Nápolytól délre mindig legyen B terv

Nagyjából addig lehetünk biztosak a dolgunkban, amíg a gép le nem száll Nápolyban. Ezt követően már semmi sem garantált. A busz sem, amely bevinne minket a betonplaccról a terminálba. Mert csak egyet küldenek, és meglepő módon 150 ember nem fér el rajta. Ezt nyilván a derék olaszok is konstatálták, ám mivel épp nem esett az eső, egyszerűbb volt a pár lemaradt szerencsétlent kicsit ácsingózni hagyni a gép mellett.

A busz egyébként is rejtélyes képződmény Dél-Olaszországban: nem jön, ha szeretnéd, érkezik, ha nem várod. Úgyhogy ha egyszerűen csak késik egy kicsit, egy szavunk sem lehet. A sofőrök ledudálják a gyalogost a zebráról, közben folyamatosan SMS-t írnak, a rádiót babrálják, a negyedik kezükkel pedig az orrukat vakarják.

A terv az volt, vonattal elindulunk Sorrento felé, ahol majd buszra szállunk, hogy - ha csak pár óra erejéig is - láthassuk az amalfi partvonal szépségeit. Mivel egy szakaszon a busz épp a vasúttal párhuzamosan halad, vagyis egy darabig ugyanazon az úton mennénk oda és vissza is, logikus volt, hogy ezt a részt megspórolhatjuk.

Metában leszálltunk a vonatról, hogy bevárjuk a buszt. Jegyet nem tudtunk venni, és bár a trafikos folyamatosan mondogatta, hogy nincs busz, nem hittünk neki. Ott volt a tábla és a menetrend, úgyhogy türelmesen vártunk. Busz azonban tényleg nem jött. Végre megértettük - itt már senki sem beszél angolul -, hogy az út tönkrement, ezért más irányban közlekednek a buszok. Kár, hogy a megállóban ennek nem volt semmi nyoma, a hír szóbeszéd útján terjedt. Életbe lépett a B-terv: ismét vonatra szállunk, majd Sorrentóban buszra, s irány rögvest Positano.

Positano, az Amalfi-part legszebb városa

Ebbe a gyönyörű városkába csak az jöjjön gyalog, aki bírja szusszal. Talán ez az amalfi partvonal legszebb pontja. A város a tengerparton fekszik, csak épp a domborzat miatt fölfelé törekszik. Vagyis a főút a város tetején halad, a tengerhez pedig szerpentinen lehet lejutni autóval, vagy hol sikátorszerű, hol sétányszélességű lépcsősorokon keresztül gyalogosan.

Ehhez némi állóképesség szükségeltetik, ugyanis fölfelé 445, eltévedéssel együtt 566 fokot kellett megmásznunk. Nem árt, ha világosban érkezik az ember Sorrentóba, mert a közvilágítás csak tessék-lássék működik. Nincs is semmi probléma, ha egy romantikus esti andalgásra vágyunk a tenger morajlása közepette, ha viszont hol lábszárközépig, hol bokáig érő lépcsőkön kell caplatnunk bő fél órán keresztül, akkor nem árt, ha látjuk is, mi van a talpunk alatt. Főleg, ha az eső is elkezd szakadni, ahogy esetünkben történt.

Innen mentünk tovább - sajnos már sötétben - Amalfiba. A Sorrentóból induló út egészen hosszan vezet közvetlenül a part mentén. Lenyűgöző látványt nyújt főleg a Balatonhoz, Dunához és egyéb szelíd vizekhez szokott magyarok számára. Érdemes ezen a környéken a buszos közlekedést választani - azért többnyire jön -, mert egyrészt a kisvárosokban lehetetlen parkolni, másrészt menet közben csodálatos a látvány.

Amalfiba busszal érdemes menni

Az útvonalról még érdemes tudni, hogy esetenként az út egészen keskeny. A buszok egy-egy élesebb, nem belátható kanyarnál dudálnak, ami kifejezetten hasznos, főleg, ha szemből is jön egy busz. Ilyenkor az hátrál meg, amelyiknek könnyebb tolatni. Nem véletlen, hogy a járművek ezen a környéken a lehető legkisebb tükrökkel vannak felszerelve, egy átlagos méretű biztosan fennakadna.

Télen viszonylag jutányos áron lehet egészen pazar kilátással rendelkező szállást szerezni, e tekintetben Amalfi sem kivétel: a szálloda épp egy térnyire volt a tengertől, így a napfelkeltét az ablakból csodálhattuk meg. Télen sok üzlet zárva van, de néhány jó pizzéria ilyenkor is akad.

Amalfiban lehetetlen parkolni

Amalfiból Salernóig busszal, onnan vonattal folytatódott az út egészen Materáig. Eredetileg ezt is máshogy terveztük (Ferrandinában akartunk buszra szállni), de ezúttal is meggyűlt a bajunk a buszmenetrenddel. Valószínűleg a helybeliek fejből tudják, mikor milyen járat közlekedik, ezért feleslegesnek tartják kiírni az időpontokat. A kóbor turisták meg vessenek magukra.

Matera nevezetessége az 1993 óta a világörökség részét képező barlang- és barlanglakásrendszer, a Sissa di Matera. Egészen varázslatos a városnegyed, a javasolt túraútvonalon ugyanis az óváros egyik épületében zajlik az élet, a másikban kacatárus üzemel, a harmadik pedig néptelen műemlék.

Matera nevezetessége: a barlanglakások

A vegyes, barlangok és lakóházak tarkította negyed gondosan felújított, régi arcát őrző központja az egyik oldalon az újvárosba, a másikon a teljesen lakatlan és néptelen barlangvárosba torkollik. Az előbbiben nem sok a látnivaló, fantáziátlan 20. századi városrész funkcionális épületekkel.

A barlangok kemény munka és jól átgondolt program révén váltak turistalátványossággá, ugyanis a 20. században itt még nyomornegyed volt. Az ötvenes években is éltek emberek azokban a barlangokban, amelyek talán az első ezredfordulón számíthattak modernnek.

A katasztrofális állapot a nyolcvanas években ért véget, amikor megindult a műemlékprogram. A barlanglakások azért is nevezetesek, mert komplett vízvezetékrendszert építettek ki bennük annak idején. Az összegyűjtött csapadékot egy óriási, több ezer köbméteres természetes ciszternában tárolták, onnan vezették be az egyes lakásokba. A vezeték és a vízkimenet még ma is látszik, de ma már nincs víz a rendszerben.

Matera óvárosa

Innen már csak másfél óra vonatkozás Bari, ahol olcsón lehet igen ízletes olasz fogásokhoz jutni, de amely komolyabb nevezetességgel nem büszkélkedik. Zajos éjszakai élet várja az ide érkezőket, vagyis aki szórakozni akar, nem csalódik, aki viszont aludni szeretne, az bizony megjárja. A történelmi belváros annyira kicsi, hogy meg sem találtuk, de persze nem is nagyon törtük magunkat érte. A reptéri busz a pályaudvarról indul, viszonylag gyakran jár még vasárnap is.

Sajnos csak ennyi fért bele egy hétvégébe, de így is megérte. A repülőjegy oda-vissza 12 ezer forintot kóstált, a két szállás fejenként 50 euróba került, közlekedésre további 40 eurót költöttünk. Akinek több ideje van, Nápoly környékén ne hagyja ki a Vezúvot és Pompeji romjait, valamint szánjon egy napot arra, hogy Sorrentóból kihajózik Capri szigetére. Az amalfi partvonal önmagában is megér legalább három napot. De Alberobello környéke is megér egy misét: a mesébe illő, süveges tetejű házak, a trullók látványa télen is elvarázsolja az embert. A csizma sarkában egyébként ilyenkor is legalább 10-12 fokra számíthatunk.