Hableány, Hamlet, horror

Dániáról általában csak vaskos közhelyeket ismerünk: drágaság, hideg, nyomasztó filmek, vajas kenyér. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb. Egy napfényes hétvége éppen elég ahhoz, hogy felfedezzük Koppenhága igazi arcát.

Csak odajussak épségben - ez jár a fejemben, amikor rettegve felszállok a Malmö és Koppenhága között közlekedő gyorsvonatra. Az út ugyanis az Öresund-hídon vezet keresztül. Persze eszembe jut A híd című svéd-dán thrillersorozat. A filmbéli hulla éppen a híd közepén, a két ország közötti határvonalon feküdt.

Forrás: Szederkényi Olga

Az Öresund-híd, a vonat az alsó szinten jár

Tényleg liftezik a gyomrom a vonatban. Mert ráadásul a hulla a filmben két részből állt össze: egy svéd politikusnő felsőtestéből és egy dán prostituált alsótestéből. Nem cifrázom tovább, hátha valaki még nem látta a fordulatos, szuggesztív atmoszférájú és egyébként skandináv humorban bővelkedő krimit. Túlélem a borzongást, és készen állok Koppenhága meghódítására. A belvárosban foglaltam szállást, a Stroget, azaz Európa állítólag leghosszabb sétálóutcája környékén. Délután a külügyminisztériumba várnak, addig azonban még rengeteg időm van.

Megérkezés után a koppenhágai képeslapok fő fotótémája felé indulok. Irány Nyhavn, a régi kikötő. Menet közben egy pékségben sétálós kávét (a dánoknál az eszpresszó is többnyire két deciliter) és wienerbrodöt veszek. Utóbbiból rengeteg fajta kelleti magát a sütödék ablakában. Engem az almás és a marcipános-pekándiós győz meg.

Képeslapok Koppenhágából

Néha egy-egy utcával eltérek a főcsapást jelentő sétálóutcától. Gyerekekkel bicikliző apukákat látok (itt szigorúan felesben foglalkoznak a szülők a kicsikkel), és a napsütéstől euforikus állapotba került, a turistaövezeten kívül lebzselő dánokat. Kiváló galériákba, könyvesboltokba és egyedi butikokba botlom.

Forrás: Szederkényi Olga

Nyhavn, a régi kikötő

A Nyhavn-be érve teszek egy kört, és felidézem magamban a kedvenc Andersen-mesémet, Hans Christian ugyanis közel 18 évet élt itt, az akkor még forgalmas királyi kikötőben. Most a mulató- és étkezőnegyed kellős közepén állok. A Noma a part túloldalán szemez velem: az étterem, amely három évig volt a világ legjobbja a Restaurant Magazine listáján, mígnem a napokban egy katalán vendéglő le nem taszította a trónról.

Felszállok az egyik menetrend szerinti hajójáratra. A fürge matrózoktól sört is lehet rendelni. Az úszó kocsmában jólesik egy pohár Tuborg vagy Carlsberg. Hátradőlök, mert azt mondták, hogy én most mindent látni fogok: a Királyi Palotát (Amalienborg), a Fekete Gyémántnak (Den Sorte Diamant) nevezett Királyi Könyvtárat, a magánadományokból épült Operaházat, a dán parlamentet (Christiansborg) a Kis Hableány szobrát (na, jó, ezt távolról), a Kastellet nevű erődöt, a strand- és partihelyszíneket és a fejünk felett elsuhanó, igen alacsony hidakat.

Forrás: Szederkényi Olga

Háttérben a magánadományokból épült Opera, előtérben úszó szigeten homokvár

Sörözés és hajózás közben nemcsak a látványosságokkal ismerkedünk meg, hanem a híres dán designnal és építészettel is. Szembetűnő, hogy minden lámpában van izzó, minden spaletta ugyanakkorára van tárva, minden ablakkeret le van festve, mindenhol megvan a burkolat, és hasonló arcú emberek, hasonló ruhákban masíroznak.

A túra végeztével a kikötőtől nem messze található Ida Davidsen szendvicsezője felé kanyarodom. A jó sör kéri az ebédet. A dán nyitott szendvics, a smorrebrod fellegvára ez. Ida családja a negyedik generáció, 1888 óta keni, díszíti, rendezgeti a "vajas kenyereket" (szó szerint ezt jelenti a dán kifejezés). A púpozott, szemnek és szájnak is orgiát jelentő kreációkból a legedzettebb turisták is csak maximum hármat bírnak behabzsolni. 177 fajta közül választhatunk.

Hippik és ökodánok

Itt az idő, hogy Koppenhága másik arcát is megismerjem. Elsétálok Christianiába, amely város a városban. Az egykori katonai bázist hippik foglalták el 1971-ben, és kikiáltották a saját, szabad önkormányzatukat. 2004-ig a marihuánahasználat és -kereskedelem is legális volt a negyedben. A dán tolerancia mintaképe ez a graffitikkel, festményekkel, szobrokkal és egyéb műalkotásokkal tarkított bohémtanya. Bár időről időre kivonul a rohamrendőrség, a hippik győznek és maradnak. A házfoglalók nemcsak lakják a kicsit már elhasznált negyedet, hanem például kávézókat is üzemeltetnek. Bár alapvetően nyitott embernek tartom magam, sajnos, én a bűzt nem tolerálom. Itt pedig az egész Christiania egy óriási közös toilette, ami nem hozza meg az étvágyamat.

Forrás: Szederkényi Olga

Christiania, a szabad város

A külügyminisztériumi találkozón megtudom, hogy a város közepén, a Bella Center tetején méheket tenyésztettek tavaly az uniós elnökség idején. A felhőkarcolón álló kaptárakban termelt mézet kapták a diplomaták a teájuk mellé. A küldöttségek mellesleg hiába rendeltek ásványvizet, csak csapvíz járt nekik, a takarékosság jegyében.

Én is szeretnék elvegyülni az igazi ökodánok között! Bérelek egy biciklit, és este még tekerek egyet (20 korona letétért már vihettem is a járgányt). Az idén 170 éves a Tivoli, a világ második legrégibb vidámparkja, amely éjszakába nyúlóan nyitva tart. Naplementekor még egy hullámvasutazás belefér, egyszer élünk.

Shakespeare a városban

Reggeli után kipróbálom a Dán Királyi Vasutat. Irány Hamlet vára, a Kronborg kastély Helsingorben. A vonaton van olyan kupé, ahol csendterápiában lehet része az embernek. Tilos bent bárminemű zajt kiadni. Imádom!

Forrás: Szederkényi Olga

Hamlet vára: a Kronborg kastély

A kastély egészét megnézni több napba telne, engem a nyirkos, dermesztően izgalmas pincekatakomba vonz, ahol a sötét labirintusban ott lapul Holger Danske harcos szobra. Ő most állítólag pihen, de ha a hazáját veszély fenyegetné, azonnal feltámadna. A vár körüli séta közben találkozom William Shakespeare-rel (legalábbis kőbe vésett másával). A szellemesen berendezett királyi lakosztályban a falra árnyjeleneteket vetítenek az udvari életből, maketteken mutatják be, melyik szinten mit tároltak a raktárakban, a királyi asztalnál pedig az egyik ülőalkalmatosság egy árnyékszék. A kastélyhoz bevezető földnyelvnél a kulturális és információs pontban pompás menza és ingyenes internetes gépek várják a fáradt utazót. Helsingorben andalgok még egy picit. Festői, színes, hangulatos dán kisváros.

Visszafelé leszállok a vonatról a Rungsted Kyst megállónál. A világhírű dán arisztokrata írónő, Karen Blixen villáját nézem meg. Várnak. Azt mondták, hogy 15-20 perc alatt odaérek a pályaudvarról. Elvileg. Én azonban nem veszem észre a miniatűr környezetkímélő útjelző táblácskákat, és lefutok egy félmaratonit.

Végül egy citromsárga pulcsis dán nyugdíjas eligazít. Körbevezetnek a birtokon és a házban. A Távol Afrikától szerzője magányosan tengette itt mindennapjait, miután szerelme meghalt, és a kávéföldje is tönkrement Kenyában. Az északi elegancián kívül nekem az tetszett, hogy mivel Karen Blixen imádta a frissen vágott virágokat, azóta is minden szobában legalább egy káprázatos csokor figyel.

Forrás: Szederkényi Olga

Karen Blixen dolgozószobája

A reptérre indulás előtt még interneteznem kellene olyan helyen, ahol van gép. A főpályaudvar mellett találok egy ilyen, eltűnőfélben lévő szentélyt. A komputerre öles betűkkel kiírták, hogy tilos pornót néznem. A szomszédom pedig búcsúzóul bevon a családjával folytatott videobeszélgetésbe.

Egy eldugott, világvégi bolgár falu nappalijában ott a rokonság apraja-nagyja, nekik integetek, és távozom Koppenhágából. Visszafelé már magabiztosan szállok fel a vonatra, hogy átkeljek az Öresund-hídon. Jókedvem addig tart, amíg áramszünet nem lesz. Éppen úgy, ahogy a filmben. Hátborzongató élmény...