Turisták árasztják el a gyilkos mezőket

A világ egyik legcsodálatosabb épületegyüttesét mostanra ellepték a turisták, ami sok pénzt hoz az afrikai szegénységben élő Kambodzsának, legfeljebb a műemlékvédők moroghatnak. A sötét múltú ország így is számtalan érdekességgel kecsegtet, motoron szállított disznóval vagy jelvényét áruló rendőrrel is összefuthatunk.

Már akkor éreztem, hogy nagyon szórakoztató öt nap vár rám, amikor még át sem léptem a thaiföldi-kambodzsai határon. Hiába kértük a minket a vasútállomáson felkapó tuk-tukost, hogy a thai bevándorláshoz vigyen, egy komplett, hamisított okmányirodánál kötöttünk ki, ahol kamu díjakat szedtek be a határátlépésért. Váróterem, asztalsor mögött ücsörgő, egyenruhába öltözött hivatalnokok, biztonsági őr - semmi sem hiányzott azok közül a kellékek közül, amelyek az okmányirodát azzá teszik.

Még jobban meglepődtem, amikor pár nappal később Angkor egyik romtemplománál odalépett hozzám egy talpig egyenruhába öltözött rendőr, és a szuvenír szó ismételgetésével olyan rendőrjelvényeket kezdett el árulni, amelyek az általános iskolai, szülinapi zsúrokról voltak ismerősek. Ha már valaminek a szükségét éreztem abban a pillanatban, az inkább az egyenruhája volt, de néhány perc múlva már meg is bántam, hogy arról kezdtem el vizionálni, milyen felemelő érzés lenne hazatérve rendőrszettben csinálni a vécépucolást. A következő egy óra minden tizedik percében odajött hozzám ugyanis, hogy biztos nem veszem-e meg a ruháját 20 dollárért.

Sötét múlt

A 15 milliós lakosú, 900 dollár/fő körüli GDP-adatával Csádnál is szegényebb Kambodzsa azonban sajnos nem csak az egy főre jutó hamisított rendőrruhák vagy Lonely Planet-könyvek terén tartozik a világ élvonalába. Az 1975-től regnáló Pol Potnál minden bizonnyal kevesen irtották sikeresebben saját népüket: az akkor nyolcmilliós ország 1,5-2 millió lakosát gyilkolták meg négy évig tartó uralma alatt (a vörös khmerek rémuralmáról készült legismertebb film címe A gyilkos mezők). Az értelmiséget gyakorlatilag kiirtották, egy szemüvegnek nagyjából olyan státusza volt, mint a második világháborúban egy sárga csillagnak.

A '70-es évektől kezdett telepítések miatt Kambodzsában van a harmadik legtöbb taposóakna a világon, becslések szerint a számuk 4 és 6 millió között mozoghat. Negyven év elteltével is mindennaposnak számít egy ilyen baleset, az ország az egy főre jutó amputálások számában is a világelsők közé tartozik.

Siem Reap-i piac

Az értelmiség lemészárlása és a taposóaknák telepítése mellett az erdő irtása tartozott a legkedveltebb foglalatosságok közé: 1969-ben még az ország több mint 70 százalékát erdő borította, ez 2007-re mindössze 3,1 százalékra csökkent. A thai határ és az Angkort kiszolgáló Siep Reap nevű város közötti négyórás autóúton sem lehetett nagyon mást látni, mint végtelen pusztát, ahol néhány fa őrizte mementóként az egykor egybefüggő dzsungelt. Az út monotonitását azonban szerencsére megtörték az olyan látványosságok, mint az a férfi, aki egy kifejlett disznó társaságában motorozott a főúton. A motor végében keresztbe elhelyezett, háttal lefelé rögzített állat lábai az ég felé kalimpáltak, miközben sofőrje 80-nal robogott.

Ez arra is rávilágított, hogy miért tartoznak a közlekedési balesetek a leggyakoribb halálokok közé Kambodzsában. A 175 ezres Siem Reapban járdák hiányában sétálni is csak a poros utak szélén lehet, miközben nehezen fokozható forgalmat generálnak a motorok, biciklik, tuk-tukok - és végső soron az autók. A biztonságosnak nemigen nevezhető közegben simán lehet látni robogón utazó háromfős családokat, sőt, a férj, ahelyett, hogy a másik kezével is a kormányt vagy az előtte ülő, négyéves gyerekét fogná, inkább a mögötte ülő felesége combját tapizza.

Az óriásváros

Kambodzsában - ha nem a világon - a legnagyobb szám Angkor. A fénykorát a IX. és XIII. század között élő Angkor az ipari forradalom előtt a valaha volt legnagyobb városnak számított, területe nagyobb volt, mint a mai Los Angelesé, akkori lakosságát egymilliósra becsülik. A hatalmas városból csak a homokkőből épített templomok maradtak meg, a legjobb állapotban megmaradt épület, Angkor Wat a mai napig a legnagyobb vallási épületnek számít (Angkor Wat az egyetlen épület, amelyik rajta van egy adott ország zászlóján).

Angkor Wat

A terület méretéből adódóan a legkézenfekvőbb tuk-tukkal, esetleg biciklivel végiglátogatni a kisebb-nagyobb templomokat. A méreteit talán az fejezi ki legjobban, hogy három napon keresztül, kora reggeltől sötétedésig (nagyjából este 6-ig) jártam a templomokat, és így sem tudtam megnézni az összeset. Pedig érdemes lett volna, ugyanis nagyon változatosak voltak, többfajta építészeti stílus váltogatja egymást. A nagyobb templomokban órákig lehet bolyongani, de pár kisebbnek is olyan elképesztő domborművei vannak, hogy egy fél délutánt el tudtam volna azzal tölteni, hogy elveszek a részleteikben. Arról nem is beszélve, hogy a már-már megalomán Angor Watban több száz méteren keresztül húzódnak az apró részletekig kidolgozott csatajelenetek.

A legnagyobb élmény az, ha az ember egy távolabbi templomba olyan korán ér oda, hogy egyedül lépkedjen a kőtömbök között, viszont erre egyre kevesebb esélye van. Az angkori turizmus rohamléptekben fejlődik: 1993-ban még csak 7600-an látogatták meg a műemlékeket, 2013-ban viszont már 2 millió turistával számolnak. Siem Reapban is sorra nyílnak a szállodák. A Kambodzsába látogató turisták száma az utóbbi tíz évben megötszöröződött, az elmúlt pár évben átlagosan 20 százalékkal nőtt az idelátogatók száma.

Fenntarthatatlan turizmus

Kevés cikibb dolgot tudok elképzelni annál, hogy egy turista arra panaszkodik, hogy sok a turista, mégsem tudtam nem meghasonlani magammal, amikor a legnagyobb templomok közepén álltam, és vélhetően én is ugyanúgy takartam, akadályoztam vagy meglöktem valakit véletlenül, ahogy velem is tették mások. Bár személyes drámám vélhetően nincs a világ 10 millió legnagyobb problémája között, mégis nagyon elszomorító volt látni azt, hogy mennyire fenntarthatatlan az angkori turizmus a jelenlegi keretek között.

Turisták Siem Reapban

Lényegében semmilyen korlátozás nincs, bárki szabadon lépegethet az ezer éve megmunkált köveken, kedvére fogdoshatja az akkor kidolgozott domborműveket, és ez állítólag már komoly károkat okozott. Beszéltem olyan túravezetővel, aki szerint a kormány mohósága miatt nem vezettek be semmilyen limitet, most például arra készülnek, hogy éjjel is látogathatók legyenek az amúgy is túlterhelt műemlékek. Arról nem is beszélve, hogy a kínai befolyás növekedésével több templomot már a kínaiak újítanak fel, és laikus szemmel nézve is tragikomikus megoldásokat alkalmaznak. Ha egy gyönyörűen díszített templomajtóból hiányzik egy négytéglányi kő, akkor képesek formálatlan betontömbbel feltölteni. Már az is felmerült, hogy az indiai Biharban felépítik Angkor Wat tökéletes mását, mert csak így lehetne megmenteni az épületeket.

Mindamellett érthető, hogy egy ilyen szegény országban próbálnak a lehető legjobban kihasználni egy ilyen kincsesbányát. A romváros közvetetten is rengeteg szegény kambodzsainak nyújt megélhetést, még ha sokszor a turisták agyára is mennek. A templomok környékén sétálva több kisgyerek és nő is megrohanja a turistákat a különböző termékeikkel, és amilyen kedvesen mosolyognak, annyira erőszakosak. Nehezen lehet megúszni vásárlás nélkül úgy, hogy ne mondjuk el azt tízszer, hogy nem kérünk. Én még életemben összesen nem mondtam ki annyiszor a "'kösz, nem" szókapcsolatot, mint a romok között eltöltött három nap során. Persze fontos különbség a magyarországi hajléktalanokhoz képest, hogy itt mindenki próbálkozik, nem tarhálni akar, hanem dolgozni, és ha nem is túl hasznos dolgokat árulnak, mégis több kedve van az embernek rájuk költeni a pénzét, mint másnak a kannás borára vagy jobb esetben a Flaszterre.

Angkorról korábbi írásunkat itt olvashatja.