Kalandos szurdokvölgy tíz percre a határtól

Vágólapra másolva!

Szádelő (Zádiel) völgye alig tíz percre van a magyar-szlovák határtól, a túrázóknak mindenképp érdemes rászánni egy fél napot, ha Észak-Magyarországon járnak. Egy szép kanyonban, vígan csobogó patak mellett haladunk felfelé, majd egy erősebb kapaszkodás után látványos panoráma lesz a jussunk.

Kalmár Csaba

Vágólapra másolva!

Szlovákia kirándulás utazás Szádelő turizmus Felvidék túra

A határt elhagyva, röviddel Torna (Turňa nad Bodvou) települése előtt balra kanyarodunk, így érünk egy perccel később Méhészudvarnok (Dvorníky-Včeláre) faluba. Ott egy kis tábla is jelzi, hogy jobbra található Szádelő (Zádiel) völgye: a nem túl jó állapotú úton haladva hamar házak közt találjuk magunkat. Egyenesen kell végighajtani a parkolóig, ott leszurkolni másfél eurót a kis sorompót őrző, magyarul is beszélő hölgynek, és le is tehetjük a kocsit. Nagyjából tíz perccel a magára hagyott határ eseménytelen átlépése után máris elértük a túra indulópontját.

A büfében, ahol négy félrészeg helyi arc dalolászott, amikor ott jártunk, egészen baráti árak vannak: a Zlaty Bazant korsója egy euró alatt, hot-dog hatvan centért, jégkrémek a magyarnál olcsóbban, úgyhogy akkor sem kell elkeseredni, ha elemózsia nélkül érkeztünk. A túrához viszont szükségünk lesz energiára, folyadékra, mert a völgy ugyan két-három óra alatt teljesíthető oda-vissza, de a kapaszkodás és a fennsíkon történő kalandozás már fárasztóbb.

Az első etap is gyönyörű, egy szurdokvölgyben halad felfelé az út, eltévedni sem nagyon tudunk, mivel jobbról és balról száz-kétszáz méteres sziklafal tornyosul a látogató fölé – miközben akad olyan rész is, ahol mindössze tíz méter széles a kanyon.

A séta közben van időnk eltűnődni a mondán, amely szerint a hun Attila fia, Dengezik herceg itt bukott alá szárnyas lovával, a holttestét is ide temették. A testet Ellák herceg találta meg, ő népével épp itt, a hegyek közt telepedett le.

A szádelői tanösvény közel kilenc kilométer, a szintkülönbség 452 méter, ha nem kalandozunk hosszabban (mi ennek dupláját megtettük hét-nyolc óra alatt, akad 17 kilométeres túraútvonal, 700 méteres szintkülönbséggel). A szurdokvölgyben végig a Blatnica patak mellett haladunk, hol jobbról, hol balról, míg egy pihenőházikóhoz, majd egy gyalogutat lezáró sorompóhoz jutunk. Érdemes menni még kétszáz métert, kissé jobbra fordulván, a fák árnyékában, egy meredek tisztás mellett egy turistaház található, ott táplálkoznak a túrázó családok. Büfé van, sörözni, jégkrémezni lehet, mielőtt nekivágunk a megterhelőbb szakasznak.

Visszatérve a kis sorompóhoz, egy kis gyaloghídon tudunk átmenni a patakon, utána egy hosszabb és meredek emelkedő következik, ehhez már kell erő, kitartás. Jutalmunk pazar kilátás, remek panoráma lesz, tisztán látjuk fentről a szurdokot, a sziklafalakat, a távolabbi, sík területeket. A képet csak némiképp rontja egy gyártelep, de kellően messze van, hogy igazán zavaró legyen. Fenn, kiérve az erdőből húszpercenként változik a táj, lankás részek jönnek, tisztások, családi piknikre kiváló lehetőséget teremtve. A kék jelzés megint csak a szakadék szélére visz minket, még jobb kilátást biztosítva, a zöld jelzésen pedig visszatérhetünk a szádelői parkolóba – de választhatjuk ugyanazt az utat, amelyen feljöttünk, az sem lesz unalmas. Tömegiszonyban szenvedőknek is ajánlott a túra, néha össze lehet futni az úton pár kirándulóval, de nincs az a tumultus, ami egy nyári hétvégén kialakul a Rám-szakadéknál.

Aki pedig még lépni bír, annak javallott átmenni a szomszédba, megnézni az 1300-as évek végén emelt tornai várat, illetve annak maradékát. A várban egy időben kurucok bujkáltak, a császár parancsára a falakat 1685-ben elpusztították. Azóta romos, bár egyes lakóépületeit ideiglenes javítások után még 1848-ban is használták, azonban az elszállásolt katonák által okozott tűz a várat végleg lakhatatlanná tette.