Arcunkba vágott a szél

A Fadensteig elején

Bár most a hirtelen leesett nagy hó okoz problémát az Alpokban, január első felében azért még jócskán próbálkozni kellett a hóvadászattal. Mi kerestünk, és találtunk: az ausztriai Schneeberg csúcsán elénk táruló végtelen fennsík lenyűgöző látványának értékéből pedig még a 40 km/h-s, metsző szél sem vont le. Sőt.

Induláskor, a szombat hajnali budapesti szürkületben még nem tudtuk, hogy a hegyen nap, köd, eső, szél, hó, vagy ezek kombinációja fogad-e minket. Ha jobban meggondolom, ez a határig tulajdonképpen teljesen mindegy is volt, mert a sofőrön kívül mindenki aludt. Amikor viszont kivilágosodott, szokás szerint találgatni kezdtünk. Az esélytelenek és egyben reménykedők nyugalmával kémleltük az eget, az időjárásról nyilatkozni ugyanis körülbelül a hegy lábánál válik reálissá, és még akkor sem biztos.

Volt már olyan, hogy az előrejelzés zuhogó esőt prognosztizált, mégis végig verőfényes napsütésben túráztunk. De ennek az ellenkezőjére is bőven volt példa. Ezen a hétvégén a körülmények kedveztek nekünk: bár volt köd is, azért bőven jutott a szép időből. És ami a lényeg, hogy a Schneeberg tetejére érve a fennsíkot éppen aranyfénybe csomagolta a délutáni napsütés.

Innen kapja Bécs az ivóvizet

A Schneeberg az Alpok igazi előbástyája, és Magyarországhoz legközelebb eső 2000 méternél magasabb hegye. A köznyelv a Bécsi Alpok koronázatlan királynőjeként emlegeti. Csúcsa a főgerincen lévő, 2076 méteres Klosterwappen. Érdekessége, hogy a tövében eredő források adják Bécs ivóvízellátásának jelentős részét. A Schneeberg a szomszédos Rax-fennsíkhoz hasonlóan mindenki számára kínál valamit: egyszerű, kényelmes turistautakat (Weg), vagy jobb kondíciót igénylő, meredek kapaszkodókat (Steig). És mint minden hegyen, itt is érdemes a saját képességeknek és az időjárási viszonyoknak megfelelően választani.

Utunk a végtelenbe

Mindezek figyelembevételével úgy terveztük, hogy első nap a losenheimi parkolóból indulva a Fadensteig nevet viselő úton kapaszkodunk fel a csúcsra. Mivel sütött a nap, és némi hó mégiscsak feltűnt foltokban, a téli hangulattól inspirálva vidáman vágtunk neki a hegynek. A meredek részeken már az elején csúszott a nappal felolvadt, éjjel pedig visszafagyott hó, így tudtuk, hogy a fenti szakaszon sem lesz ez másképp.

A sípálya tetejére érve benéztünk az Edelweisshüttébe, ahová szállást foglaltunk éjszakára, majd továbbindultunk. Sokan kirándultak itt ezen a hétvégén: volt, aki hótalpazott, volt, aki túrasízett, volt, aki a nehezebb, és volt, aki a könnyebb túraútvonalon tervezett felkaptatni.

Egyesek hótalpazni vagy sítúrázni indulnak (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh Sarolta

Az általunk választott Fadensteig a Schneeberg északi oldalán megy fel a fennsíkra. Meredek, sziklás út, amelynek néhány szakaszán klettersteigszerű drótkötél segíti a haladást.

Én téli körülmények között szeretek óvatos lenni a mászósabb utaknál. Bár nagyon élvezem a meredekséget, a terepet ilyenkor jelentősen nehezítik a kiszámíthatatlan hó- és jégviszonyok. Most is meg kellett állapítanom, hogy nem ártott a hágóvas és jégcsákány, bár nem mindenki hozott ilyet magával. E két kellék egyébként a téli túrák nagyon hasznos és ajánlott felszerelése, mert a bakancsra rögzített hágóvas fémkarmai biztonsággal tartanak a síkos terepen (főleg a meredeken), a jégcsákányba pedig bele lehet kapaszkodni kicsúszás esetén.

Szóval nyeltünk egyet, és megindultunk felfelé a sziklákon. Mivel régen nem esett hó, szerencsére nem volt lavinaveszély, és a sárga jelzés is látszott a falakon, így épségben felértünk. Ez volt az aznapi túra első olyan pontja, amikor úgy éreztem, nem hiszem el, amit látok. Elindulva a fennsíkon azonban rá kellett jönnöm, hogy ez még csak a kezdet. Baktatás közben többször álltam meg földbe gyökerezett lábbal nézni a végtelent, amely fehéren terült el mindenfelé. Álomvilágba csöppentem. És ennek a megélését még az sem csorbította, hogy erős lökésekkel elkezdett fújni a szél.

Látszik a sárga jelzés (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh Sarolta

Mire kiértünk a Fischerhüttéhez (ez a legmagasabb menedékház a Kaisersteinon) a szél már 40 kilométer per órával süvített. Mit sem érdekelt a lefagyott kezem (a kesztyűt inkább zsebre tettem), miközben életre szóló élményről készíthettem képeket. A Fischerhüttétől még körülbelül negyed óra volt a csúcs, a 2 ezer méter feletti Klosterwappen. Itt már erősen kellett kapaszkodni a csúcskeresztbe, a túrabotba és a fényképezőgépbe, majd felkerültek az arcvédők meg a síszemüvegek is. Azzal a néhány ismerőssel, akivel fent véletlenül futottunk össze, a ruhánkról ismertük meg egymást.

A Fischerhüttének csak a téli, fűtetlen része volt nyitva (Winterraum). Itt próbált meghúzódni meleg és szélvédettség reményében az a körülbelül ötven ember, aki a különböző irányokból a különböző eszközökkel nagyjából egyszerre érkezett meg (tizenöt főnyi hely van ebben az előtérben). Gyorsan meguzsonnáztunk, és a többieknek helyet hagyva elindultunk lefelé az Edelweisshüttébe.

Kényelmesen is lehet

Aki nem feltétlenül túrázás céljából érkezik a környékre, annak érdemes meglátogatnia a puchbergi marcipánmúzeumot, ahol gyermekkori emlékeim alapján tényleg finom a marcipán. Aki pedig fel szeretne jutni a hegyre, de nem gyalog, az tavasztól őszig használhatja a helyi fogaskerekűt, a Schneebergbahnt, amelyet még Ferenc József avatott fel. A Salamanderbahn Puchbergből indulva 9,8 kilométeren 1200 méter szintkülönbséget tesz meg, végállomása a hochschneebergi pályaudvar 1795 méteren (ez egyébként Ausztria legmagasabban fekvő állomása). A csúcstámadáshoz Losenheimból indulva szintén használható a Schneeberglift, amely télen is nyitva van, ha van elég hó, és működik a környéki sípálya. Most nem volt, ezért még a kényelmesebb túrázók sem spórolták meg a 400 méteres kaptatót a sípálya mellett az 1210 méteren fekvő Edelweisshüttéig.

Egy kellemes este a menedékházban

Menedékházakhoz képest szokatlanul az Edelweisshüttében rendkívül meleg volt. Hamar kiderült, hogy a szívélyes üzemeltető házaspár (itt úgy mondják, Pächter) ily módon is szeretné komfortossá tenni napközbeni és éjszakai vendégeinek az ittlétet. Ettünk egy nagyon finom gulyáslevest omlós barna kenyérrel (4,90 euró), majd becsatlakoztunk a fenti ismerős magyar társaság tagjaihoz, akik, mint kiderült, éppen téli magashegyi tanfolyam keretében tartózkodtak a hegyen.

A beszélgetések egy részéhez odaült Claudia, a Pächterin is, és a magyar nyelv rejtelmeivel ismerkedett. A „köszönöm” és az „egészségedre” neki sem ment akcentus nélkül, de az érdeklődés mindenkinek nagyon jól esett. Claudia egyébként mindegyik próbálkozásnál ragaszkodott ahhoz, hogy igyunk még egyet az általa készített snapszból, így a lelkesebb fogyasztók szerint a kiejtése egyre tökéletesedett.

Edelweisshütte (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh Sarolta

Reggel a hegyi levegőtől és a kényelmes ágytól kipihenten ébredtünk, és egy forró kávé, meg egy almás pite társaságában élveztük a kilátást a hütte ablakából. A szállás egyébként fejenként 15 euróba került (OEAV-, azaz osztrák alpintagsággal).

Köszönet a hegykirálynőnek

A második napi túrát rövidebbre terveztük, ezért elindultunk a hegy oldalában vezető piros erdei úton a Baumgartnerhütte felé. A kijelölt turistaút is eléggé csúszott, és az irányvonalunkat keresztező kuloároknál (meredek hó- vagy sziklafolyosók, amelyek sok hó esetén fokozottan lavinaveszélyesek), illetve kőomlásoknál is figyelnünk kellett. Adrenalinos hegyi kaland lett ez is, annak ellenére, hogy sima erdei túrára számítottunk. Szóval megint bebizonyosodott, hogy téli körülmények között jobb az óvatosság: legyen megfelelő felszerelés.

Ami nekem még ebben a napban nagyon tetszett, az a tél és a tavasz hihetetlen kontrasztja volt. Amennyire fehér, csúszós és a ködben barátságtalan volt a hegy, olyannyira békés és nyugodtan zöld az erdő lent a falvak között. Mintha két teljesen különböző helyen járnánk, két különböző évszakban.

Tavasz a télben (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh Sarolta

Ebben a hétvégében azt hiszem, minden benne volt: hegy és völgy, tél és tavasz, ború és derű, kaland és nyugalom, mindez pedig kellemes társaságban. Számomra ez egy újabb adag muníció a városi hétköznapokhoz. Köszönet a hegykirálynőnek.