A rossz idő nem akadály

Ha eljön a tél, az alpesi sportok közül az emberek többségének elsősorban a síelés vagy a snowboardozás jut eszébe. Pedig annyi mindent lehet még csinálni a hófödte hegyen. Túrázni, hótalpazni, sítúrázni vagy akár jeget mászni is. Persze mindezt a megfelelő felkészültséggel és a megfelelő felszerelésben.

Mi legutóbb a Rax Schneeberg-csoportban szereztünk élményeket; történetesen most nem a napfényben fürdő havas táj tette emlékezetessé a kirándulást, hanem inkább az, ami a csúszós, ködös, havas időjárás okozta körülmények között eszembe jutott.

Ezt a csúszós, havas, ködös időjárást illethetném akár az extrém jelzővel is, de nem teszem, mert léteznek ennél sokkal szélsőségesebb feltételek is. Az idő tagadhatatlanul zord volt, ez azonban előfordul a hegyen, különösen télen. A kérdés az, hogy az ember elindul-e ilyen időben, vagy sem, és ha igen, akkor az óvatosság vezérli-e vagy inkább a kihívás. Akárhogy is, odafent nem árt, ha a hegy szabályait követjük.

A Rax Schneeberg-csoportról

A magyar határhoz közel eső egyik legszebb és legkedveltebb osztrák túracélpont az Alpok Rax Schneeberg-csoportja (Rax-Schneeberg-Gruppe) Alsó-Ausztria és Stájerország határán. Bár két különálló hegyről beszélünk, akár egybetartozónak is tekinthetjük őket, hiszen tulajdonképpen csak a Höllental (magyarul Pokolvölgy), illetve egy tekergő autóút választja el őket egymástól. Mind a Rax Alpok, mind a Schneeberg gazdag turistautakban (Weg), illetve meredekebb kapaszkodókban (Steig). Mindkét hegy teteje egy-egy széles fennsík (Plateau), ahol gyönyörű táj terül el, amerre a szem ellát. Persze, ha ellát. Mi például mindebből most semmit nem érzékeltünk a köd miatt.

Drótkötél hegyi majomkenyérfával (Galériához kattintson a képre!) Fotó: Németh Sarolta

Földöntúli tájon, érintetlen hóban

Mikor elindultunk itthonról, már tudtuk, milyen idő vár ránk – hideg és hóesés. Sebaj, gondoltuk, ennek is megvan a maga varázsa. Szálláshelyünkön, Kaiserbrunnban leraktuk a csomagokat, bepakoltuk a téli felszerelést a túrazsákba, és nekiindultunk a hegynek. Az elsődleges napi cél a Rax Seilbahn (felvonó) teteje, az ottani Bergstation volt. Úgy gondoltuk, ha felérünk, még továbbmehetünk az Ottohaushoz, a Rax egyik kedvelt menedékházához, ha viszont köd lesz, akkor visszaereszkedünk a völgybe.

Az időjárás miatt a B terv lépett életbe, de a túra felfelé a Brandschneide nevet viselő kapaszkodón nagy élmény volt. 526 méterről emelkedtünk 1547 méterig. Közben mintha egy kietlen, földöntúli tájon kaptattunk volna felfelé először az erdőben, majd a hó- és jégfoltokkal tarkított csupasz sziklafalak között, amíg a néhol létrákkal és láncokkal felszerelt úton fel nem értünk az örök fehérség érintetlen birodalmába.

Második nap téli mesevilágba csöppentünk. Szakadó hóban másztunk fel a Schneeberg Rax melletti oldalán megbújó szurdokjában. A Weichtalklamm nyáron is nagyszerű élmény (kicsit hasonlít a Szlovák Paradicsomhoz), de télen egyenesen felejthetetlen: síszemüvegben, mackónak öltözve felkapaszkodni az itt-ott jéggel borított sziklákon, keresni a fogást a falon és a néhol fel-felbukkanó láncot a hó alatt.

Földöntúli világban a Steigon (Galériához kattintson a képre!) Fotó: Németh Sarolta

Plusz vasak a zsákban

A téli túrákhoz és mászásokhoz szükséges alapfelszerelést a hegyi szleng összefoglaló néven így emlegeti: a vasak. Nem véletlenül, hiszen az eszközöknek súlya van, plusz 3-5 kilóval számolhatunk a hátizsákban. A saját felszerelés nem olcsó mulatság, de nem muszáj megvenni; bérelni is lehet a mászókluboknál. Nézzük, mit is érdemes magunkkal vinni télen a hegyre. Mindenekelőtt hágóvasat és jégcsákányt (ez utóbbit túrabot mellett vagy helyett) – segítségükkel ugyanis elkerülhető a kicsúszás a meredekebb részeken. Ezek az eszközök jól jöhetnek a kijelölt turistautakon is, hiszen nem kell a fokozottan lavinaveszélyes kuloárokban (meredek hó- vagy sziklafolyosók) mennünk, az is elég, ha csak keresztezzük őket. A téli felszerelés része még az úgynevezett Pieps, vagyis lavina-jeladó (ez mutatja meg, hogy merre van a szerencsétlenül járt útitárs), a lavinaszonda (ezzel mélyre nyúlva lehet megkeresni őt a hóban), és a lavinalapát (amivel ki lehet ásni).

A hegyet tisztelni kell

Kifejezetten kedvelem a nehezebb túrautakat. Különösen akkor, ha hétágra süt a nap, és vidáman kattintgathatok, de azt se bánom, ha esik az eső vagy szakad a hó. Már eddig is sokat gondolkoztam azon, hogyan viszonyuljak a hegyhez, és rajta önmagamhoz, de ezen a hétvégén történt valami, ami megszólaltatott bennem egy kis vészcsengőt. Vajon meddig feszegethetem a saját határaimat?

Amikor ugyanis a térdig hóban süllyedős szurdokjárás után fülig érő szájjal visszaérkeztünk a panzióba, az a hír fogadott minket, hogy előző nap öt embert elsodort a környéken a lavina (konkrétan a Rax-platón, ahol a kis dőlésszög ellenére is meg tudott indulni a nagy hótömeg). Egy pillanatra megállt bennem az ütő: na ez az, amit nem lehet kiszámítani. Aztán eszembe jutott, hogy ettől még nem kell más fényben látnom a mi túránkat, hiszen igyekeztünk megtenni a szükséges óvintézkedéseket, és szerencsére minden rendben is volt. Mivel azonban ez nem biztosíték semmire, átgondoltam, mit jelent számomra az eset.

Az érintetlen szurdok (Galériához kattintson a képre!) Fotó: Németh Sarolta

Hasznos tippek a téli hegyen

Érdemes szem előtt tartani, hogy ködben, szakadó hóban nem jó nagy kiterjedésű szabad területen lenni, mert ha az ember az orráig sem lát, nem fogja megtalálni a fel- vagy levezető utat. Ilyenkor jobb az erdőt választani – a fák között ugyanis jó eséllyel lehet tájékozódni. Célszerű figyelni arra is, hogy a frissen esett hó fokozottan veszélyes lehet. Nem tudhatjuk, hogy mi, más, vagy egyszerűen csak a szél mikor indít lavinát. Ilyenkor is érdemes erdős vagy szurdokszerű, sziklás helyen menni, mert ott nem, vagy nehezebben zúdul le nagy hótömeg. Az osztrák időjárás-előrejelzés egyébként 1-től 5-ig terjedő skálán mutatja a lavinaveszélyt (Lawinenbericht).

A Heukuppe például (a Rax-fennsík legmagasabb pontja 2007 méteren), amelyet a szurdoktúra helyett a második napra opcionálisan tervbe vettünk, egyik szempontból sem lett volna jó választás. Könnyen eltévedhettünk volna, és bármikor ránk szakadhatott volna egy lavina – ahogy sajnos az említett turistákkal ez meg is történt.

Fontos ezen kívül, hogy az ember tudja használni a felszerelést, ismerje a terepet, és tisztában legyen vele, mi a teendő például lavinaveszély esetén. Ha ez nem adott, akkor legalább egy ember legyen a csapatban, aki jártas a téli körülmények kezelésében.

Társasjáték a maga szabályai szerint

Nem szeretem, ha óva intenek a túrázástól, a mászástól, vagy a klettersteigtól, mert ezek veszélyesek.Tény, hogy lehetnek azok is, de nekem energiát és örömet adnak. És annak tudatában, hogy valóban nem a megszokott tömegsportokról beszélünk, úgy érzem, ez az egész végtelenül relatív: kihez és mihez képest nevezünk valamit veszélyesnek? Szerintem a veszély és a nehézség mindenkinek a saját határaitól függ. A hegyen is pont annyi eséllyel történhet minden és semmi, mint egy zebrán való átkeléskor. Ott sem lehet tudni előre, hogy átér-e az ember a túloldalra.

De jó csak menni, menni (Galériához kattintson a képre!) Fotó: Németh Sarolta

Ha folyton a veszélyekre gondolnék, valószínűleg neki sem vágnék a hegynek, és értékes pillanatoktól fosztanám meg magam. Csak azt tehetem – ezt viszont kutya kötelességem megtenni –, hogy minden alkalommal maximálisan felkészülök a legjobb tudásom szerint, jelen vagyok, és józanul döntök saját magamhoz képest. És lehetőleg olyan társakkal megyek (mert hegyre nem megyünk egyedül!), akik gyakorlottak, és akár nálam több tapasztalattal, ismerettel rendelkeznek. Veszélybe sodorhatjuk a legkönnyebb, legtriviálisabb túrán is a társunkat és önmagunkat, ha rosszul mérjük fel a helyzetet, ugyanakkor életünk egyik legszebb emléke lehet egy olyan csúcstúra, amely valóban extrém körülmények között zajlik.

Csakúgy, mint bármi másnak, ennek is megvannak a maga szabályai. Ezektől el lehet térni, de nem érdemes. Kicsit olyan ez, mint egy társasjáték, ahol a terep a tábla, a dobókocka teremti az éppen aktuális körülményeket, mi pedig színes kis figurákként lépegetünk előre a rizikófaktor tudatában, a játék öröméért. Talán ez a hegyen való mozgás lényege – a legnagyobb kötöttség és a legnagyobb szabadság is egyben.