Kolozsvárnak csak egy hibája van

Hogy Romániában van - mondták nekünk kolozsvári magyarok, de ők is csak viccelődve. Kolozsvár ugyanis nagyon jó hely, ahol leginkább csak az hibádzik, hogy a legtöbb magyar turista legfeljebb egy-két órára áll meg a városban Székelyföldre menet, pedig már csak a menő magyar helyek miatt is érdemes legalább egy-két napra maradni.

"Találkozzunk a Bulgakovban!" - amikor a harmadik embertől hallottam néhány órán belül ezt a mondatot, hirtelen érdekelni kezdett a másnapi úti célunk, Kolozsvár. Először készültem a városba, de nem turistaként, hanem dolgozni, úgyhogy nem is nagyon tüzeltem magamban a felfedezőkedvet, hiszen - bár legalább egy napot és egy éjszakát maradunk -, úgysem lesz rá idő, végig helyiekkel fogok beszélgetni, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy egy helyen. De mégis, mit tud ez a Bulgakov, hogy egy háromszázezres városban az alpolgármester, két fiatal kutató, egy egyetemi tanár és újságírók szerint is ez a legjobb találkahely? Harmadszorra rá is kérdeztem, mire azt a választ kaptam, hogy az utóbbi években "szépen felpörgött a magyar élet Kolozsváron", és az egyre több jó magyar hely között a Bulgakov afféle intézmény, a magyar értelmiség központja. Egyre kíváncsibb lettem.

Csak egy kávé a Mátyás-szobornál

Kolozsvárt a múlt század elején még csak 60 ezren lakták, nagyon nagy többségében magyarok: az 1910-es népszámláláskor több mint 50 ezren voltak, mellettük csupán 7500 román, 1600 német, 371 cigány és pár tucat szlovák élt a városban. A második világháború után az addigra megcsappant magyar lakosság mellé elkezdtek tudatosan és gyorsan románokat betelepíteni. A rendszerváltásig több mint háromszázezer fősre duzzasztották a várost, ami az iparosítással együtt nagyon megváltoztatta a képét, és persze az összetételét is: a legutóbbi népszámláskor már csak 16 százalék körül volt a magyarok aránya, de a körülbelül ötvenezer helyi lakoshoz jön még hatezer magyar diák, akik a város egyetemein tanulnak, és itt élnek az év nagy részében.

A magyar határ felől a hegyeken át vezető festői, kacskaringós szerpentinekről nem túl szívderítő megérkezni a város külső negyedeibe, ahol a szürke, kopott lakótelepekről annyira üvölt a szegénység és a pusztulás, hogy az embernek percek alatt az életkedve is elmegy. De csak néhány utcahosszra, hogy a történelmi belvárosba érve azonnal visszatérjen: a bájos utcák, nem prágai szinten glancos, de nagyon szépen rendben tartott házak és macskaköves utcák olyan otthonos hangulatot árasztanak, hogy az embernek egyből kedve támad maradni és bóklászni pár napot.

Kolozsvár főtere a Mátyás-szoborral Fotó: Hajdú D. András - Origo

Már egy rövid belvárosi séta alatt feltűnik, hogy valami nagyon hiányzik, pedig megvan a nagy templom a város közepén, az első alkalommal idelátogató magyaroknak is ismerős és sokat jelentő Mátyás-szobor, a hangulatos teraszok, a csalogató kis boltok. Hamar felismerem, hogy az nincs meg, ami egy ilyen adottságú városban mindenhol máshol ott lenne: a turistákra szakosodott giccsárusok és helyek. A felismeréssel együtt jön a másik is, hogy a város pont attól lesz otthonos, hogy még a főtere is azoknak, azokról szól, akik otthon vannak benne.

Turistákat nem is nagyon látunk, pedig azért vannak, magyarok is jönnek, igaz, általában csak beugranak a városba Székelyföldre menet. "Megnézik Mátyás király szülőházát, megisznak egy kávét a főtéren a szobornál, benéznek a templomba, aztán mennek is tovább" - mondja egyik friss helyi ismerősünk, miközben rozmaringos kávét iszunk a Corso kávézóban a Mátyás-szobor mellett. De legalább ismerik a magyar helyeket, ha ennének egy jó ebédet, tudják hova menjenek? Nem igazán - rázzák a fejüket.

Kolozsváron nem sok turista áll meg hosszabb időre Fotó: Hajdú D. András - Origo

Valahol Európában

Mire idáig jutunk, már majdnem huszonnégy órája vagyunk a városban, jártunk már jó pár helyen, de minél több-ben voltunk, nekem annál kevésbé akaródzik tovább mennem. Mert minden órával jobban érzem, amit a helyiek büszkén hangoztatnak, hogy Kolozsvár jó hely, és annyi minden kipróbálni való lenne még benne.

A Mátyás-szobortól pár sarkokra, a Virág utcában (Inocentiu Micu Klein utca) található Bulgakov például több szempontból is meglepett, kiderült például, hogy egyáltalán nem olyan hely, amilyennek egy kolozsvári kocsmát vártam (nem, nem tudom pontosan, hogy az milyen), hanem olyan hely, amilyet Európa bármelyik, sokkal szerencsésebb nagyvárosába képzelne az ember. Amikor elmesélték, hogy a most terjedelmes, egy nagy teraszt és több kis házat elfoglaló, felkapott, sikeres és egyre fejlődő kocsmát több mint tíz évvel ezelőtt egy kis hellyel indította el Erdély egyik legismertebb költője, Orbán János Dénes, megint meglepődtem, mert a költőkről én sok mindent feltételezek, de azt a legkevésbé, hogy közük legyen a való élethez.

A mindenki által emlegett Bulgakov tényleg jó hely Fotó: Hajdú D. András - Origo

Márpedig a Bulgakov ha akarná sem tudná bohémsággal elfedni, hogy nagyon is valóságos, profi vendéglátóhely, ahol nemcsak a hangulat jó. Nyoma sincs annak a jópofaságnak és lazaságnak álcázott dilettantizmusnak, amit sok hasonló közönséget és státuszt megcélzó budapesti helyről jól ismerek. A pincérek magyarul beszélnek, kedvesek és segítőkészek, az étlap viszont szerencsére pont olyan, amilyenre Kolozsvárra készülve vártam: töltött káposzta, csülök, puliszka - vagy mindezek egyszerre, hogy a döntésképtelen turistáknak, mint amilyen én is vagyok, ne kelljen sokat gondolkodnia -, áfonyalekváros túrófánk és fenyőszirupos limonádé - utóbbival azóta többször álmodtam is. Az asztaloknál szinte kizárólag magyarul beszélnek, és olyan barátságosan néztek a láthatóan messziről érkezett vendégekre (ránk), hogy egyáltalán nem éreztem úgy, hogy hallgatom kéne Bulgakovra (ne állj szóba idegenekkel!).

Van, csak büdös

Amikor 2004-ben véget ért a szélsőséges és magyarellenes polgármester, Gheorghe Funar több mint tíz évig tartó korszaka, a magyar-román kapcsolatok is lassan változni kezdtek. Most már nem szólnak be annak, aki magyarul beszél az utcán, és azt sem nézik rossz szemmel, hogy sorra nyílnak a belvárosban azok a helyek, amelyeket magyarok csinálnak, és főleg magyarok látogatják őket. Még akkor sem, ha csak magyarul van kiírva a nevük, mint például a rögtön a Bulgakov mellett található Kaja tanyának, ahol helyi ismerőseink szerint jól főznek, de a Bulgakov csülke nem hagyott lehetőséget, hogy ezt is kipróbáljuk.

Előző este pár korsó Ursus sör után viszont szerettünk volna valamit enni egy másik magyar helyen, az Insomniában. Megörültünk, amikor a pincérlány micset (erdélyi grill kolbászkát) ajánlott, de akkor meg még jobban, amikor jó 10 perc múlva visszajött, és közölte, hogy még sincs mics, vagyis van, csak büdös, pedig még jónak kellene lennie, úgyhogy nem adják oda nekünk. Került helyette nem büdös kolbász kenyérrel meg mustárral, meg egy adag jóérzéssel, hogy nem akartak átverni csak azért, mert úgysem leszünk nálunk törzsvendégek.

Az Insomnia olyan, mint egy romkocsma, de nem az Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az Insomnia egyébként másfél sarokra van a Bulgakovtól, pont félúton a Mátyás-szobor felé, az Egyetem utcában, egy első emeleti nagypolgári lakásban, és pont olyan, mint egy rendes romkocsma, annak ellenére, hogy amikor odafele megkérdeztük két fiatal helyi kalauzunkat, hogy vannak-e a városban romkocsmák, határozottan mondták, hogy nincsenek.

Nem vagyok benne biztos, hogy Kolozsvárra lehet rosszkor érkezni, de a helyiek mind megpróbáltak meggyőzni minket, hogy egy héttel korábban jöttünk, mint kellett volna, mert így pont lecsúszunk az augusztus 19-25. között megrendezett magyar napokról, ami a helyi magyar közösség legnagyobb ünnepe. A rendezvény legnagyobb eseménye az lesz, hogy a főtéren bemutatják az István a királyt, ami miatt az alpolgármester, Horváth Anna még izgult egy kicsit a múlt héten. Mert ugyan rég elmúltak azok az idők, amikor a román nacionalistáktól a helyi magyarok élőlánccal védték meg a Mátyás-szobrot, de azért ha megszólal a főtéren az István a király, az mégiscsak más, mint magyarul beszélgetni egy kávézóban. Aki ráér, és siet, az még megnézheti, milyen, de Kolozsvárt élvezni bármikor jól lehet.

***

Kolozsvár falfirkáiról tekintse meg Hajdú D. András képgalériáját az alábbi képre kattintva!

Kattintson a képre a galériáért! Fotó: Hajdú D. András - Origo