Mindenki fent van a Fésbókon

A legtöbb turista nyáron megy Izlandra. Ha valaki télen szánja rá magát az utazásra, annak nyomós oka van. Például az, hogy szeretné látni a sarki fényt. Mi is ezért vágtunk neki március elején, de sajnos nem jártunk szerencsével. Izland önmagában is egy csoda, úgyhogy nincs bennem csalódottság, de sarki fényről készült fotókat azért egy darabig nem nézegetek.

Már Koppenhágában izgatottan szálltam fel a gépre, mert azt mondták, akár repülés közben is láthatjuk az északi fényt. Aztán kiderült, hogy a jegyem olyan helyre szólt, ahonnan a szárny világító fénypontja miatt amúgy sem láttam volna semmit az egészből. Még jó, hogy nem maradtam ki semmiből. Egyik utastársam leszállás után egy felvillanó zöld derengést vélt látni, mint később kiderült, ez volt az utolsó és egyetlen esély, naptevékenység-maximum ide vagy oda.

Záptojásszag a zuhanyzóban

Izlandon alaposan bepótoltuk, ami az idei télből itthon kimaradt. A hó és a hideg szél végigkísérte az utunkat, viszont nem volt annyira hideg, mint azt sokan gondolnák, hisz az Észak-atlanti-áramlás miatt télen sem jellemző a mínusz 20 fok. A hőmérséklet 0 és +5 fok körül volt, persze az állandóan fújó szél azért rontotta a hőérzetet.

Már az első napon megkedveltem az izlandiakat. Szerintem nincs a földön még egy olyan nemzet, amelyik ennyire komolyan venné a szelektív hulladékgyűjtést. A vizükre is nagyon büszkék, és hangoztatják is, hogy a föld legtisztább ivóvizét ihatják. Nem is értik, miért vesznek a turisták palackozott ásványvizet a boltban.

Az ok egyrészt a megszokásban rejlik, másrészt viszont abban, hogy a csapvíznek meglehetősen kénes, záptojásra emlékeztető szaga van, ami első nekifutásra nem tűnik olyan vonzónak. Ez azonban csak a geotermikus eredetű meleg vízre jellemző, a hideg vizes csapból kristálytiszta forrásvíz folyik, amely mindenféle fertőtlenítőszertől mentes.

A izlandiak nem csak a kristálytiszta vízre, csodaszép vízeséseikre is joggal büszkék (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Tóth Judit

Izlandon bármerre is járunk, mindenfelé látni a hőforrásokból felszálló fehér gőzoszlopokat. A hőforrásokat nem csak a termálfürdőkben használják fel, hanem épületek vagy üvegházak fűtésére is. Így jöhet létre az az abszurd helyzet, hogy Európa legnagyobb ˗ és valószínűleg egyetlen - banántermelője nem más, mint az északi sarkkör közelében fekvő Izland.

Gejzírek és vízesések

Az izlandi utazás elmaradhatatlan látnivalója a Thingvellír Nemzeti Park, ahol a felszínen is tanulmányozható, ahogy az észak-amerikai és az eurázsiai kőzetlemez évente körülbelül két centiméterrel távolodik egymástól. Egészen furcsa érzés itt sétálgatni, és belegondolni abba, hogy az egyik oldal még Európa, a túloldal pedig már Amerika.

A hely rendkívüliségéhez már ez is bőven elég lenne, de az izlandiak számára más miatt is fontos ez a terület. Itt tartották ugyanis a világ legelső országgyűlését 930-ban, de az izlandi történelem számos más fontos eseménye is ide köthető, például a kereszténység felvétele vagy 1944-ben az Izlandi Köztársaság megalakulása. A történelmi jelentőségű helyen többek között kegyetlen középkori büntetőeszközöket is láthattunk, például a fullasztó medencét, ahová a házasságtörő nőket és a boszorkányokat vetették.

Amerika és Európa határán (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Tóth Judit

Az úgynevezett Arany körút következő állomása a Nagy-gejzír, amely már nem igazán aktív, a mellette levő Strokkurra viszont nem lehet panasz. A „Köpülő” körülbelül ötpercenként tör a magasba. A turisták lélegzetvisszafojtva, élesített kamerákkal, fényképezőgépekkel és okostelefonokkal várják a nagy pillanatot. Először csak egy óriási kék buborék emelkedik a felszín fölé, majd a vízoszlop is az égbe tör a turisták üdvrivalgásától kísérve.

A sziget egyik leggyönyörűbb látványossága a Gullfos-, avagy Arany-vízesés, mely a jeges, havas téli környezetben egészen különleges élményt nyújt. Bár ezeket a világhírű látványosságokat ingyen megnézhetjük, a jól elhelyezett látogatóközpontokban azért remekül el lehet költeni a pénzt. Az izlandiak emblematikus madara, a lunda szinte minden ajándéktárgyon feltűnik. Kis poháron, nagy poháron, hűtőmágnesen, pólón, konyharuhán, képeslapon, könyvjelzőn, sőt még az izlandi gasztronómia egyik különleges fogásaként is találkozhatunk vele. Én jobb szerettem volna élőben látni ezt a vicces, rajzfilmfigurára emlékeztető madarat, de sajnos télen kint vannak az óceánon. Fészkelési időben viszont tízezrével költenek a parti sziklákon.

Gullfoss-vízesés (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Tóth Judit

Találkozunk a Fésbókon!

Hogy buszsofőrünk, Frigi kapcsolati hálója egészen kiváló volt, arról nap mint nap meggyőződhettünk. Bármilyen kérdés, probléma merült fel, mindig akadt valaki, akit felhívhatott, és aki jó eséllyel tudta is a megoldást. Frigi, ha épp nem vezetett, tabletjén a Facebook legfrissebb történéseit követte. A Facebook, vagy ahogy ők nevezik, Fésbók az izlandiak számára különös fontossággal bír. Főleg vidéken, ahol a nagy távolságok miatt nehéz a napi kapcsolattartás. A Facebook a szociális érintkezés kiemelt terepe számukra, és mivel a háztartások 90 százaléka rendelkezik internet-hozzáférhetőséggel, ez semmi problémát sem jelent. Az izlandiak kétharmada fenn van a Fésbókon, ami ezek után nem is csoda.

Variációk magányra (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Tóth Judit

Az ország déli felében hosszú órákat buszoztunk úgy, hogy szinte egy lélekkel sem találkoztunk. Néha-néha jött egy-két autó, de amúgy csak a végtelen fehérség és a háborítatlan természet vett körül minket. Akadtak persze települések, de itt a falvak is csak néhány házból és egy templomból állnak, és a városok mérete is jócskán elmarad az itthon megszokottól.

Ilyenkor, a téli viszonyok között látszik igazán, milyen kemény is lehet Izlandon az élet. Persze rendkívül magas az életszínvonal, az izlandiak minden jólétet mérő statisztikát vezetnek, ennek ellenére vidéken a hosszú, sötét téli napokon erős lélek kell a túléléshez. Az ember ezt megkönnyítheti némi alkohollal, ami az északi országokban elterjedt módszer, vagy könyvekkel és zenével, ami szintén gyakori jelenség. A könyvek esetében itt nem csak az olvasásra kell gondolni. A statisztikák szerint a lakosság arányaihoz viszonyítva nem csak hogy itt olvasnak a legtöbben, de itt is írják a legtöbb könyvet. Ismerve az izlandi zenei életet, alighanem a zenészekkel kapcsolatban is hasonlóak az adatok.

Dugótól itt nem kell tartani (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Tóth Judit

Éjjeli őrjárat

Az északi fény megfigyelésére a március-április illetve a szeptember-október a legjobb időszak. Az aktuális előrejelzéseket az interneten lehet követni, így pár órával korábban már lehet tudni, lesz-e esély bármit is látni, vagy lehet menni aludni. (A sarki fény elkapásáról bővebben itt írtunk korábban.)

Két estét Izland déli részén, a semmi közepén töltöttünk, hogy a fényszennyezés véletlenül se zavarja meg a nézelődést. Vacsora közben Frigi, a sofőrünk menetrendszerűen beszámolt az égbolt várható állapotáról. Hogy látható-e a sarki fény, két dologtól függ. A felhőktől és a sarkifény-aktivitás mértékétől. Kiérkezésünk előtt néhány nappal az utóbbi évek leggyönyörűbb látványában gyönyörködhettek a szerencsések, nekünk azonban mindig hibádzott valami. Vagy havazott, vagy eső esett, vagy csak vastag felhők borították az eget, máskor meg a sarkifény-aktivitás mértéke volt olyan alacsony, hogy a tiszta égbolt ellenére sem láttunk semmit.

A nem túl kedvező előrejelzések ellenére mindig bizakodtunk, és fagyoskodva, kitartóan bámultuk az eget. Az utolsó este azonban, mikor a sarkifény-tevékenység a 0-tól 9-ig terjedő skálán 0,28-as értéket mutatott, már én is feladtam. Mindegy, ez már tényleg csak hab lett volna a tortán, hiszen Izland az aurora borealis nélkül is épp elég lenyűgöző.

Izlandról szóló korábbi cikkeinkeit itt és itt olvashatja.