megmerítkezésből, a nap pedig utolsó sugaraiban fürösztötte a templom arany burkolatát.

A szikhek Arany-temploma Amritsarban

Ahol a fodrásznak felkopna az álla

Minket egy külföldiek részére elkülönített szobában szállásoltak el, tucatnyi sorstársunkkal együtt. A hangulat olyan volt, akár egy nyári táborban, sok új barátság köttetett, mindenki az úti élményeiről mesélt. Itt ismerkedtünk össze azzal a fiatal amerikai férfival, aki nemrég úgy döntött, hogy a szikh vallást szeretné követni. Sok mindent megtudtunk tőle a szikhekről, például hogy mi a turbán vagy a kard jelentősége, és miért visel minden férfi fém karkötőt. Ezek annak az öt jelképnek a részei, amelyek a szikh harcost identifikálják.

Ugyanis eredetileg erről van szó - a szikhek a hindukat voltak hivatottak megvédeni a muszlimokkal vívott csatáikban. Az "öt k" (azért hívják így, mivel az eredeti nyelven mind az öt jelkép neve k-val kezdődik) a következőkből áll: egy speciálisan megvarrt alsónemű, egy fém karperec, egy fa fésű, egy turbánban vagy övön hordott tőr, valamint a vágatlan szőrzet. A fém karperecet egy bizonyos harcmodorban fegyverként használják, a turbán összefogja a hajat, amit a fa fésű nem energetizál, ez pedig azért fontos, mert a fejbúbon található koronacsakrán keresztül vesszük fel a kapcsolatot Istennel és az univerzummal, vagyis a vágatlan haj testünk spirituális kiterjesztése.

Szikh utcai ünnepség Amritsar utcáin

Az este a templom tisztításával folytatódott. A Könyvet, minden szikh legszentebb könyvét, a 11. gurut a takarítást megelőző szertartás keretében viszik át nyugvóhelyére. A szikh vallást 10 guru neve fémjelzi, ezek a guruk mondták tollba meditációjuk alatt a könyv tartalmát. A 10. guru után maga a Könyv lett a guru, amelyből minden nap minden órájában olvasnak. Az egyszeri látogató, akit elbűvöl a szikh templomokban hallható különös ének, talán nem is tudja, hogy nem holmi vallásos dalokat hall, hanem a Könyv egy-egy részletét - énekelve. Egyébként a templom takarítása közben is folyton énekelnek, bár ennek nem annyira vallásos, mint inkább praktikus oka van: az énekhanggal teli száj nem tud pletykálkodni...

Pár kellemes nap, önkéntes munka és pihenés után gurultunk tovább, és útközben is igen sok szeretetteli szikh emberrel találkoztunk. Több alkalommal szikh templomokban, úgynevezett gurdvarákban szálltunk meg. Ezeken a helyeken mindig szeretettel fogadtak, körbevezettek minket, megmutatták a templomot, kaptunk finom vacsorát, és mindig megfürödhettünk. A gurdvarák miliője varázslatos, hogy mitől, nem tudnám pontosan megmondani. Talán a turbán teszi? Vagy a nagy szakáll és bajusz fölött csillogó, huncut szempár? Az örökké odaadó kedvesség? A muszlimok óta nem tapasztalt vendégszeretetben volt részünk, amit soha nem fogok elfelejteni.

A bajusz, a szakáll és a turbán kötelező viselet

Békés buddhisták helyett turistakavalkád

Muszlimok Pakisztánban, szikhek Indiában, ezt a sort illőnek láttuk a tibeti buddhistákkal folytatni. Ezért úgy döntöttünk, meglátogatjuk Dharamszala felső városrészét, McLeod Gandzst, ahol a száműzetésben élő dalai láma lakik. Ez Észak-Indiában található, fent a hegyekben. Hoshiarpurból rendszeres buszjáratok visznek föl oda - igen, busszal mentünk, mert nem akartunk ilyen magasságokba kerekezni egy puszta kitérő miatt. Hallottuk, hogy Hoshiarpurban van egy valóban biztonságos csomagmegőrző, ahol mindent külön kis ketrecekbe zárnak, ami nagyszerűnek tűnt a biciklik tárolására.

Éppen ennek hollétét próbáltuk megtudakolni a járókelőktől, amikor odalépett hozzánk egy angolul jól beszélő férfi, Raman. Felvázoltuk neki, hogy mi járatban vagyunk, ő pedig csak intett, hogy kövessük - az otthonába. Raman és családja vendégszeretetében csodás napokat töltöttünk együtt. Beöltöztettek minket tradicionális pandzsábi esküvői ruhába, kifestették a kezemet hennával, mindezt pedig ők maguk talán még nálunk is jobban élvezték. Vigyáztak a biciklikre és néhány cuccunkra, amíg odavoltunk, majd visszatértünkkor még egy kisebb Critical Masst is rendeztek, amelynek mi voltunk a felvezetői.

Az utcáról hívtak be magukhoz, és családtagként kezeltek minket

McLeod Gandzsba felérve nagy meglepetés ért minket. Egy csöndes, hegyi falut vizionáltunk magunk elé, ahol békés buddhisták járnak-kelnek imamalmot pörgetve. Ennek az ellenkezőjéről kellett meggyőződnünk. Cukrászdák, szuvenírboltok tömkelege, egy ismert kávéházlánc kávézója, seregnyi turista, pörgés és villogás. Az áhított békéből nem sok jutott. Na persze ha az ember veszi a fáradságot, és elsétál kirándulni, akkor megtalálhatja a békességet. A nagy tibeti turizmusláz minket két adag momo (tésztagombócban kifőzött hús vagy zöldség) vásárlásáig kapott el, valamint szerencsénk volt találni egy koszos kis vendéglőt az egyik mellékutcácskában, ahol együtt ehettünk a helyiekkel feleannyi pénzért, mint a turistákat kiszolgáló éttermekben.

McLeod Gandzs, a dalai láma száműzetésbeli székhelye Dharamszalában

A turizmusból annyit engedtünk magunknak, hogy megnéztük a kötelező látnivalónak tartott templomokat, megcsodáltunk egy csomó Buddha-szobrot, és végigjártunk egy hosszú imasétát, amely sztupákkal, imamalmokkal és imazászlók százaival szegélyezett, kifejezetten az imádkozni vágyók számára kiépített ösvény. Mivel ennyi elég is volt nekünk a belső béke eléréséhez, a dalai lámával pedig továbbra sem sikerült összefutnunk, pár nap után visszatértünk Raman vendégszerető családjához.