Amikor a víziló szembejön veled az utcán

Van egy falu Dél-Afrikában, az Indiai óceán partján, amely nemcsak a turisták, de a vízilovak paradicsoma is. St. Luciában megtudtuk, miért kell az esti sétához feltétlenül zseblámpát vinnünk magunkkal, miért járnak a zulu asszonyok a tengerhez vízért, és lefotóztuk a nagy ötös képviselőit. 

Gyerekkori álmom vált valóra, amikor néhány hete Dél-Afrikába érkeztünk a férjemmel, hogy a következő két évünket az Indiai-óceán partján fekvő Durban városában töltsük. Bár az élet a városban is nagyon érdekes, hajtott minket a vágy, hogy mielőbb a természetes közegükben láthassuk az afrikai vadakat, így amint lehetőségünk adódott, nekiindultunk.

Dél-Afrika hatalmas ország, 13-szor nagyobb Magyarországnál, ennél fogva a távolságok is óriásiak lehetnek. Igyekeztünk ezért olyan célpontot találni, amely néhány óra alatt megközelíthető. Így esett a választásunk a Durbantől mintegy 230 kilométerre északra fekvő St. Lucia településére, és a közelében található Hluluwe-Imfolozi Nemzeti Parkra.

Természetes közegükben az afrikai vadak Forrás: Bokán Katalin

Az út viszonylag eseménytelen volt. Az egész országban igen jó minőségűek az autópályák, nehézséget csak a bal oldali közlekedés okoz, no meg az autópályán sétáló gyalogosok. Mivel a kis településeken sokszor egyáltalán nincsen szilárd burkolatú út, jobb híján a gyalogosok is az autóúton közlekednek, bicikliznek, vagy épp ott tartják a futóedzésüket. Felüljárókat szintén elfelejtettek mellékelni az autópályákhoz, így érdemes figyelni a keresztben szaladgálókra, akik előszeretettel űzik ezt az extrém sportot sötétben, lehetőleg fekete ruhában.

A társadalmi szakadékok még mélyek

Azért végül gond nélkül sikerült megérkeznünk St. Luciába, amelyet bázisnak szemeltünk ki a hétvégére. St. Lucia igen népszerű település, többek között varázslatos fekvésének köszönhetően. Keletről az Indiai-óceán határolja csodás, dűnékkel tarkított homokos strandjaival. Északon terül el a Dél-Afrikai Köztársaság első olyan helyszíne, amely felkerült az UNESCO Világörökségi Listájára: a vízimadaraktól, krokodiloktól és vízilovaktól hemzsegő lápvidék. A téli időszakban (vagyis júniustól szeptemberig, hiszen a déli féltekén vagyunk!) a part közelében úsznak el a 15 méteresre is megnövő púpos bálnák, amelyek Madagaszkártól a déli sarkkör felé vándorolnak.

Vízilovaktól hemzsegő lápvidék Forrás: Bokán Katalin

De nem a határtalanul gazdag élővilág St. Lucia egyetlen vonzereje. Ebben a városban a kedves látogatók nyugodtan sétálhatnak az utcákon, ami első hallásra talán nem tűnik olyan nagy számnak, de sajnos itt, Dél-Afrikában nem sok településről mondható el ugyanez.

Bár a szörnyűséges, majd 50 évig tartó apartheidrendszer '94-ben, Nelson Mandela megválasztásával véget ért, továbbra is hatalmas társadalmi szakadék húzódik az itt élő feketék és fehérek között. Míg a feketék sokszor a városi szegénynegyedekbe kényszerülnek, és fillérekért dolgoznak, vagy épp munkanélküliek, mint a lakosság egynegyede, addig a fehérek elkülönülten, magas kerítések mögött élik jómódú életüket. Persze mindkét oldalon vannak kivételek, de ez az általános mintázat, így érthető módon nagy a feszültség a két csoport között, ami sokszor erőszakot is szül. Ez az oka annak, hogy aki megteheti, mindenhova kocsival jár, a tömegközlekedés alig létező fogalom, és fehér gyalogosokat szinte sehol sem látni. Nem csoda hát, ha rendkívül népszerű egy olyan város, ahol nem kell tartani rablástól vagy más atrocitástól, és nyugodtan lehet sétálgatni az utcákon.

Zseblámpa nélkül egy lépést sem

A nyugodt sétálgatásból aztán mégsem lett semmi. Szállásadónk ugyanis azzal fogadott minket, feltétlenül vigyünk magunkkal zseblámpát az esti sétához, mert könnyen vízilóba ütközhetünk. Tessék?! Na persze, Afrikában vagyunk, nyilván vannak vadak, de hogy az utcán sétafikáljanak, az mégiscsak túlzás. De amikor sötétedés után a kertekből kedvesen kikiabáltak az emberek, hogy figyeljünk a vízilovakra, akkor azért mégis úgy döntöttünk, inkább autóval folytatjuk az esti körutunkat. És milyen jó döntés volt! Pár perc után bele is futottunk a környék 1200 vízilovából két termetes példányba, akik békésen legelésztek az út szélén.

Mivel a kifejlett vízilovak két-három tonnát is nyomhatnak, és évente több ezer halálesetért felelősek Afrika-szerte, nem veszélytelen szembesétálni velük, még akkor se, ha az ember felszerelkezett zseblámpával. Az első kettőt aztán továbbiak követték, találkoztunk vízilovakkal éjjel a strandon, a parkokban, sőt másnap reggelre egy méretes trágyakupac jelezte a hotelünk előtt, hogy a mi utcánkat is meglátogatták. Ezek után már meg sem lepődtünk, amikor a sarkon egy nagy nádi antilop bukkant fel a bozótból, a strandon pedig cerkófmajmokkal és bóbitás antiloppal találkoztunk.

Vigyázat, vízilovak! Forrás: Bokán Katalin

Persze állatokból sosem elég, így másnap reggel az 50 kilométerre fekvő Hluluwe-Imfolozi Nemzeti Park felé vettük az irányt. Az út szélén sok helyen fából faragott, aprólékosan kidolgozott állatszobrokat árultak a zuluk, a helyi törzs képviselői. Bár nagy volt a kísértés, győzött a ráció, és nem vettünk életnagyságú varacskosdisznó-szobrot. Talán legközelebb.

A nemzeti park két részből áll, ám egy nap alatt egyet is bajos körbejárni, így választanunk kellett, és az Imfolozira voksoltunk. Írhatnám azt is, hogy Umfolozi, vagy egyszerűen csak Mfolozi, mind helyes lenne. Mivel Dél-Afrikában az angolon és az afrikaanson kívül még kilenc törzsi nyelv számít hivatalos nyelvnek, nem meglepő, ha valaminek egyszerre több neve van. Szerencsére az angolt szinte mindenki beszéli, így nem alakult ki bábeli káosz a soknyelvűség ellenére sem.

Az oroszlánt a zsiráfnál is könnyebb volt észrevenni Forrás: Bokán Katalin

A park, mint a legtöbb dél-afrikai nemzeti park, autós szafarikat kínál, melyek során lehetőségünk van a nagy ötös, az oroszlán, elefánt, fekete orrszarvú, bivaly és leopárd megpillantására. A nagy ötös nevet egyébként azért nyerték el, mert valamikor ez volt az öt legkedveltebb vadászzsákmány. Szerencsére ma már mindenki csak kamerákkal vadászik rájuk. Azzal indítottak útnak minket, ne is számítsunk arra, hogy oroszlánokat láthatunk, mert azok általában a magas fűben heverésznek, szinte észrevehetetlenül. Ehhez képest az oroszlánokat volt a legkönnyebb észrevenni, mivel kisebb fajta közlekedési dugó alakult ki a közelükben. Mivel mindenki őket akarta fotózni, egyszerre akár 15 autó is összeverődött körülöttük.

Palackozott óceán

Bár a park pihenőiben lehetőség volt grillezésre, mi nem éltünk a lehetőséggel, ami rögtön elárulta, hogy nem vagyunk helyiek. Itt a grillezés az első számú népszokás, minden alkalom jó arra, hogy süssenek pár kolbászt vagy egy kis bárányhúst. Minket azonban a szállásadó nénink ellátott egy "kis" harapnivalóval, két szatyrot töltött meg kettőnknek szendviccsel, kemény tojással, sütivel, joghurttal, almával, naranccsal, keksszel, kockasajttal, kólával és vízzel, és mindezt reggelire szánta. Aztán este aggódva kérdezte, nem maradtunk-e éhesek. Most már van némi elképzelésem arról, miért vannak a helyi fehéreknek súlyproblémái.

Cerkóf majom grillezőkre vár Forrás: Bokán Katalin

Az utolsó napunkat St. Lucia csodás tengerpartján töltöttük. Bár a helyiek panaszkodtak, hogy jön a tél, és fáznak, napközben a levegő így is 24-28 °C-ig melegedett fel, és ennél sokkal hidegebb nem is lesz. Itt tartózkodni csak saját felelősségre lehet, mert a parton is előfordulhatnak vízilovak, krokodilok, a vízben pedig többféle cápa, de ilyen apróságok nem tarthattak vissza minket.

A tengerparton a henyélő fehér turisták mellett sok zulu asszonyt is láttunk, akik vizeskannákat cipeltek a fejükön. Mint megtudtuk, zulu hiedelem szerint a tengervíz erőssé tesz, valamint kiváló természetes hashajtó, ezért messziről is eljönnek érte a helyiek. Néhány élelmes kereskedő felfedezte az ebben rejlő piaci lehetőséget, így akik messze laknak a tengertől, akár palackozva is megvásárolhatják mind a Csendes-, mind az Indiai-óceán vizét.

Zulu asszony a tengerparton Forrás: Bokán Katalin

Búcsúzóul még egyszer meglátogattuk a vízilovakat, amelyek békésen dagonyáztak a St. Lucia-tó torkolatánál. A közelükben zulu fiúk hevertek a parton horgászbotjuk mellett, a háttérben az Indiai-óceánnal. Nem csoda, ha fájó szívvel hagytuk el ezt az állatokban és szemet gyönyörködtető látnivalókban oly gazdag helyet, megígérve magunknak, hogy még visszatérünk. És legközelebb mindenképpen veszünk egy varacskosdisznó-szobrot.