Biztonságos a török riviéra
![török riviéra, Olu-Deniz](https://cdn.origo.hu/2023/12/oU-H7D_hWbH1UiaGxpnG3nt4NyiwOzRXx0E_HKOVPsY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI0YzVmOWFkMTg1NzQ3Y2FhYjE4MDZmZDk4M2UxNDQw.webp)
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségénél egyelőre nem tudnak arról, hogy bármilyen gondot okoznának a turizmusban a törökországi zavargások. Molnár Judit alelnök az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a Magyarországról szervezett utak zöme a török tengerpartra irányul, ezen a területen pedig nincsenek tüntetések.
Nem tapasztalta hatását az idegenforgalomra az utcai zavargásoknak a Green Travel utazásszervező értékesítési vezetője sem, aki hétfőn érkezett haza Törökországból. Mihálka Róbert az MTI-nek elmondta: folyamatosan figyelemmel kísérik a fejleményeket, de eddig semmiféle problémát nem jeleztek az utazási iroda helyi idegenvezetői.
A Törökországba a legtöbb turistát utaztató Green Travel által szervezett utak többsége is a tengerpartra irányul. Városlátogatásokat is szerveznek, például Isztambulba is, de ezek ritkák, és a következő hetekben nem indul ilyen út - fejtette ki a szakember.
Elmondta azt is, hogy az izmiri repülőtéren - ahonnan Budapestre érkezett -, illetve a városban nem tapasztalt a tüntetésekkel kapcsolatban erősebb rendőri jelenlétet, vagy útlezárásokat. Véleménye szerint a néhány városban zajló megmozdulások az esti órákra, és csak meghatározott területekre koncentrálódnak.
A Külügyminisztérium konzuli szolgálata hétfőn közzétett figyelmeztetésében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban Törökország több városában is volt olyan tüntetés, tömegrendezvény, amelyen a résztvevők súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség beavatkozott és ezerhétszáz embert őrizetbe vett. A tárca ezért azt kéri a Törökországba utazó magyar állampolgároktól, hogy kerüljék el a tüntetéseket, tömegrendezvényeket az országban.
A konzuli szolgálat tájékoztatása szerint ilyen események voltak egyebek mellett Ankara Kizilay városrészében, Isztambulban a Taksim téren és Besiktas városrész több pontján, valamint Izmirben, Adanában, Bursában és Bodrumban is. Hozzátették: nem kizárható, hogy a következő napokban is hasonló események történnek.