Puszit adott a jávorszarvas

Szűk két hetet töltötünk Közép-Svédországban, ahol a Télapó isteni halételeket készített nekünk, megünnepeltük a helyiekkel a nyári napfordulót, vízsésekben gyönyörködtünk, és még a jávorszarvasokkal is összehaverkodtunk. 

Már abban a korban jártam, amikor kezdtem nem hinni a Télapóban, amikor elmentünk Svédországba. Karácsony volt, nagy hó, az ajándékokat pedig a mikulástól kaptuk meg. Édesanyám elmesélése szerint nekem elég volt ennyi az elbizonytalanodáshoz: na jó, talán Magyarországon tényleg nincs Télapó, de itt Svédországban...

Eltelt vagy két hitetlen évtized azóta, és most újra találkoztam a Télapóval. Nyáron. Nincs szakállas maszk az arcán, piros ruhát nem, de rózsaszín pulóvert azt hord, húszéves Volvója van szarvasok helyett, és szereti az Unicumot. Ő nagymamám svéd élettársa, Torvald. Honnan tudom, hogy ő a Télapó? A végtelen kedvességéből.

Termékenységi buli az északi nyárban

Szűk kéthetes kiruccanásunk nagy részét Torvaldnál Alnőn, egy közép-svédországi, tengerparti város, Sundsvall melletti szigeten töltöttük. A nyári napforduló előtt érkeztünk. Egyrészt azért, mert ekkor bolondul meg a természet arra felé, napról napra szemmel láthatóan nőnek a növények, az ezerszínű virághad egymást tapossa, illatfelhőt ágyúzva a levegőbe. Másrészt azért, mert ekkorra esik a Midsommar.

Ez a pogány ünnep a keresztény ország legnagyobb ünnepe, lényegében annak örülnek, hogy végre fény van. A rövid északi nyárban a nap őrült erővel süt, leégni legalább ugyanolyan könnyű, mint a Földközi-tengernél. A termékenységi buli ideje alatt tett dolgok a hagyomány szerint sokkal tartósabbak, nem véletlenül ugrik meg ekkor a házasságkötések száma.

Midsommar-faállítás Alnőn (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Jankovics Soma - Origo

Az alnői Midsommar egy rövidke vursli: szól a svábos-polkás folk, ezrek hallgatják a fűben heverészve. Még mielőtt unalmassá válna a zene, az előre feldíszített Midsommar-fa körül svéd népviseletbe öltözött férfiak és asszonyok kezdenek összegyűlni, hogy aztán két zászlóvivő és három zenész mögött vonulva vigyék azt körbe a sokadalomban. Miután felállították a fát, a több száz család több száz gyermekének körtáncokat tanítanak. Vannak gyerekek, középkorúak és idősek, a huszonévesek hiányoznak csak, ők külön vonulva isznak és buliznak.

Alvás vízesésre

Tekintve, hogy a nap ilyenkor éjfél körül is ad még elég fényt, négykor pedig már fent van, az utazóknak elég sok időt hagy az ország megcsodálására. Sundsvall és a norvégiai Trondheim között fut az E14-es főút zömében piros csíkja. Bár közel sem jártam be az egész országot, hogy összehasonlítsam más helyekkel, ezt a szeletét bátran lehet ajánlani bárkinek, aki nem veti meg a szépet.

Nyugatra tartva elsőként a Boda Borgnál álltunk meg. Ez egy kalandház, sok pályával, ügyességi, logikai feladatokkal. Néha idegesítő volt, hogy nem tudtuk, mi a feladat, no nem azért, mert svédül lenne kiírva – leginkább sehogy sincs, találd ki magad! Akár egy egész napos program is lehetett volna, de mi tovább indultunk.

Svédország nem egy szívbajos hely egyébként sem, de úgy aludni, hogy melletted harminc méterre zubog egy vízesés, igencsak mély álomba tud szenderíteni. A Ristafall több egymást követő vízesés, amelyből az első, a legnagyobb, 14 méter magas és 50 méter széles. Télen be is fagy, olyankor a mögötte fekvő barlang is látogatható. A kanyargó folyó mellett egy zarándokösvény vezet, a hosszú nappalnak köszönhetően nem volt gond este tízkor ezen sétálni egy jót.

A Ristafall (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Jankovics Soma - Origo

A Ristafalltól néhány tíz kilométerre fekszik Åre, egy 1400 méter magas hegy. Nem tűnik magasnak, de mivel elég északon van, sokáig van rajta hó (most is volt foltokban), ezért kiterjedt síparadicsomnak ad otthont. Most, júniusban downhilles bicajosok rótták a köröket. Az 1200 méter magasságig járó kabinos lift néhány nap híján még nem járt, így a hegy feléig jutottunk fel kétüléses felvonón, hogy onnan gyalog induljunk tovább. Egészen kivételes látványt ad lenézni a hegyről a folyóra, főleg úgy, hogy rajtad kívül nincs más a környéken.

Helló, maci! Puszi, szarvas

Csak a medve. Szerencsénkre nem futottunk bele a maciba, de a nyomait láttuk. Az egyik hófoltban, amelyen átvezetett az utunk, találtunk egy medvetalpnyomot, később pedig egy sárfoltban is ott volt az „Itt jártam. A medve"-jel. Friss nyomok voltak, valószínűleg aznap reggel vezetett arra az útja. Onnantól végig azt lestük, melyik szikla vagy bokor mögül ugrik ránk a maci.

Ezt a veszélyt megúsztuk, mint ahogy azt is, hogy beleszédüljünk a következő vízesésbe. A Tännfors szűkebb, de magasabb, mint a Ristafall, 37 méter magasból zúdul le a víz. A kavargó vizet bámulni természetes bódítószer. Hatalmas ereje van a víznek, hogy aztán 30 méterrel odébb tükörsima tóvá szelídüljön.

Már a vízesés felé Duvednél feltűnt egy felirat: „KISS A MOOSE?", a zseniális reklám pedig megragadt a fejünkben, hát betértünk a Millest Moose Farmra visszafelé. Az étterem-hotel-jávorszarvasfarm egységéből az utóbbi érdekelt minket. Mint kiderült, alig néhány olyan jávorszarvasfarm van a világon, amelyik arra specializálódott, hogy az emberhez szoktassa ezt az északi nagyvadat. Az angolul és németül remekül beszélő gondozó érdekes történeteket mesélt a jávorszarvasokról. Például, hogy jóval erősebbek, mint egy ló (helyből átugranak egy háromméteres kerítést, ha úgy érzik), ezért XI. Károly svéd király betiltotta a rajtuk lovaglást, mert egy szarvaslovas sereg könnyen elijesztette a királyi adószedőket.

A jávorszarvas bamba, de jófej állat (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Jankovics Soma - Origo

Tényleg meg lehet csókolni őket, ha épp valakinek van hozzá gusztusa. Épp levedlették téli bundájukat, ami annyit jelentett, hogy egy simítás a tenyéren vastag olaj és szőrréteget hagyott. A gondozó szerint nincs is ennél jobb kézkrém. A két, idén született kiskrapeknek viszont puhább a bundája, mint az egész Svédországban kapható plüsszarvasnak. A krumplit élvezettel ettél a tenyerünkből, olyannyira, hogy a felnőtt hímnek (Arnljut) csak úgy csorgott a nyála bele. Az egyik csüngő nyálcsíkot az egyik fellendülő szellő a párom arcába fújta, úgyhogy tulajdonképpen a kiss a moose is megvolt.

Thai pavilon és halott vízesés

Sundsvall felé visszakanyarodva az egyik hatalmas tó partján fekvő nagyobb város, Östersund mellett letértünk az E14-esről, hogy újabb látványosságokat nézzünk meg. Az országszerte szuvenírboltokban látható trollrajzok alkotója, Rolf Lidberg faluja csalódás volt, mert oda még nem érkezett el a nyár, nem volt nyitva. A néhai Csulalongkorn thai király emlékére emelt pavilon Utanede mellett inkább vicces a fenyőerdő szélén, mint megindító, de aki szereti a szépen gondozott kertet, az biztosan élvezi a helyet.

A Csulalongkorn-pavilon (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Jankovics Soma - Origo

Egy széles és egy magas vízesés után viszont nem hagyhattuk ki azt a vízesést, amelyben már csak pár csepp esik. A Döda Fallet (a Halott Vízesés) egy geológiai kuriózum, amit az emberi hülyeség hozott létre. A 9000 évvel ezelőtti jégkorszak eltérítette az Indalsälven folyót, és felduzzasztott egy nagy tavat, ahonnan a vízesésen keresztül tudott csak kiszabadulni a víz. Az 1700-as évek végén viszont a vízesés akadályozta a fentebb kitermelt fa leúsztatását a városba, ezért egy Magnus Huss (később a Vad Huss becenevet kapta) nevű figura tervezett egy csatornát a vízesés mellé, ahol a fa közlekedhetett volna. 1796-ban egy nagy árvíz tömegét a csatorna nem bírta el, a víz átszakította a gátat, és négy óra alatt a tó semmivé vált, a vízesés pedig „meghalt". Ma kipallózott úton lehet bejárni az egykori tó medrét és a száraz vízesést. Nem csak a táj gyönyörű, hanem a hatalmas sziklákba vájt formák is.

Halat hallal

A Télapó alnői házába visszatérve nem vár más ránk, mint a svéd gasztronómia. Na nem az IKEA-húsgolyók, hanem a hal hallal. A mikulásom jó barátságban van a helyi halászokkal, együtt fogják a vadlazacot, ő pedig maga füstöli ki azokat. Nem álltam meg, hogy a látogatásunk végén ne összesítsem, milyen halat és hányféleképpen ettünk.

A bökling háromnegyedét a sirályok kapták (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Jankovics Soma - Origo

A böklingnek (balti-tengeri hering, avagy strömming nevű folyami hal füstölve) csak a „háthúsát" ettük kézzel kiboncolva a belsőségeket is tartalmazó halból. A sill fűszeres pácban isteni, a matjesill ehhez képest karácsonyisüti-ízű volt. A flyndra két kifilézett strömming fűszerezve, kaporral vagy snidlinggel töltve és beforgatva rozslisztbe, majd megsütve. Ugyanezt be is pácolják úgy, mint a sillt. A rák nyersen és füstölve is könnyen csúszott lefelé, mint ahogy a füstölt lazac citromos-tormás majonézzel, és a belőle készült lazacsaláta is.

A Janson Frästerse az egyik kedvencem (hagymás-krumplis rakott hal). A gravad laxot (lazacot) nyersen, papírvékonyra szelve édeskés, kapros szósszal eszik, de ha ugyanezt kisütik, akkor már breck laxnak hívják. Az utolsó svédországi ebédünket pedig a télapó által mesterien elkészített és kifogyhatatlan grillezett lazac jelentette, ami méltón zárta le a nyaralásunkat.

Svédországról korábbi élménybeszámolónkat itt olvashatja.