Figyelj Bruce Willisre a merülés előtt!

A Thai-öböl egyik paradicsomi szigetén jártunk, ahol életünkben először búvárkodtunk. Megtudtuk, miért kell nagyon figyelni Bruce Willisre merülés előtt, és miért kell  fogkrém ahhoz, hogy jól lássuk a cápákat.

Koh Tao egy aprócska dzsungellel és sziklákkal tarkított földdarab, amely a Thai-öböl közepén emelkedik ki a tengerből. Manapság legfőképpen búvárközpontjairól híres, a szigetet ugyanis rengeteg szebbnél szebb korallzátony veszi körbe. Azt beszélik, hogy itt a legolcsóbb a 18 méteres merülésekre feljogosító Open Water Diver tanfolyam, miközben a környéket a világ legszebb búvárparadicsomai között tartják számon. Mindez együtt arra ösztönzött minket, hogy világkörüli kerékpáros nászutunkon egy kis kitérőt tegyünk, hajójegyet vásároljunk, és meglátogassuk ezt a csodásnak ígérkező szigetet.

Koh Tao szigete csupa dzsungel és szikla (Galériához kattintson a képre!)

Amint megérkeztünk, rögtön beiratkoztunk egy búvártanfolyamra. A Rocktopus búváriskolát választottuk, majd izgalommal vegyes kíváncsisággal vártuk életünk első víz alatti élményeit. Persze nem adták ezt olyan könnyen. Az első két alkalommal csak elméleti oktatásban volt részünk, meg egy nagy rakás házi feladatban. Mire eljutottunk odáig, hogy a csónakban állhattunk talpig beöltözve, már egy könyv, egy videóanyag, és az angol hadseregből a nyugdíjazását követően idetelepedett mókamester, Dan (az oktatónk) is alaposan belénk véste a szükséges ismereteket.

Bruce Willis összes filmszerepe

A csónak veszettül dobált minket, miközben a Japán kertek nevezetű korallzátonyhoz közeledtünk. Közben Dan Bruce Willisről magyarázott valamit, amit csak nagy nehezen értettem meg. A búvárok a B.W.R.A.F. rövidítést használják a merülő társ felszereléseinek ellenőrzéséhez, amit így is meg lehet jegyezni: Bruce Willis Rules All Films. Persze igazából ezek a betűk a Buoyancy Compensatorra (felhajtóerő-szabályozó mellény), a Weightre, vagyis a súlyokra, a Releasesre, vagyis a pántokra és a csatlakozási pontokra, az Airre, vagyis a levegő nyomására, és a Final checkre, vagyis a végső ellenőrzésre vonatkoznak. Nagyon fontos, hogy mindez rendben legyen, mielőtt vállalkozunk a nagy kalandra.

Merülésre készülődve (Galériához kattintson a képre!)

Még az első merülés előtt feltűnt, mennyi fogkrémes tubus található kis hajónk fedélzetén. Nem értettem, miért tartják a búváraink ilyen fontosnak a fogak ápolását, aztán megláttam, hogy nem rendeltetésszerűen használják a pasztát, hanem a maszkok belsejére kenik. Ugyanis kiválóan alkalmas a búvármaszkban található üveg párátlanítására. Miket tanul az ember!

A víz alatt a legnagyobb bonyodalmat talán az okozza, hogy süllyedés közben 10 méterenként 1 bárral nő a nyomás, tehát 20 méter mélyen már 3 bár a nyomás: 1 bár a tenger felett lévő légoszlop nyomása, ehhez adódik hozzá 2 bár, a 20 méteres vízoszlop nyomása. A nagyobb nyomás miatt az emberi testben lévő levegőmolekulák kisebb méretűre zsugorodnak, és több fér el belőlük. Mivel a testünk nem megy össze, állnunk kell a nyomást. A levegő 21 százaléka oxigén, 79 százaléka nitrogén, és a hagyományos merülés esetén ez az arány található a palackunkban is, kezdetben 200 bár nyomáson.

A gondot a nitrogén okozza, ugyanis merülés közben jóval több jut a szervezetbe a megszokottnál, és nem ürül ki egyhamar. Ahogy emelkedünk és a nyomás újra csökkenni kezd, a bennünk lévő többletnitrogén térfogata is növekedik, ezért az emelkedést sosem szabad elkapkodni. Folyamatosan, egyenletesen lélegezve, maximum 9 méter/perc sebességgel kell felfelé haladni, 5 méterrel a felszín alatt pedig 3 perc biztonsági megállót kell tartani. Ha túl gyorsan érünk fel, a nitrogén nem tud kellő sebességgel távozni a szervezetből, buborékok képződnek belőle, és ez mindenféle bajokat okoz, de akár az életünkbe is kerülhet. Még sok más veszélye is van a merülésnek, ám ezeket most nem részletezném tovább, mert inkább meghozni, mintsem elvenni szeretném az olvasó kedvét a víz alatti világ felfedezéséhez.

Koh Nang Yuan szigethármasa (Galériához kattintson a képre!)

Koh Tao mellett található Koh Nang Yuan, három apró sziget, melyeket egy hosszú homokfövenysáv köt össze egymással. Az egyik sziget tetejére lépcsősor vezet fel. Oodafentről gyönyörű a kilátás, de nem csak ezért nagyszerű ez a hely, hanem mert körben elképesztően gazdag korallzátonyokat találni a kristálytiszta vízben. Itt végeztük el az első két merülésünket, és ekkor tudatosult bennünk, hogy rögtön bedobtak minket a mélyvízbe, a szó legszebb értelmében.

Amint kinyitottam a szemem odalent, rögvest egy természetfilmben találtam magamat. Sejtettem, hogy szép lesz, és hogy látunk majd néhány színes, érdekes halacskát, meg néhány korallt, de azt senki nem mondta, hogy ezek ilyen nagy mennyiségben és sűrűségben, 360 fokban fognak körbevenni minket. Az első két alkalommal azt se tudtam, hová nézzek. Még nagyon új volt a víz alatti lét, ráadásul az oktatónk megállás nélkül gyakoroltatta velünk a különféle praktikákat, így aztán nem tudtam kellően koncentrálni a körülöttem lévő csodavilágra.

A két hátsó búvár mi vagyunk (Galériához kattintson a képre!)

Ahogy süllyedtünk, folyamatosan be kellett fogni az orrunkat, és levegőt fújni, hogy kipattogtassuk a fülünket, és így az arcüregünkben kiegyenlítsük a nyomást. Aztán emelkedéskor ki kellett engednünk a levegőt a felhajtóerő-szabályozó mellényünkből, ami elsőre abszurdnak tűnt, de aztán Dan elmagyarázta, mi az oka: az emelkedéssel járó csökkent nyomás miatt így nem tágul ki a levegő a mellényünkben, és nen gyorsítja fel az emelkedésünket, hiszen akár az életünkbe is kerülhet, ha túl hamar érünk felszínt.

Mindeközben arra is figyelnünk kell, hogy folyamatosan és egyenletesen, megszakítás nélkül lélegezzünk a víz alatt, ott, ahol ezt eddig sosem tettük, miközben mindenféle elképesztő lény úszkál mellettünk, melyeknek létezéséről eddig fogalmunk sem volt. A nagy izgalmak közepette azért arra is futotta, hogy a víz alatt ünnepeljük a Budapest óta kerékpárral megtett 16 kilométert.

Budapest - Koh Tao 16 000 kilométer (Galériához kattintson a képre!)

Nagy szerencse kell, hogy cápával találkozzunk

Láttunk rengeteg, a sörtefogúfélék családjába tartozó pillangóhalat, tűzkorallt, sőt simogattunk tengeri uborkát! Ez a kis kövér, kukac formájú állat a tengerfenéken kúszik, és ott gyűjti be a számára ehető falatokat. Ahogy a felszínen, úgy itt is minden mindennel összefügg, mindent megeszik valami, és mindenkit megesznek. A második merülésünkön láttunk karácsonyfakukacot. Ez a kis lény a korallok közül nő ki, és különböző színű spirálokban nyúlik a szabad víz felé. Ha rálökünk egy kis vizet a kezünkkel, azonnal összehúzza magát, és szinte teljesen el is tűnik, a spirálisan felépülő karácsonyfaalakjának köszönhetően.

Hat merülésünkből az utolsó kettő egy Cápa-sziget (Shark Island) nevű sziklaszirt mellett történt. Kérdeztük az oktatónkat, vajon miért kapta a szirt ezt a nevet, ám ő lehűtött minket. Ne is reménykedjünk, hogy összefuthatunk egy cápával, mert ahhoz nagy szerencse kell! És valóban, a hely azért kapta ezt a nevet, mert itt a búvárok időnként bikacápával találkoznak.

Inkább az íjhalra hívták fel a figyelmünket (Galériához kattintson a képre!)

Mikor a szerencse szóra rákérdeztünk, megtudhattuk, hogy a cápák a közhiedelemmel és a hollywoodi filmek által sugallt képpel ellentétben nem veszélyes állatok. Amennyiben tiszteletben tartjuk őket, nyugodtan úszkálhatunk a közelükben, eszükbe se jut bántani minket. Inkább az íjhalra (triggerfish) hívták fel a figyelmünket, amely csupán 30-40 centiméter hosszú, ám a szeme fölött egy, a támadáskor kitolt, egyébként nem látható jellegzetes elülső uszonnyal rendelkezik, amelyet akkor vet be ellenünk, ha az utódaira veszedelmesnek tart minket. Ilyenkor a legnagyobb hiba, ha emelkedni kezdünk, ugyanis a halnak tölcsér alakú területe van, így még a felszínre érve is tovább harapdálhat és lökdöshet minket. Célszerű a hallal szembe nézve, az uszonyainkkal a hal felé evezve kihátrálni a területéről, így az íjhal csak a lábunk kiterjesztésének használt békatalpakat harapdálja, és nem a testünket.

Végül se íjhalat, se bikacápát nem láttunk, pedig alaposan befogkrémeztük a búvármaszkjaink szemüvegét. Ettől persze egyáltalán nem lettünk csalódottak, így is csodaszép volt életünk első - és reméljük nem utolsó - búvárkalandja.