Láttam Tom Cruise kéményét

A Universal vidámparkot csinált a kedvenc filmdíszleteimből, a Warner bevitt a dolgok közepébe. Hollywoodban jártunk, ahol nem könnyű összetalálkozni a híres filmszínészekkel, még a Golden Globe-díjátadón se, ami dögunalmas. Viszont végignéztük a legpofásabb Beverly Hills-i villákat, a Batmobilokat, és szembe jött velünk Steven Tyler egy rakás szupermodellel.

Amikor felvetődött, hogy eltölthetek pár napot Los Angelesben, rögtön tudtam, hogy ez számomra Hollywoodot fogja jelenteni. Akad ugyan látványosság ezenkívül is, ott van például Malibu a Baywatchból ismert tengerpartjával, az eredeti Disneyland, vagy Santa Monica, de engem sokkal jobban érdekelt a filmstúdiók világa, és az, hogy mennyire extrém lehet turistabusszal vadászni híres mozisztárokra.

Mást nem is tudtam volna belezsúfolni az ott töltött három napba, Los Angeles ugyanis hatalmas. Nem is annyira népességre (bár az sem elhanyagolható), hanem területre: pálmafákkal szegélyezett, többsávos utak végeláthatatlan halmaza. Jól illusztrálja a város hatalmas kiterjedését, hogy amikor mégis elhatároztam, hogy kibuszozom Hollywoodból Santa Monicába, két órát zötyögtem a helyi BKV-nak számító Metro-buszon, pedig a térképen szinte egymás melletti városrészekről van szó.

Itt még az a más városokban jól működő gyakorlat sem segít a turistán, ha egy metrómegálló közelében vesz ki szobát azzal a céllal, hogy majd a földalattival bejárja a város nevezetességeit. Los Angelesben egyszerűen nincs olyan metróhálózat, amely a New York-ihoz vagy a londonihoz hasonlóan lefedné a várost. Éppen ezért érdemes már jó előre elhatározni, hogy mit akarunk tüzetesebben megnézni, és a közelében keresni egy szállást. Ez az én esetemben egy Hollywood központjától pár sarokra lévő motelt jelentett. Jó drága volt (84 dollár egy éjszakára, ennél még a Las Vegas-i Stripen is olcsóbb volt a szoba), de egy teljesen korrekt szobát kaptam cserébe, azzal a szépséghibával, hogy a vékony falak miatt az egész folyosó éjjeli tevékenységét végighallgathattam.

Ennél izgalmasabb szállást is lehetett volna találni. Két kanadai rocker a buszon például ódákat zengett nekem az Alta Cienega Motelről, amely a Sunset Stripen található. Ez az a motel, ahol a Doors énekese, Jim Morrison tengette a napjait. Azóta áll, és vendégeket is fogad, még Morrison szobájába is be lehet költözni. A kanadaiak imádták, szerintük elképesztő feelingje van, de olyasvalakinek, aki nem Doors-rajongó, valószínűleg nem nyújt semmi extrát.

Akkor az most Vin Diesel?

Az első, Los Angelesben töltött estém pont arra a vasárnapra esett, amikor a Golden Globe-díjátadó gálát tartották a Beverly Hills-i Hilton hotelben. Kihagyhatatlan alkalomnak ígérkezett, hogy megnézzem kívülről, milyen egy sztároktól hemzsegő díjátadó, de végül az egész egy négyórás, tömény unalom lett. Mire átbuszoztam Hollywoodból Beverly Hillsbe, már javában ment a show, de a bejáratnál még ekkor is nagy volt a mozgás. A biztonságiak azonban senkit se engedtek a hotel közelébe, már a környező utcák is le voltak zárva. Az egyetlen hely, ahonnan leskelődni lehetett, az a főbejárattól kb. 300 méterre lévő kis park volt, amelyet egy többsávos út választott el attól a helytől, ahol a filmsztárok ültek be vagy szálltak ki a limuzinokból.

A Golden Globe-ot Los Angeles leggazdagabb negyedében rendezték Fotó: Albert Ákos - Origo

Amikor odaértem, még jó ötletnek tűnt, hogy ott várjam meg a show végét, hátha látok valami hírességet elhajtani. Többen is álltak ott, egy egész család is, két nő pedig annyira kicsípte magát, mintha George Clooneyval lett volna randijuk. Mégsem jött be a leskelődés. Közel háromórás ácsorgás után kiderült, hogy egyszerűen senkit sem lehet felismerni ekkora távolságból. Az egészből csak annyi látszott, hogy öltönyös alakok futkároznak az út túloldalán, és néha beül valaki egy limuzinba. Valahogy így nézett ki:

Még a paparazzók is megszenvedtek azért, hogy egy jó képet csináljanak. Nekik az objektívjeikkel sokkal több esélyük volt, hogy ráleljenek egy sztárra az öltönyös/estélyi ruhás tömegben, de még így is nagyon kellett figyelniük. A profibbak segédet is hoztak magukkal, aki távcsővel figyelte ki, mit érdemes a fotósnak lefényképeznie. Ennek ellenére sokszor ők is unatkoztak, az egyik viccesebb kedvű fotós például úgy próbálta meg elütni az időt, hogy többször is felordított („te jó ég, ott van Vin Diesel”), mire mindenki odakapta a fejét, ő pedig nevetve mondta, hogy csak tréfált. Végül, közel négy óra ácsorgás után léptem le. Ez alatt az idő alatt láttam Jennifer Lawrence-t, akit könnyű volt felismerni, mert szőke, és jól látható fehér estélyiben volt (fázhatott is nagyon, a kísérője még a zakóját is a vállára terítette), és valakit, aki akár Mila Kunis is lehetett a ruhája alapján, de ezt már sohase fogom biztosan tudni.

Will Ferrel mindig visszainteget

Később egy sokkal határozottabb próbát is tettem arra, hogy lássak egy hírességet, bár ez az elején őszintén szólva nagyon beteg programnak tűnt. Hollywoodban szinte az összes turisztikai cég kínál sztárházlátogatást. Ennek a lényege, hogy felpakolják a turistákat egy nyitott tetejű városnéző buszra, és körbeviszik őket Beverly Hillsben, ahol a híresebb színészek laknak. Ez 44 dollárba kerül, de össze lehet kombinálni más túrákkal is, például stúdiólátogatásokkal, úgy olcsóbb.

A mindössze kétórás túra roppant népszerűnek tűnt. Annak a hollywoodi cégnek az irodája, amelyikhez én is befizettem, tele volt jelentkezőkkel, és az a kisbusz is megtelt emberekkel, amelyikkel utaztam. Voltak brazilok, ausztrálok, sőt még egy houstoni nő is. A túravezetőnk már jó előre beharangozta, hogy az a környék, amelyet végig fogunk járni, a világ leggazdagabb egy százalékának a lakhelye, van olyan ház is, amely 54 millió dollárba kerül (ez átszámítva 12 milliárd forint). „Itt bárhol előfordulhatnak sztárok” – mondta. Tehát ha kutyasétáltató, kocogó, vagy egyszerűen csak sétáló embert látunk az utcán, lehet, hogy egy híres színész az. Egy tuti módszert is ajánlott, hogyan lehet ezt hatékonyan kideríteni: oda kell nekik integetni. A hétköznapi emberek mosolyogva visszaintegetnek, a sztárok azonban ránk sem fognak hederíteni, mert nagyon unják már a dolgot. „Kivéve Will Ferrelt, ő mindig kedvesen visszainteget” – tette hozzá.

Ez mind nagyon jól hangzott, de rögtön utána kiderült az is, hogy az igazán nagy arcokat esélyünk sincs megközelíteni. Az olyan filmsztárok, mint Leonardo DiCaprio, Julia Roberts vagy George Clooney ugyanis elkülönített városrészekben él, ahol biztonsági őrök strázsálnak az utcán, és a nem odavalósiakat, különösképpen a turistabuszt rögtön visszafordítják. Szerencsére így is akadt épp elég híresség, ők azonban más módszerekkel védték a privát szférájukat: például gigantikus sövényekkel. Orlando Bloom házából csak egy videokamerákkal teleaggatott kapubejárót láttam, Ben Stiller pedig már a házvásárlásnál bebiztosította azt, hogy senki se kíváncsiskodjon: egy magas domb tetején álló palotát vett, a kertje alját is alig lehetett látni az utcafrontról. Tom Cruise 30 millió dolláros villájából is csak a kéményt lehetett látni. Pedig állítólag akkora, hogy hét háló- és tíz fürdőszoba van benne. Mark Walhberg háza például ilyen volt:

A túra azonban még így is megérte az árát. Egyrészt mert a világ egyik legszebb városrészén vitt keresztül a busz, ahol még januárban is 30 fok van, és hétágra süt a nap. Másrészt pedig mert nem egy olyan villát is megmutatott a túravezető, amelyet tényleg jól lehetett látni, és önmagában is jól nézett ki. Mint Humphrey Bogart vagy Elvis Presley egykori háza, vagy Michael Jackson villája, ahol az énekes az utolsó napjait töltötte, mielőtt gyógyszer-túladagolásban meghalt. A túravezető mindig tudott valami érdekességet mondani, például azt, hogy a gigantikus Jackson-villa sohasem volt Michael Jacksoné, havi 100 ezer dollárért bérelte, vagy hogy a luxusboltjairól híres Rodeo Drive-on nem szeretik a bámészkodókat, minden boltban biztonsági őr van, és páros lábbal rúgják ki azokat, akikről látszik, hogy nem tudnak vagy nem akarnak vásárolni.

Felvonultak a topmodellek és Mr. Izom

Miután egy egész estét, majd a nap jelentős részét is arra fordítottam, hogy filmsztárokat hajszoljak teljesen eredménytelenül, vicces, hogy végül tök véletlenül futottam bele egy rendezvénybe, ahol lehetett is híres embereket látni. Az egyik este éppen moziba tartottam, amikor azt vettem észre, hogy le van zárva a járda a Dolby Theater előtt (ez az a hely, ahol az Oscar-gálákat szokták tartani). Éppen valami bemutatót tartottak, ahová szupermodelleket vártak. A Dolby bejáratától egészen az utcáig le volt terítve a vörös szőnyeg, kordonnal leválasztva a nem is olyan hatalmas tömegtől. Tulajdonképpen mindent teljesen jól lehetett látni. Máig nem tudom, milyen rendezvény volt, de rengeteg topmodell jött el rá, akik közül én csak Tyra Bankst ismertem fel. Viszont ott volt Steven Tyler is az Aerosmithből, és pont úgy nézett ki, ahogy egy szétesett 65 éves rocksztárnak ki kell néznie. Íme egy videó róla:

Tulajdonképpen semmi érdekes nem történt, de az egyes emberek reakciója a híres emberek közelségére azért meglepő volt. Az, hogy egy negyvenes nő és a lánya ujjongva borult egymás nyakába, amikor az egyik topmodell megengedte, hogy egy közös fotót készítsenek, még teljesen általánosnak tűnt. Az, hogy mindeközben egy idős afroamerikai férfi járkált fel-alá a mellét kidüllesztve, és azt üvöltözte, hogy „megérkezett Mr. Izom, ezt fényképezzék”, már megdöbbentett. A legkeményebbek viszont a hivatásos aláírásgyűjtők voltak. Könnyen meg lehetett őket ismerni, mert az ujjongó rajongóktól eltérően egyszer se mosolyogtak, csak akkor próbáltak kissé vidámabbnak tűnni, mikor odaléptek egy hírességhez aláírást kunyerálni. A hónuk alatt szorongatott aktatáskából mindig annak a hírességnek a portréja került elő, aki éppen elhaladt mellettük a vörös szőnyegen, és teljesen biztos vagyok benne, hogy az aláírt példányokon később jó áron adtak túl az eBayen (Tyra Banks-szignós képet 100 dollárért is találni).

A Bates-motelből vidámparkot csináltak

Ha van valami, amit nem érdemes kihagyni Los Angelesben, az a stúdiólátogatás. A világ legnagyobb filmstúdiói működnek Hollywoodban, némelyiknek ráadásul már több mint száz éve ott van a központja, ők készítik a világ mozijaiban vetített filmek nagy részét. A Universal, a Warner Brothers, a Paramount és a Sony Pictures is kínál idegenvezetős programokat, én az első kettőre mentem el.

A Universal Citynek nevezett látványosság kicsit becsapós. Ez ugyanis valójában egy témaparknak nevezett vidámpark, amelynek csak egy része a stúdió megtekintése. Igazából hullámvasutakból, show-műsorokból és egyéb látványosságokból áll, amelyek a stúdió híres (és rendre nagy bevételeket produkáló) filmjeinek a tematikájához kapcsolódnak. Például vízitúra a Jurassic Parkban sok-sok robotdínóval, vagy múmiás hullámvasút és waterworldös show-műsor nagy pirotechnikai robbantásokkal.

Így néz ki a víziváros a Universal-vidámparkban Fotó: Albert Ákos - Origo

Az még nem lenne baj, hogy a stúdió és a filmes nyalánkságok helyett igazából vidámparkot kap a látogató, az azonban már komoly gond, hogy a show-elemek még annak a stúdiólátogatásnak is a szerves részei, amelynek a lényege az álomgyár és a filmkészítés titkainak a bemutatása lenne. Ehelyett egy sétakocsival végigszaladnak háromvagonnyi emberrel a stúdión, messziről megmutatják az épületeket, közben pedig Jimmy Fallon poénkodik egy kivetítőn. Pedig sokkal érdekesebb lett volna, ha nem csak elhajtunk az eredeti Knight Rider autó mellett, hanem közelebbről meg is lehetne nézni. Ha nem robotdínók locsolnák a fejünkre a vizet, hanem foglalkozhatnánk azzal, hogy az út másik oldalán a Jurassic Park díszletei állnak. A mélypont az volt, amikor a filmtörténelem egyik legemblematikusabb díszleténél, a Psycho Bates-moteljénél ahelyett, hogy a film készítéséről hallhattunk volna sztorikat, egy nagy késsel rohangáló csóka üldözte a kocsinkat, mintha Alfred Hitchcock leghíresebb filmje egy olcsó horror lenne.

Azt viszont el kell ismerni, hogy az élményparkos szekcióban voltak nagyon hatásos látványosságok, az élükön egy, a Transformers filmeket alapul vevő 3D-szimulátorral. Ez a legteljesebb 3D-élményt nyújtotta, amiben valaha részem volt, és ez annak volt köszönhető, hogy több mindent is bevetettek, hogy minél életszerűbbé tegyék a szituációt. Alapvetően egy sínpályán közlekedő kis járműben ültünk, amely végigment pár termen, ahol hatalmas kivetítőkön küzdöttek egymással a robotok. A trükk egyrészt az volt, hogy nehezen lehetett megkülönböztetni azt, hogy hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a fikciós világ, a termek nagy részét ugyanis berendezték, például félbevágott katonai helikopterekkel, amelynek a fara csak a képernyőn létezett. A robbantásoknál nem spóroltak a pirotechnikával, ráadásul a jármű látószögét is beszűkítették, így még véletlenül sem kalandozhatott el a figyelmünk, és amikor Optimus Prime értünk nyújtotta a kezét, tényleg az orrunk előtt érezhettük.

Itt állnak az igazi Batmobilok

A Universal félig csalódás volt, de a Warner Brothers minden várakozásomat kielégítette. A belépő ugyan jó drága volt, 79 dollár, de cserébe még a Jóbarátok díszletei között is lehetett fotózkodni. Az alapfelállás itt is az volt, hogy felültettek egy tizenkét személyes elektromos autóra, amellyel aztán végiggurultunk a hatalmas, különböző házakat formázó díszletek és a belső felvételek helyszínéül szolgáló stúdióépületek között. A stúdiót ugyanis egy kisebb városrésznek kell elképzelni Hollywoodon belül. Jó nagy területen helyezkedik el, és komplett kis városokat húznak fel gerendákból, amelyek vagy a vadnyugatot idézik, vagy például Chicagót.

A mi csoportunk idegenvezetője egy hiperaktív lány volt, aki megállás nélkül beszélt arról, hogy melyik díszletben milyen filmet forgattak, és közben olyan érdekességek is kiderültek, hogy a tavaszias hangulatot idéző fákra műleveleket kell tenniük, mert igazából tél van, így nem is virágoznak. A tetejükön például csak üres gallyakat lehetett látni, odáig ugyanis nem ér fel a kamera, így szükségtelen azokat a részeket is befedni. Vagy hogy a Casablanca Cafe Pierre bárjának díszlete, ahol Humphrey Bogart először találkozik Ingrid Bergmannal, már évtizedek óta át van alakítva egy Donut Shop gyorsétterem díszletévé.

Díszletváros a Warner Bros. stúdióban Fotó: Albert Ákos - Origo

A legjobb részek azok voltak, amikor tényleg bevitték a csoportot a színfalak mögé, például a Mentalista című sorozat forgatásának a díszletéhez. Ez a filmben a CBI irodája volt, valójában pedig egy fából összetákolt díszlet, amely egy gigantikus, teljesen hangszigetelt hangárban áll. Semmi sem volt igazi, még a liftajtókat is technikusok húzzák szét, amikor a főhősök kilépnek a felvonóból. A főnök irodájának ablakából látszódó városkép pedig valójában egy hatalmas vászon, amelyet az éjszakai jelenetekhez egyszerűen megvilágítanak hátulról, így szemből olyan, mintha a felhőkarcolók ablakaiból szűrődne ki a lámpafény.

Mutattak kellékeket korábbi filmekből, de olyanokat is, amelyeket csak később fognak felhasználni, például pár bútort a Förtelmes főnökök című film készülő folytatásából (ezeket szigorúan tilos volt fényképezni, az ugyanis már spoilernek számítana). A kedvenc részem azonban a garázs volt, ahol egymás mellett parkolt az összes Batmobil, az eddigi összes Batman-filmből. Tudták például, hogy a legújabb Batman-járgány, amely leginkább egy tankra hasonlít, valójában is képes 300 km/h-val repeszteni? Az már tényleg csak a ráadás volt, hogy még egy múzeumot is megmutattak, amely tele volt jelmezekkel, ott volt például Heath Ledger Joker-öltönye, vagy Clint Eastwood kabátja az 1982-es Tűzróka című filmből.