Amikor lefoglaltam a jegyemet Sydneyből Melbourne-be, két dolgot tudtam: a húgom barátnője egy hostelben dolgozik, és a tulaj azt mondta, lakhatok ott ingyen, ha legalább heti 10 órát takarítok. Gondoltam, egészen tisztességes ajánlat, vagyis fair enough, ahogy errefelé mondják.
Katasztrofális repülőutam után Nóra meleg ölelésekkel fogadott a hostelben, mintha tíz éve ismernénk egymást. Rögtön bemutatott többi alkalmi kollégámnak és a tulajdonos Johnnynak. Johnny körülbelül 60 éves, szülei az 50-es években disszidáltak Magyarországról. Ahhoz képest, hogy nem nagyon használja a nyelvet, egészen jól beszél magyarul, bár néha nem könnyű megérteni, mit is akar.
Johnny szívesen alkalmaz magyarokat, mert szerinte mi sokkal keményebben dolgozunk, mint a nyugat-európai elkényeztetett fiatalok. (Én ezt azért nem merném így kijelenteni, de természetesen meghagytam ebben a tudatban.) Rögtön kaptam egy ágyat Nóra szobájában, és gyorsan megköttetett a szóbeli megállapodás, miszerint ha a hétvégén segítek napi 5 órát, akkor nem kell fizetnem. Ezzel körülbelül 150 dollárt (30 ezer forint) spóroltam.
Johnny hostelje minden bizonnyal az egyik legolcsóbb és legrosszabb szálláslehetőség az egész városban. Közönségét gyakorlatilag az úgynevezett working & holiday (munka és nyaralás) vízummal érkező huszonéves fiatalok alkotják, akik nagyrészt németek, franciák, olaszok és svédek, de persze szinte minden náció előfordul. Erre a vízumra sajnos a magyarok nem jogosultak Ausztráliában, de Új-Zélandon vagy Dél-Koreában igen.
A nyaralással egybekötött munka leleményes találmány. A tengerentúli fiatal alapvetően szerencsésnek érzi magát, hogy legálisan, de helyi viszonylatban igencsak alulfizetve dolgozhat Ausztráliában egy évet, miközben világot lát, és fejleszti nyelvtudását. A legtöbben konyhai kisegítőként, pultosként, pincérként vagy takarítóként tudnak elhelyezkedni, tehát a szolgáltató szektor legalján.
A minimálbér 16,88 dollár (kb. 3400 Ft) óránként, ami nyugat-európai viszonylatban is elég jónak számít. Összehasonlításképpen: 2013-ban Magyarországon 564 Ft, az Egyesült Királyságban 6,81 font (2566 Ft), Franciaországban 9,43 euró (2945 Ft) volt a minimálbér. A probléma az, hogy ezek a munkák leginkább alkalmiak, napi 4-5 óránál többet nem nagyon lehet dolgozni. A megélhetéshez szükséges pénzt ugyan össze lehet szedni, de utazgatni már igencsak nehéz.
Gyakran úgy telik le az egyéves vízum, hogy a lelkes európai fiatal semmit nem lát az országból. De semmi gond! A vízum meghosszabbítható, ha legalább három hónapot farmon dolgozik az ember. A mezőgazdasági munka talán még a szolgáltató szektornál is rosszabb. Rengeteg elrettentő történetet lehet hallani, hogy a külföldieket nem fizetik ki, nem kapnak enni, és még a vízumhosszabbításhoz szükséges papírokat sem írják alá a gazdák. Persze itt is vannak szerencsésebbek, akiknek sikerül egy tisztességes farmon eltölteni három hónapot. Akadnak fifikásabb utazók, akik csak fizetnek egy farmernek, hogy írja alá a papírjaikat, mintha ledolgozták volna a szükséges időt. Tehát mindenki boldog, a bohém fiatal elbulizgat 1-2 évet a kenguruk földjén, és a legkellemetlenebb munkákat is elvégzi valaki.
A backpacker, vagyis hátizsákos utazó a helyiek szemében a legszörnyűbb turista. Általában este dolgozik (ha egyáltalán dolgozik), így nem kell korán kelnie, ergo minden nap tud bulizni. A boltban mindig a legolcsóbbat veszi meg, táplálkozásának alapja a tészta, a rizs és még egy kis tészta. Folyamatosan spórol, kivéve, ha bulizásról van szó. Lakhelyét dinamikusan változtatja, hiszen minden cucca elfér egy 60 literes hátizsákban, így bármelyik nap tovább tud állni. Sokszor illegálisan vállal munkát, így felmondás nélkül is el tud tűnni, ha épp ahhoz van kedve.
Viszont örök túlélő. Minden városban megtalálja a legolcsóbb bárokat, az ingyenes szórakozási lehetőségeket, és elképesztően jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkezik. Példának okáért tapasztaltabb lakótársaim mutatták meg a Lentil as Anything nevű vegetáriánus éttermet, ahol annyit fizetsz, amennyit nem szégyellsz. A hely humanitárius alapon működik, a pincérek és a szakácsok önkéntesek, a vendégek pedig távozáskor annyi pénzt tesznek a perselybe, amennyit gondolnak, illetve amennyit megengedhetnek maguknak. Ráadásul a fogások nagyon finomak, főleg ázsiai ízekkel kombinálnak, az étlapon sokféle curry található, de például isteni a sütőtökös lasagne is. A legtöbb hátizsákos utazó egy-öt dollárt dob be a perselybe, de hallottam olyat is, hogy valaki egy fillért sem fizetett a vacsorájáért.
Másik jól bevált étkezési lehetőség a kukabúvárkodáson kívül az éppen záró éttermek felkeresése. Leginkább a belvárosi kínai büféknél érdemes próbálkozni délután 4-5 óra körül. Általában a nagyobb méretű, elvitelre szánt dobozokat tömhetjük tele a maradékkal körülbelül 5 dollárért (1000 Ft).
Melbourne-ben nagyon pörög a stand up comedy. Itt rendezik minden februárban Ausztrália legnagyobb humorfesztiválját is. Sok bárban tartanak comedy esteket, melyek nagyrészt ingyenesek, legfeljebb 1-2 dollár adományt várnak el az előadók, ha tetszett a műsor. A Spleenben hétfő esténként fél kilenctől lépnek fel a humoristák, hétről hétre mindig mások. Nekem pechem volt, mert amikor ott jártam, csapnivaló volt a műsor, pedig az ismerőseim szerint az egy héttel korábbi fellépők olyan jók voltak, hogy végig szakadtak a röhögéstől.
Rendes ember hétvégén megy bulizni, hiszen másnap nem kell dolgoznia. Nem így a léha turista, akinek nem számít, milyen nap van. Ha jól akarunk járni, vadásszunk a happy hoursra (boldog órákra), amikor fél áron lehet fogyasztani, illetve azokra a klubokra, amelyekben nincs belépő. Általában egyébként hétfőtől csütörtökig a legtöbb hely ingyenesen látogatható.
Nekem egy vasárnapi bulihoz volt szerencsém az elektro partijairól híres Revolverben. Az este annyira jól sikerült, hogy reggel hétig nem is jutottunk haza. Az ausztrál szórakozóhelyek alapvetően korán zárnak, ezért is különleges ez a hely, mert kedden este nyit, és hétfő hajnalig nem is zár be. Elég durva arcok gyűltek össze itt, de aki szereti a jó elektronikus zenét, nem fog csalódni.
Ha igényünk lenne aussie-kkal (így hívják magukat az ausztrálok) találkozni, akkor el kell merészkedni a város más részeire. Fitzroy környékét minden budapestinek ajánlom, az ember úgy érzi magát, mintha a hetedik kerületi romkocsmákban járna, csak mindenki angolul beszél, és háromszor annyiba kerül a sör. A hipertrendi Naked for Satan tetőteraszáról az egész várost belátni, és hétköznaponként egy-két dollárért lehet tapasokat eszegetni. A környék tele van jó hangulatú helyekkel, sok az utcazenész, és rengeteg az élőzenés bár.
14 éves korom óta koffeinfüggő vagyok. A barátaim szerint reggel nem érdemes addig hozzám szólni, amíg a napi adag drog nem jutott be a szervezetembe. Így nem meglepő, hogy a melbourne-i kávékultúra teljesen magával ragadott. Csodálatos apró kis kávézók találhatóak a város minden részén, ahol a legkülönlegesebb kávébabokból frissen pörkölik az elképesztően erős, de lágy koffeines csodákat. Nóra barátném mutatta meg az Espresso 95 nevezetű helyet, ahol igazi varázslatban volt részem. A Magic nevű kávéjuk egyszerűen tökéletes. Valahol a macchiato, a cappuccino és a latte között helyezkedik el, nagyon erős, de nem keserű, roppant lágy. Nem olcsó, 4 dollár, azaz 800 forint, de néha egy backpacker is engedhet a csábításnak.
A helyi kávéimádatot semmi sem mutatja jobban, mint hogy városszerte nagy népszerűségnek örvend az Espresso Martini: presszókávé Bailey's-zel és martinivel, két kávébabbal a tetején. A legtöbb helyen 10-15 dollár (2-300 Ft) alatt nem nagyon lehet beszerezni, de Nóra búcsúbuliján volt szerencsém 6 dollárért megismerkedni vele.
Akit érdekel a kávékultúra, mindenképpen el kell mennie egy ingyenes kávékóstolásra, több kávézó is tart ilyeneket hétköznap délelőttönként. Legtöbbször a részvételhez semmilyen regisztráció nem szükséges, csak a kezdés előtt 15 perccel a helyszínen kell lenni. A kóstoló nagyjából egy órás, melynek során hat-nyolcféle kávékülönlegességet lehet tesztelni, miközben a kávézó dolgozói mesélnek arról, hogy milyen körültekintően választják ki a legizgalmasabb és a legjobb minőségű kávébabokat a világ különböző tájairól.
Fontos tudni, hogy a kávé Ausztráliában akár kétszer-háromszor is erősebb, mint otthon. Napokig nem értettem, miért fáj a fejem és zakatol a szívem, aztán rájöttem, hogy az otthon megszokott napi két kávé helyett itt egy is elég lesz. Néha úgy érzem, még az is sok, és itt nem csak az árra gondolok.
Melbourne-t nem véletlen tartják a legeurópaibb városnak Ausztráliában. Sűrű villamoshálózat szövi át, amitől a hangulat tényleg egészen olyan, mintha az öreg kontinensen lennénk. Az időjárás sem tipikus ausztrál, nagyon szeszélyes. A nyár közepén érkeztem, mégis megesett, hogy reggel nyolc fok volt, délben meg már 25-30, majd este jött egy elképesztő vihar. A helyiek azt mondják, egy nap alatt négy évszakot is meg lehet élni, a komfortérzet kulcsa a réteges öltözködés.
Amióta Ausztráliában vagyok, mindenki noszogat, hogy jelentkezzek skilled immigrant (képzett bevándorló) vízumra, mert akkor egészen sokat kereshetnék. Erre mindig az a válaszom, hogy sokakkal ellentétben én nyaralni jöttem, nem letelepedni. Sydney nem fogott meg. Szép, érdekes, napsütötte, de valahogy idegen. Melbourne viszont szerelem első látásra. Az emberek bicikliznek, kabátot hordanak, és isteni kávékat isznak. Ha valaha mégis arra a döntésre jutnék, hogy átteszem a székhelyem a világ másik felére, akkor egyelőre Melbourne a befutó.
Ausztrália olcsó bejárásáról korábbi beszámolóinkat itt és itt olvashatja.