Antwerpenbe nem első látásra szerettem bele. Viszont minél jobban megismertem, annál inkább megkedveltem. Egy ideig a szomszédos kisvárosban, Lierben éltem, és amikor csak tehettem, bevonatoztam Antwerpenbe. Néha konkrét céllal, máskor meg csak úgy, céltalanul lófrálni. (Lier egyébként szintén megér egy kirándulást, igazi flamand ékszerdoboz, olyasmi, mint Brugge, csak kisebb, és a belgákon kívül szinte senki nem hallott még róla.)
Mivel errefelé elég gyakori az esős, hűvös idő, első utam általában a főpályaudvar kávéházába vezetett. Megittam egy teát, átmelegedtem, és élveztem a látványt. Az antwerpeni főpályaudvar ugyanis elképesztően szép. Mintha eredetileg nem is pályaudvarnak, hanem katedrálisnak szánták volna, csak félúton meggondolták a dolgot.
A főpályaudvar környéke a város egyik legszínesebb negyede, néhány utcányira innen a helyi Chinatownba jutunk, de közel van az Coninckplein, az afrikai közösség fő találkozóhelye is A pályaudvar szomszédságában pedig már a Diamond City kezdődik.
A világ egyik legfontosabb gyémántkereskedelmi központja elsőre nekem csalódás volt, egész másnak képzeltem. A csillogó vagy fényűző jelzők helyett inkább a kissé lepukkant jut eszembe róla. A szürke utcákon kis üzletek sorakoznak egymás mellett, a háttérben komor, szocreál, emeletes házak, fölötte baljósan vijjogó sirályok. Nem gondolná az ember, hogy a világ gyémántjainak jelentős százaléka itt cserél gazdát.
Az alig egy négyzetkilométernyi területen található nemzetközi központot persze hihetetlen biztonsági rendszer védi. Rengeteg kamera és az átlagosnál több rendőr vigyáz az értékes drágakövekre. Az egyik üzletben beszédbe elegyedtem a tulajdonossal. Az idős úrról kiderült, hogy Nyíregyháza mellett született egy szatmári haszid zsidó családban. Még kicsi gyerek volt, mikor eljöttek, így nem nagyon tud már magyarul. De örült nekem, és persze rögtön adott egy kis ízelítőt pár szavas magyar tudásából.
A gyémántkereskedelem sokáig döntően zsidó üzletágnak számított Antwerpenben. Ma is körülbelül 15 ezer fős zsidó közösség él itt, 40 százalékuk a hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó, haszid zsidók közé tartozik.
A ‘70-es években aztán új szelek kezdetek fújni, és a lazább bevándorlási törvényeknek köszönhetően egyre több indiai érkezett az országba, hogy szerencsét próbáljanak az európai gyémántbizniszben. Mára a piac nagy részét ők uralják, háttérbe szorítva a zsidó kereskedőket. Az indiaiak többnyire Indiába küldik gyémántjaikat megmunkálásra, mivel még a szállítási költséggel együtt is olcsóbban jönnek ki így, mintha a helybéli szakemberekkel végeztetnék el a munkát. Bár, azt mondják, a legszebb gyémántokat mégis inkább itt csiszoltatják, mert Antwerpenben vannak a világ legjobb csiszolómesterei.
Antwerpen azonban a fiatalabb generáció körében már sokkal inkább pezsgő divatéletéről, mint gyémántjairól ismert. Divatakadémiája a világ egyik legfelkapottabb ilyen jellegű intézménye, a belvárosban egymást érik a legnevesebb divatüzletek és a trendi fiatal tervezők őrült boltjai, de divateseményekből sincs hiány.
Mára már fogalom az Antwerp Six csoport, amelyet a nyolcvanas években hozott létre hat frissen végzett divattervező. Nekik köszönhető, hogy a város felkerült a nemzetközi divatvilág térképére. Bár csak mérsékelten érdeklődöm a divatvilág iránt – a női magazinok divatoldalait általában csak átlapozom – mégis többször jártam a ModeMuseumban, mert a kiállítások még számomra is érdekesek voltak.
A legnépszerűbb hétvégi elfoglaltság itt is a shoppingolás. A Meir szombatonként mindig zsúfolásig telt. Az antwerpeni Váci utcán azonban nem csak az üzletek, de a gyönyörű 19. századi paloták miatt is érdemes sétálgatni. A Meiren tűnt fel először az is, milyen sok Szűz Mária-szobor van a városban.
Nemcsak azért, mert Szűz Mária Antwerpen védőszentje, hanem ennél prózaibb okok miatt is. Annak idején ugyanis, ha valaki utcai lámpát akart a házára, mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. Kivéve, ha Szűz Mária-szobor volt a házon, akkor ugyanis a városi elöljáróság ingyen kiutalta számára a világítást. Ma már nyilván nem kell ilyen trükkökhöz folyamodni egy kis fényért, ennek ellenére gyakran látni az új házakon is szobrokat.
A turisták legnépszerűbb célpontjai a gyönyörű Grote Markt, a Rubens Múzeum vagy a Miasszonyunk katedrális. Az én kedvenceim azonban a kevésbé ismert látnivalók lettek. Például a beginaudvar, ahol rajtam kívül általában alig lézengett valaki. Mintha a Gyűrűk ura világában járnánk, csak a kis házikókban itt nem hobbitok, hanem beginák laktak, akik az apácákhoz hasonló életmódot folytattak, csak éppen nem álltak közvetlen pápai vagy püspöki fennhatóság alatt, és nem tettek életre szóló fogadalmat. Belgium és Hollandia több városában is találhatunk beginaudvarokat, például Amszterdamban, Bruggében vagy Lierben is.
Másik kedvencem a Boerentoren lett, amely 97 méteres magasságával 1930-ban Európa első felhőkarcolója volt. Az art deco stílusú épületet a helyiek a „farmerek tornyának“ is hívják, mert az itt működő banknak egykor leginkább farmerek voltak a kliensei.
Bár elég jól megismertem a várost, néhány dolog mégis kimaradt. Ha legközelebb Antwerpenben járok, mindenképpen bejárom a várost biciklivel, és befizetek egy kortárs építészeti túrára, ugyanis Antwerpen ebből a szempontból is nagyon menő helynek számít. És hajózni fogok a Scheldén is, amelynek partjára épült a kontinens egyik legforgalmasabb kikötője. Nem véletlenül tartja a helyi mondás: „Ha belemártod a kezed a Schelde folyóba, kapcsolatba kerülsz az egész világgal.”
Ha valaki kedvet kapna Antwerpenhez, legkönnyebben vonattal juthat ide. Brüsszelből és Amszterdamból közel egy óra az út, de Londonból vagy Párizsból is néhány óra alatt elérhető a város.