Kevés pénzből is lehet nagy élményt kihozni

Varga Tamás a Mount Maxvell tetején

A kis elismertségű államok és a Balkán érdekelték, végül Kanada nyugati partjainál kötött ki. A húszas évei közepén járó Tamás fél éve él Kanadában, mindennapjairól (is) szóló blogja olyan, mintha a felét egy film ihlette volna: lazacfogás puszta kézzel, hidroplános utazás, hatalmas hegyek megmászása és meghívás a világ felfedezőinek titkos találkozójára. Megkérdeztük, mindez hogy lehetséges.

Kelet-Európában és a Balkánon kezdett el utazgatni, egy évet élt Görögországban, Koszovóban alapított egy civil szervezetet, keveredett bajba a térképen nem is létező és a világ egyetlen országa által sem elismert Transznisztriában. Továbbá: elstoppolt török Kurdisztánig, és Nyugat-Szaharába is.

Egy házban a világ felfedezőivel

Tamás még csak 26 éves, de már impozáns utazások vannak mögötte. Nemzetközi tanulmányok szakon szerzett diplomát, és az egyetem alatt egyre inkább a „limitált elismertségű államok” kezdték el érdekelni. Végül 2013 júniusában - egy balkánkutatói munkát hátrahagyva - egy maximálisan elismert állam, Kanada nyugati partjainál kötött ki. Őrületesen kalandos mindennapjairól – melyek során megélhetését favágásból biztosítja - blogjában számol be.

Tamás a Mount Maxvell tetején Forrás: Tamás

„Annyi már az elején biztosnak tűnt, hogy meglátogatok pár távoli családtagot, majd túrázok, amennyit csak bírok, és mindeközben meglátom, kikkel futok össze, van-e értelme itt bármit is tovább terveznem” – hamar kiderült, hogy egyelőre marad, akikkel pedig összefutott, azok egy Rejtő-regény karaktereinél is érdekesebb emberek.

Az Észak-Amerika középső és keleti részén a napokban végigsöprő mínusz ötven foknál (amiből ő a nyugati parton kimaradt) sokkal nagyobb kalandban volt része például, amikor ősszel részt vett az Explorers Club meghívásos, zárt rendezvényén, ahová egy világhírű kanadai természetfotós hívta meg, miután Tamás korábban segített neki felkutatni pár, a magyar felmenőit alátámasztó dokumentumot a bakonyjákói templomban. „Kicsit túl is teljesítettem a tervet, megpróbáltam elmesélni mindent arról a korról, amiben az ősei ott éltek. Ekkor még egyébként nem tudtam, hogy ő mivel foglalkozik, de a további emailezésből viszonylag hamar kiderült, hogy az érdeklődési köreink több ponton is egyeznek.”

A híres fotós hálából meghívta egy háromnapos találkozóra, ahol hatvan kutató és kalandor osztotta meg az eredményeit és élményeit egymással. Ott volt többek között az a paleontológus, akiről a Jurassic Park egyik főszereplőjét mintázták, de tengerbiológusokkal, hajóroncs-kutatókkal, hegymászókkal és űrhajóssal is megismerkedett - miután egy hidroplánon megérkezett a titkos helyszínre. „Majdnem mindenki hozzá tudott tenni valami érdekes lábjegyzetet a másik területéhez. Óriási élmény volt, de indokolatlan lenne a múlt idő használata, hiszen többükkel azóta is tartom a kapcsolatot” – mondja Tamás, aki a jövőben szívesen becsatlakozna néhányuk expedícióiba. Ott volt például egy bizonyos Rupert Grey, aki nemrég egy Rolls Royce-szal járta be Indiát, és a teás Earl Grey család leszármazottja. Az ő élete sem szűkölködik fordulatokban (favágóból lett ügyvéd, majd ügyvédből kalandor-világutazó). Az őszi találkozó után pedig még gyorsan megtanította Tamást rákászni.

Medvék, lazacok és medvék hűlt helye

Mivel Tamás egyik célja a túrázás volt, bejárta a Sziklás-hegység nagyjából teljes kanadai szakaszát, megmászott jópár hegycsúcsot, és eközben bőven találkozott vadállatokkal. De legalább olyan érdekes volt az is, amikor csak a hűlt helyüket találta: két társával az óceánba siető, keskeny, holtágakkal tarkított Carter-folyón kajakoztak fel a torkolattól egy vízesésig. „Varázslatos helyszín, szinte látod magad előtt, ahogy a sziklákon állva a medvék kapkodják ki lazacokat, majd megmártóznak a természet alkotta kőmedencében” Mivel tudták, hogy létezik pár száz olyan fekete medve, melynek a faj nevével ellentétben vajszínű a bundája, és ha valahol, ezen a partszakaszon éldegélnek, kikötötték a kajakokat a vízesés környékén, majd elkezdtek sétálni. Medvét végül nem láttak, de elmondása szerint így is remek élményben volt részük: „A nyomokból és a szagból arra lehetett következtetni, hogy nem olyan régen elég sokan napozhattak ott” - magyarázza. Elhatározta egyébként, hogy később visszatér a helyszínre.

Ha a köznyelvben a szellem medveként is nevezett állatokat nem is látta, sikeresen elsajátította a medvék egyik kedvelt tevékenységét: puszta kézzel fogott lazacot. „A legjobb esélyek akkor állnak fenn, amikor egy folyóban több a lazac, mint a víz” – mondja. „Ez talán gyenge poénnak tűnik, de szerencsére vannak még ilyen helyek, kezdőknek talán a Koeye-folyót tudnám ajánlani”. Szerinte az igazán rutinosak egyszerűen megvárják, hogy egy lazac a csónakba ugorjon, „de bokáig érő vízben tényleg nem jelentős sportteljesítmény egy-egy, amúgy is életvitelszerűen halni készülő lazac elkapása. Azért jobb szem előtt tartani, hogy a lazacra a barnamedve és a grizzly is jön. ”A legnagyobb csatát a természetben amúgy nem egy medvével, farkassal vagy más hírhedten veszélyes állattal, hanem egy tarajos süllel vívta. A kalandot bővebben nem fejtette ki, amire nyilván jó oka van: „Nem biztos, hogy ez az a történet, amivel majd az unokáim előtt fel akarok vágni.”

So Canada!

Tamás a Kynoch-öbölben nézelődik a baloldali hajókötéllel azonos színű ingben Forrás: Rupert Grey

Kanada tartogatott néhány meglepetést számára, ám mint kiderült, e téren sem extrémitásokra kell gondolni: „A legtöbb meglepetés olyan, amúgy nyilvánvaló tényekből adódik, mint az ország borzasztó nagy mérete és alacsony népsűrűsége. Néha akár több száz kilométeren belül nincs benzinkút, érdemes kicsit ehhez igazítani az otthon kialakult népszokásainkat” – magyarázza. Egy szemléletes példa: ha autózás közben az ember orra előtt vált pirosra a vasúti átjáró fénye, nyugodtan elő lehet venni egy könyvet. Tapasztalatai szerint a szerelvény hossza, és lakott területen belüli nem túl nagy sebessége miatt félórás várakozás is simán előfordulhat. „Otthon ugye arra szoktunk várni, hogy jöjjön a vonat, itt arra, hogy végre elmenjen” – mondja, méltatva a helyi, türelmen alapuló közlekedési morált. Fél év alatt amúgy a lazacelkapás mellett egy sor új készségeket sajátított el: már nem teljesen amatőr a hajózásban, kiokosodott favágásból és „a technikákat ellesve valószínűleg tudnék építeni faházat is”.

Hogyan találjunk magunknak kalandokat?

Arról is megkérdeztük, hogy jelentős utazási rutinnal a háta mögött van-e valami receptje arra, hogy kerülhet az ember kellemesen kalandos helyzetekbe. Észrevette, hogy a legtöbb ismerőse számára természetellenesnek és kényelmetlennek tűnik akkora bizonytalansági faktorral utazni, amivel ő szokott. Pedig ez lehet a lényeg: „Pont ebből a körülményből kerekednek olyan ismeretségek és élmények, amelyeket aztán az ismerősök neveznének kimaxolásnak. Nem kell feltétlenül félni attól, ami ismeretlen.”

A pozitív hozzáállás mindenesetre nagy segítség. „Engem is számtalanszor húztak már le, egyszer ki is raboltak, de nem hiszem, hogy ezek utazásspecifikus élmények lennének. Alighanem egy botrányosan rossz utazásból – ha létezik egyáltalán ilyen – is ki lehet hozni valami jópofa dolgot. Ha más nem, hát lesz belőle egy jó sztori, amikor már nem fáj” – mondja. „Persze azt bevallom, nem az jutott eszembe először, hogy ezen majd évek múltán milyen jóízűt lehet mosolyogni, amikor bármiféle ok nélkül egy térképen nem is létező ország (Transznisztriában - lásd föntebb) fogdájában ültem” - magyarázza. Az viszont szerinte jó, ha egy idő után, amikor az ember eszébe jut, már képes nevetni egy ilyen sztorin.

Blogjának névadója egyébként két cseh férfi, Jiří Hanzelka és Miroslav Zikmund, akik az ötvenes években meggyőzték a Tatra autógyárat, hogy adjanak nekik egy kocsit, amivel majd beutazzák a világot. Éveken át tele volt velük a sajtó, útjaikról könyvek, mozgó- és diafilmeket készítettek. Tamás a jövőben valamikor szívesen megismételné az egyik útjukat, és ő is csinálna róla egy filmet. Ugyanakkor Kanadában is vannak még tervei, például, hogy körülnéz Északon, Yukonban, melynek területe nagyjából Magyarország ötszöröse, a lakossága pedig kb. akkora, mint Gödöllőé.

Élmények nem egyenlő pénz

Blogjából még kiderül, hogy lehangolják a büdzséjét firtató mailek. Tisztában van azzal, hogy egy utazás tervezésénél alapvető szempont az anyagi faktor, de saját példájából azt látja, hogy nem az a legfontosabb. Azt már említettük, hogy bár Magyarországon kutatói ösztöndíj várná, favágásból tartja el magát Kanadában. De ha épp nem lenne munkája, akkor is tudna kis költségvetéssel utazni, például úgy, hogy stoppol vagy megragadja az éppen kínálkozó lehetőségeket. „Port McNeill kikötőjében találkoztam egy svájci sráccal, aki útitársakat keresett a hajójára. Aki vele tartott, az legalább ugyanazt láthatja kevés pénzből, mint azok, akik a napi ezer dollárnál induló szervezett utakat választják. Szóval ki lehet menni a dokkra, lehet, hogy egy héten át minden nap, amíg az ember sikerrel jár, de nem lehetetlen minimális költségvetésből nagy élményt kihozni.”