Ázsiába már megérkezni is kalandos egy egyedül utazó huszonéves lánynak. A helyi hatóságok szemében tökéletes drogcsempészjelölt, főleg ha még azt sem tudja, hol fog megszállni. A legtöbb délkelet-ázsiai országban azonnali halálbüntetés jár bármilyen típusú és mennyiségű drog behozataláért, Szingapúr pedig különösen hírhedt szigorú jogrendjéről. Bár mindezzel tisztában voltam, roppant naivan mégis úgy gondoltam, nem lehet probléma abból, ha nem tudom, hol van a szállásom.
Couchsurfinggel terveztem megszállni, amelynek lényege, hogy helyi embereknél lehet aludni, akik segítenek megismerni a kultúrát, körbevezetnek a városban. Vendéglátómmal úgy beszéltük meg, hogy az egyik metrómegállónál találkozunk egy adott időpontban. Tudtam a telefonszámát és a nevét, nekem ennyi információ bőven elég volt a nyugalomhoz. Nem így a határőröknek.
Az országba való belépéshez ki kell tölteni egy kérdőívet, amelyen fel kell tüntetni a pontos tartózkodási címet, illetve, hogy van-e nálunk cigaretta, voltunk-e valaha prostituáltak, és milyen szándékkal érkeztünk a városba. Minden kérdésre készségesen válaszoltam, leszámítva a szállásom címét, gondolván, ebből nem lehet gond. A határőr hölgy azonban mogorván közölte, hogy vagy azonnal kitalálom, hol lakik a cimborám (nyilván nem kötöttem az orrára, hogy nem ismerem a srácot), vagy be nem teszem a lábam Szingapúrba.
Próbáltam hívni a szállásadómat, majd fél óra bénázás után felcsaptam az útikönyvet, és kimásoltam az első hostel címét, amit találtam. Senki nem ellenőrizte a cím valódiságát. Mosolyogva beengedtek, de a lelkemre kötötték, hogy a kis papír másolata és az útlevelem mindenhol legyen velem, különben bevihetnek a rendőrök, és még meg is büntetnek. Természetesen megígértem, hogy jó leszek, és vigyázok a papírra, így végre kiszabadultam a hihetetlenül párás és meleg szingapúri nyárba.
Arra gondoltam, hogy megérkezésem örömére elszívok egy cigit, ám ez sem ment zökkenőmentesen. Tudtam, hogy errefelé nagyon sokféle, számomra túlzottan szigorú szabály van, ezért nem mertem megkockáztatni, hogy ne a kijelölt helyen dohányozzak. Így körülbelül 15 percet vadásztam a megfelelő helyiségre az elképesztő hőségben.
Később megtudtam, sőt számos táblán láttam is, hogy egy eldobott csikk 50 szingapúri dollárba (8900 forint), az alkoholfogyasztás vagy dohányzás a tömegközlekedési eszközökön 1000 dollárba (178 ezer forint) kerülhet, de még azért jár 500 dolláros (89 ezer forint) büntetés, ha valaki vizet iszik a metrón. Néha szívesen meghúztam volna az ásványvizes üvegemet metrózás közben, de mindig ott vicsorogtak rám a táblák, meg az emberek gyanakvó tekintete is visszarettentett.
Talán nem volt a legszerencsésebb a világ legdrágább városában kezdeni féléves világjárásomat. Szálláskereséskor a hostelek szóba sem jöhettek, átlagosan 40-50 dollárnál (7-9 ezer forint) kezdődött az áruk. Korábban már kipróbáltam a couchsurfinget Spanyolországban, és egészen jó élménynek bizonyult. Ráadásul mindig jobb egy helyi segítségével felfedezni a várost, mint egyedül. Még Magyarországon frissítettem a profilom, leírtam, hogy ázsiai és ausztrál körutam első állomása Szingapúr, lány vagyok, 25 éves, szeretek új embereket megismerni és bulizni, szívesen főzök magyar ételeket – szóval megejtettem a szokásos kanapészörfös bemutatkozást.
Elkezdtem írogatni a szimpatikusnak tűnő embereknek, de nem igazán kaptam választ senkitől. Aztán pár nappal később beindult a gépezet. Rengeteg olyan ember hívott meg a szállására, akiknek nem is írtam, csak látták a posztomat, hogy szállást keresek. Körülbelül a huszadik egyedülálló 50-es kínai férfi invitációja után kezdtem el gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Mindegyikük nagyon szerette volna, hogy nála lakjak. Leírták, hogy milyen gazdagok, hova vinnének el vacsorázni, és alig várják, hogy megismerjenek. Nem igazán lelkesedtem az ötletért, hogy egy idegen, kétes szándékú férfinál töltsek két éjszakát, így kezdtem elfogadni a tényt, hogy ideje lesz mégiscsak lefoglalnom egy hostelt, akármilyen drága is.
Ekkor írt Ankit, egy velem egyidős indiai srác, hogy lesz nála még egy surfer (így hívják a couchsurfingelő utazókat), szintén 25 éves, és ha még nincs szállásom, szívesen vendégül lát. Szimpatikusnak tűnt, a referenciái nagyon pozitívak voltak, és megnyugtató volt, hogy nem kell egyedül lennem egy ismeretlen emberrel két napig. Később Ankittól megtudtam, hogy az ázsiai egyedülálló férfiak gyakorlatilag ingyenes társkereső oldalnak használják a couchsurfinget, és a szállásért cserébe sokszor vannak, mondjuk úgy, elvárásaik.
Ankit egyébként elképesztően jó vendéglátónak bizonyult. Nagyon segítőkész volt, például kölcsönadta a bérletét, hogy ingyen tudjak a városban utazni, mert neki akkor pont nem kellett. Másik lakótársam, Carlson hihetetlenül kedves vietnami srác volt, aki szintén délkelet-ázsiai körutazását kezdte meg, mert elege lett a munkájából.
Miután a megbeszélt helyen találkoztam a srácokkal, Ankitnak be kellett mennie az egyetemre, így Carlson meg én kettesben vettük nyakunkba a várost. A szálláskeresés során már megtudtam, hogy a kínai újév előtt két nappal érkezek Szingapúrba, ahol a lakosság 75 százaléka kínai.
A kínai újév a világ közel egyharmadának az év legfontosabb ünnepe, olyasmi, mint nekünk a karácsony, keveredve a szilveszterrel. Időpontja a húsvéthoz hasonlóan változik, de általában január 21. és február 21. közé esik. Tradicionálisan az újév előestéjén – szentestéhez hasonlóan – megáll az élet; a boltok délután négy körül bezárnak, a tömegközlekedés leáll, és mindenki hazamegy a családjához ünnepelni.
Erre az ünnepre a legtöbb kínai a világ minden tájáról megpróbál hazajutni, de ha ez nem sikerül, akkor is tartja a hagyományokat. A nagyobb kolóniával rendelkező városok kínai negyedei pirosba öltöznek, az utcákat lampionokkal díszítek fel, és a megelőző hetekben hatalmas vásárokon tolonganak az emberek, hogy minden kelléket beszerezzenek a nagy napra. Az újévet nem lehet akárhogy köszönteni: új ruhában, adósságtól mentesen, csupa pozitív gondolattal kell az új holdévbe belépni, különben a következő évben boldogtalanok és szegények leszünk.
Az ünnep alkalmából a gyerekek és a nőtlen, illetve hajadon fiatalok minden házas rokonuktól pénzt kapnak ajándékba egy kis piros borítékban, melyet elképesztően nagy illetlenség felbontani az ajándékozó előtt. Az összeg tájegységenként és anyagi státusz szerint változik. A megajándékozott naranccsal vagy mandarinnal hálálja meg a kis piros borítékot. Nagyon fontos, hogy mind az összegnek, mind a viszonzásul adott gyümölcsnek páros számúnak kell lennie, mert a páratlan számok szerencsétlenséget okoznak.
Maga az újév estéje Szingapúrban kissé eltér a hagyományos kínai szokásoktól. A családok délután öt-hat körül megvacsoráznak, majd bemennek a belvárosba, hogy megnézzék a tűzijátékot, utána pedig a fiatalok elképesztő bulit csapnak a Clarke Quay metrómegálló környéki trendi pubokban.
Maga Szingapúr nem nagy, egy-két nap alatt könnyedén bejárható. Amennyiben szállásra nem kell költenünk, nagyon olcsón ki lehet jönni. A város nem a turistáknak megfizethetetlen, hanem a mindennapi élet roppant drága. A lakbérek még a fizetésekhez képest is elképesztően magasak, és autót csak az igazán gazdagok tudnak fenntartani, mert nagyon magas rajta az adó. A tömegközlekedés viszont nem drága, egy metrójegy körülbelül 2 dollár (355 forint), sőt, egy 10-15 perces taxiút 7-10 dollár (1200-1700 forint) között mozog.
Az étkezés is abszolút megfizethető, az egyetlen titok, hogy fel kell venni az ázsiai szokásokat, és már reggelire főtt ételt kell enni. A kínai vagy indiai negyedben öt dollárért már korrekt menüket lehet kapni, amivel gyakorlatilag egész nap ki lehet bírni, mivel nagyok az adagok. A város híres sokszínű választékáról: kínai, indiai, thai, maláj, török, szinte minden, ami ázsiai, fellelhető. Aki szereti a távol-keleti ízeket, nem fog csalódni.
Ami fiatal utazóként problematikus, az a bulizás. Az alkohol nagyon drága, és a jobb szórakozóhelyekre 10-20 dollárnál (1700-3500 forint) kezdődik a belépő. A legolcsóbb helyi dobozos sör, a Tiger is 10 dollár (1700 forint) körül kapható a boltban, de egy bárban akár 20 dollárt (3500 forint) is elkérnek érte. A röviditalokat jobb elfelejteni, a barátaim 100 dollárért (17 700 forint) vettek egy üveg vodkát az éjjel-nappaliban.
Szerdánként úgynevezett ladies’ night van, ilyenkor minden lány belépőjegy nélkül mehet be a klubokba, és sokféle italt is ingyen fogyaszthat. A szingapúri klubok komolyan veszik a korhatárokat, a legtöbb helyre 20-25 év alatt nem is lehet bemenni. Szembetűnő különbség még, hogy az ázsiai lányok nagyon-nagyon kiöltöznek estére, és elképesztően sok sminket kennek magukra. A szórakozóhelyeken dress code van, nem igazán engedik be az alulöltözött utazókat, így érdemes legalább egy vállalhatóbb ruhát magunkkal vinni, ha bulizni tervezünk errefelé.
Érdemes eljönni ide? - tettem fel magamnak a kérdést. Szingapúr érdekes bepillantást enged az ázsiai sokszínűségbe. Van itt mecset, hindu imaház, keresztény templom, sokféle kultúra keveredik, de a város hangulata mégis rideg és kicsit mesterkélt. A helyiek feltűnően adnak a külsőségekre, designer ruhákban, drága elektronikai kütyükkel felszerelkezve rohangásznak a belvárosban. Aki az igazi Ázsiára kíváncsi, annak semmiképpen sem ajánlom a városállamot. De ha a város pont útba esik, pár napra érdemes belekóstolni, hogyan élnek Ázsia leggazdagabbjai.