Ezer éve még trollok éltek itt

Skócia és Izland között félúton van néhány pötty a térképen, amelyek gyerekkorom óta izgatták a fantáziámat. Nemrég sikerült végre eljutnom a Feröer-szigetekre, ahol megelevenedtek előttem az északi mítoszok, a zord időjárásért pedig bőven kárpótolt a helyiek kedvessége.

„Messze kinn, a higanyfényű világtengerben áll egy magányos kis ólomszínű sziget. Ennek a parányi szigetnek a mérete úgy aránylik az őt övező, hatalmas tengeréhez, mint homokszem egy bálterem parkettjához. De ha nagyítóüvegen át nézzük, ez a homokszem egy egész világ: hegyek, völgyek, széles öblök és szűk fjordok tarkítják, házak állnak rajta, bennük kisemberek." (William Heinesen: Elkárhozott muzsikusok)

Szűk körben végzett felmérésem eredménye szerint az emberek 80 százalékának fogalma sincs, merre vannak a Feröer-szigetek. Én viszont az a fajta fura kölyök voltam, aki már kisiskolás korában folyton térképek fölé görnyedt, távoli pöttyöket kutatott, és különös perverzióval főként azokra a helyekre koncentrált, amelyek majdnem leestek az atlaszról. Ezért nem kerülhette el a figyelmemet az a pár apró fehér foltocska az Atlanti-óceán északi részén, Európa peremén, valahol Skócia és Izland között félúton. Laknak-e ott emberek, ha igen, mifélék, hogyan beszélnek, vannak-e ott falvak, városok, megterem-e valami a földben, vannak-e ott hegyek, folyók? Az internet korának kellett eljönnie, hogy először rácsodálkozzam azokra a fotókra, amelyek e különös helyről készültek. A legelső fénykép megpillantásakor elhatároztam, hogy egyszer biztosan eljutok oda.

Aki egy kicsit is fogékony az északi mítoszokra, Thór és Loki kalandjaira, a germán-skandináv sagák világára, a viking legendákra, vagy akár a Gyűrűk ura atmoszférájára, azt beszippantja ez a hátborzongatóan gyönyörű tájék: túlvilági ködből előtűnő zöld hegyek, fenyegető óceánba omló, tajtékzó patakok, egymással farkasszemet néző, a vízből borotvaként kiemelkedő sziklák, gleccservájta kanyonok, fjordok, lagúnák és kicsi öblökben megbúvó, parányi, színes, fűtetejű házikók.

Fűtetős házikók (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh András

Egyszer három napon át sütött a nap

Tény, hogy nem a mediterrán klíma jellemzi a szigetcsoportot, de az tévhit, hogy ráfagy az emberre itt a gatya. A Golf-áramlat jótékony hatása miatt a hőmérséklet télen sem megy 0-3 fok alá, igaz viszont, hogy nyáron is ritkán kúszik 13 fok fölé. Barbara, egyik kedves feröeri vendéglátónk mesélte, hogy egyszer, talán 2008 nyarán három napig sütött a nap, egy szem felhő, annyi se volt, és Kunoyban, az egyik északi szigeten 21 fokot mértek.

Az emberek meg voltak őrülve. Grillpartikat szerveztek, levonultak napágyakkal az óceánpartra, fürödtek, mindenki teljesen megvadult a mediterrán hangulattól. De ilyen csak egyszer volt, és azóta is mindenki azt a nyarat emlegeti. A Feröer-szigetek ugyanis szinte folyamatosan a talajig ereszkedett felhőtengerben úszik, amely percről percre változtatja az alakját, úgy mozog és folyik át a hágókon, völgyeken, mint egy önálló tudattal rendelkező, élő organizmus.

A legnagyobb feröeri népünnepély, az Ólavsøka fesztivál egyik plakátja (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh András

Összesen 18 kisebb-nagyobb szigetből áll az "ország", a legészakibb pontjától a legdélibbiig 113 kilométer a táv, a teljes terület pedig 1399 négyzetkilométer. Bárhol is vagyunk a szigeteken, soha nem leszünk 5 kilométernél távolabb az óceántól. A fősziget Streymoy, ez ad otthont a fővárosnak, Tórshavnnak, azonban repülővel nem ide érkezünk, hanem a Vágar-szigetre, mégpedig azon prózai oknál fogva, hogy egyedül itt volt kellő mértékben vízszintes a talaj egy normális kifutópálya megépítéséhez.

Vágart és Streymoyt 2002 óta egy 4,9 kilométer hosszú alagút köti össze az óceán alatt, így a reptér és a főváros közötti távolság busszal 50 perc alatt megtehető. A legtöbb gép természetesen Koppenhágából érkezik (napi négy), de közvetlen járattal is el lehet ide jutni Angliából, Norvégiából és Izlandról. A repülőutakat a feröeri nemzeti légitársaság, az 1987-ben alapított Atlantic Airways biztosítja. Egy Koppenhága–Vágar retúrjegyet 90-100 000 Ft-ból lehet kihozni a nyári hónapokban, ha időben sikerül foglalnunk.

Viking mesevilág

Feröer nem hasonlított semmilyen általam korábban látott tájra. Fák itt maguktól nem nőnek, viszont a zöldnek minden színárnyalata megtalálható, különféle fűfélék, mohák, zuzmók és vadvirágok borítják a sziklákat. A Tórshavnba tartó busz ablakán kifelé bámulva megállapítottam, hogy ez itt tényleg egy viking mesevilág, ahol talán nem is emberek, hanem trollok, tündék és hobbitok élnek barlangokban, meg fűtetejű, fából ácsolt házikókban.

Elsőre úgy tűnt, hogy ember nem járta vidéken bóklászunk, néha azonban a semmi közepén feltűnt egy-egy magányos farm, csak úgy odabiggyesztve valami veszélyesen meredek hegyoldalba, út azonban nem vezetett hozzá. Megszámlálhatatlanul sok patak csörgedezett mindenfelé, ráadásul hatalmas köd, pára és szürkésfehér felhők fogadtak.

Köd mindenütt (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh András

Tórshavn a híres germán istenség, Thór kikötője (ezt jelenti a város neve), címerében a nevezetes Mjölnir, a kecskék vontatta fogaton közlekedő haragos isten harci kalapácsa. A város központja a Tinganes félsziget, itt ülésezett a 900-as években a világ egyik legelső parlamentje, a Løgting. A feröeriek is végigjátszották a maguk a pogány-keresztény konfliktusát, körülbelül pont ugyanakkor, mint mi. A helyi Koppányt Tróndur í Gøtunak hívták, ő szervezte egységbe a klánokat, hogy felvegyék a harcot a norvég koronát és a római pápát képviselő Sigmundur Brestissonnal, akinek 1000-ben sikerült rávennie a klánok vezéreit a kereszténység felvételére.

Tórshavn azóta is töretlenül virágzik, átvészelte a norvég és a dán gyarmati uralmat, a brit megszállás éveit, ma pedig az autonóm kis közösség székvárosa. 19 800 lakosa van, ami azt jelenti, hogy a lakosság kétötöde él itt. A legtöbb Nyugat-Európából ideszakadt turista csak mosolyog a főváros méretein, de ha eltölt pár napot egy pár házikóból álló, szélvihar gyötörte faluban, visszatérve egyből értékelni fogja Tórshavn urbánus jellegét és szolgáltatásait.

Ezer év alatt alig változott a nyelvük

A vörösre festett, fűtetős faházak közötti szűk sikátorokban bóklászva visszarepülhetünk pár száz évet az időben. Fura rácsodálkozni arra is, hogy néhány családi háznak tűnő kedves villában egy-egy minisztérium vagy kormányzati iroda működik. A kikötő keleti oldalán lévő dombon van a Skansin-erőd, amely hosszú évszázadokon át védte a várost a portyázó kalózokkal szemben. Az 1788-ban emelt tórshavni dóm is inkább egy nagyobbacska skandináv falusi fatemplomra emlékeztet.

Tinganes negyed, a feröeri minisztériumok épületei (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh András

A legnagyobb ballépésünk egyébként az volt, hogy pont egy nappal a létező legnagyobb feröeri fesztivál, vagyis az Ólavsøka (Olaf király ünnepe) után érkeztünk Tórshavnba. A minden évben július 29. napján megtartott fiesta valójában Norvégiából importált ünnepnap, amelyen sok feröeri népviseletet ölt, koncerteket, hangversenyeket és evezősversenyeket rendeznek, állami és egyházi főnökök vonulnak ide-oda, és tartanak beszédeket.

Este aztán hajnalig tartó tivornya kezdődik a főváros utcáin. Ezrek éneklik a sok-sok évszázados szájhagyomány útján fennmaradt népdalokat, és több százan kapaszkodnak egybe, hogy közösen eljárják a klasszikus feröeri lánctáncot, amit egész Európa egyik legvegytisztább formában fennmaradt, ősi eredetű népi táncának tartanak az etnográfusok.

Az egyik legmeglepőbb dolog, hogy a Feröer-szigeteken feröeri nyelven beszélnek. Nekem korábban meggyőződésem volt, hogy a szigeteken dánul beszélnek, de mint kiderült, olyannyira nem, hogy a dánok szinte egy szót sem értenek a feröeriből. Legközelebbi rokonságban a ma beszélt nyelvek közül az izlandival van, illetve állítólag a nyugati norvég szigeteken is megértik a feröerieket.

A feröeri az ősi skandináv nyelv egyik változata, amely csodálatos módon konzerválódott a világ többi részétől évszázadokig elzárt szigetcsoporton. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a feröeriek viking nyelven beszélnek. Európában ez a nyelv változott a századok során a legkevesebbet, az ősi szótöveknek kb. 90 százalékát megőrizte, így egy mai feröeri halászember szinte gond nélkül el tudna beszélgetni Tróndur í Gøtuval.

A húsevés vérrel jár

A Feröer-szigeteken turistáskodni nem olcsó móka. Vérbeli skandináv árakra számíthatunk, ami azt jelenti, hogy egy korsó sörért simán elkérnek 2000 forintnak megfelelő koronát még egy lepattantabb csehóban is. Egy szimpla ebédmenü legalább 160 korona, azaz 6500 forint. Az alkoholhoz jutás egyébként kissé bonyolult, szimpla boltban nem lehet kapni, csak az állami alkoholüzletek valamelyikében. Összesen nyolc ilyen üzlet van az egész szigetcsoporton, ráadásul nemcsak rapszodikus nyitvatartási idejükkel, hanem periferikus elhelyezkedésükkel is keserítik az emberek életét.

A horrorisztikus italárak ellenére mindenképpen vágytunk egy autentikus kocsmaélményre, ezért Torshavn leginkább késdobálónak kinéző pubjába, a Torshøllba ültünk be két korsó Gull sörre. Sikerült kiszúrnunk egy igazi bennszülött kricsmit, ahol nemigen fordultak meg turisták, csak komolyan alkoholizáló helyi tengerészek. Hamar felfedezték, hogy idegenek vagyunk, szóba elegyedtek velünk, és – ilyen alkoholárak mellett nagy szó! – meghívtak minket egy sörre.

Megismerkedtünk például Gudrunnal, ezzel a világlátott emberrel, aki viking őseihez hasonlóan külföldről hozott magának feleséget. Na, túl messzire azért nem ment érte, a Shetland-szigetekről importálta az asszonyságot. A 65 éves, roppant elegáns Paul Danielsen azt ajánlotta, hogy hallgassunk feröeri zenét, ha közelebb akarunk kerülni az országhoz. A helyi trubadúrlányt, Eivør Pálsdottirt javasolta, illetve a félig dán, félig feröeri Valravn zenekart, hozzátéve azonban, hogy ő maga inkább a helyi metált kedveli, főleg a Tỳrt. (Utólag meg is hallgattuk, a zenei ínyenceknek bátran ajánlom például ezt a nótát.)

Hans azt tekintette küldetésének, hogy meggyőzzön minket a hírhedt grindadráp, a bálnavadászat ártalmatlanságáról. Nehezményezte, hogy a világsajtó barbároknak, gonosz mészárosoknak állítja be a feröerieket, pedig szerinte 800 ezer pilótabálna él a Feröer környéki vizekben, és évente csupán 2500-at lehet kifogni. Ez itt ősi tradíció, a faluközösség minden tagja fejadagot kap belőle, kereskedelmi forgalomba nem kerülhet. Szerinte semmilyen mértékben nincs veszélyeztetve ez a bálnafajta.

A bálnavadászat ősi tradíció itt (Galériához kattintson a képre!) Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

A vadászat látványa persze brutális. Emberek a vízben vágóeszközökkel, csapdába esett, vergődő állatok, minden csupa vér, azonban Hans szerint ezen háborogni a civilizált világ részéről képmutatás, mert egy nagyvárosban bemennek a szupermarketbe, megveszik a fagyasztott hátszínszeletet, és abba egyáltalán nem gondolnak bele, hogy abból a szarvasmarhából is patakokban dőlt a vér, amikor levágták. A húsevés vérrel jár.

A hat nap alatt minél többet szerettünk volna látni a szigetcsoportból, ezért a buszozás mellett döntöttünk. Érdekes feröeri sajátosság, hogy minden egyes járatnak megvan a maga gazdája, akinek a neve a menetrendben is szerepel, telefonszámmal együtt. Így aztán, ha valami panaszunk van, egyenesen a tulajdonoshoz fordulhatunk.

Némelyik faluban csak három család él

Hogy merre érdemes kirándulni Feröeren? Igazából bármerre indulunk el, maradandó élményekben lesz részünk. Saksun fűtetejű faházikókkal borított 30 fős falvacskája, háttérben a Dalsá folyó által vájt lagúnával bármilyen középkori témájú történelmi film vagy fantasy forgatási helyszínéül elmenne. Hasonlóan festői látványt nyújt a Streymoy-sziget legészakibb részén elterülő Tjørnuvik, mely felett több száz patak szalad az óceán felé.

Jól látszanak innen az Óriás és a Trollasszony ((Risin og Kellingin) hatalmas kőszirtjei, akik az ősidőkben azért érkeztek Izlandról, hogy a Feröer-szigeteket odavontassák, csak éppen munkálkodásuk során rájuk pirkadt, és kővé váltak. A főszigeten csatangolva kihagyhatatlan Vestmanna falva, ahol kellemes hajókirándulás közben lehet megszemlélni a tengeri madarak költőhelyeit. Ezenkívül itt van Feröer egyetlen panoptikuma.

Tjørnuvik, a tökéletes feröeri falu. Háttérben az Óriás és a Trollasszony (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh András

Eysturoy szigetére átrándulva az egyik főbb célpont a talán legtöbbet fotózott feröeri falu, a 49 lakosú Gjógv. Közvetlenül egy kisebb fjord szájánál fekszik, melyet mintha egy óriási fejsze hasított volna bele a tájba. A fjordhasadékban színes kis csónakok vannak kikötve, melyeken nyugodt időben a helyi halászok kisereglenek a bőséges halzsákmány reményében a nyílt vizekre. A színes, fűtetejű házikókból álló falut gyors folyású patak szeli ketté, amely a torkolat előtt tavacskát formáz. A háttérben magasodik a Feröer-szigetek legmagasabb hegye, a 882 méter magas Slættaratindur.

Nyilván megoszlanak a vélemények, de szerintem egy igazi feröeri kirándulás csúcspontja egy hajókirándulás a Mykines-szigetre. Maga a sziget is unikum, de az odavezető hajóút minden képzeletet felülmúl. A kis bárka közvetlenül a Gáshólmur és a Tindhólmur szikla lábainál halad. Így képzeli az ember a világ szélét, ahol a mélyben félelmetes szörnyetegek tanyáznak. Aztán ott van a Drangarnir, a sziklakapu, melynek felső szintje olyan, mint egy síugrósánc, alatta meg egy természetes alagút lapul. Szédítő látvány.

Mykines mindenkit kielégíthet, aki szeretne kivonulni a civilizációból. A szigetnek húsznál kevesebb az állandó lakossága, utak egyáltalán nincsenek, csak ösvények, hajó csak nyáron jár, és az is csak nem túl viharos napokon. Ráadásul itt figyelhetők meg legnagyobb eséllyel a szigetek jelképének számító puffinok (magyarul: északi lundák) – kevés "cukibb" madár létezik Európában.

Zord idő, barátságos emberek

A Feröer-szigeteket amúgy is zord helynek szokás titulálni, de az északi szigetcsoport tényleg a Ragnarök országa, a hely, ahol Fenrir, a farkas elrabolta a napot. A civilizáció ugyanakkor határozottan ideért, mivel 2006 óta itt is egy óceán alatti alagút (a 6,3 kilométeres Norðoyatunnilin) köti össze az északi régió központjának számító Borðoy szigetét Eysturoyjal. Itt található Feröer második legnagyobb városa, az 5000 lakosú Klaksvík, amely U alakban vesz körbe egy szárazföldbe éles tőrként behatoló fjordot.

Érdemes egy túrát tenni Kalsoy szigetére. Jól jelzi a skandináv jóléti társadalom gondolkodásmódját a csík alakú Kalsoyon végighúzódó, kb. 25 kilométer hosszú közút. A szigetnek kb. 100 lakosa van, de ez négy különböző faluban. Az út öt alagúton halad keresztül, melyek közül a legutolsó 2600 méter hosszú. Ennek végén a hat házból álló Trøllanes falucska található, ahol összesen három feröeri család él. Amíg az alagutakat nem építették meg, csak hajóval lehetett elhagyni a sziget falvait, viharban pedig sehogy.

Kirkja temploma az örök ködben úszó Fugloy szigetén (Galériához kattintson a képre!) Forrás: Németh András

A legextrémebb célpont Fugloy, amelyből feltehetőleg nem sokat fogunk látni, mivel konstans jelleggel tejfölszerű köd ül rajta. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Fugloyon 44 ember él két faluban, Kirkjában és Hattarvíkben. A legenda szerint Fugloy 1000 éve még úszó sziget volt, ahol trollok éltek. Aztán egy papnak sikerült itt partra szállnia, aki a nekitámadó trollhoz hozzávágta a bibliát, mire a föld megrázkódott, az úszó sziget gyökeret eresztett, a trollok pedig, annak rendje-módja szerint, kővé váltak.

A szélsőséges körülmények azonban gyakran a legbarátságosabb emberanyagot termelik ki. A fugloyi orkánerejű szélben dideregve teljesen váratlan meghívást kaptunk az egyik házikóból kiszökdelő szőke leánykától egy kis meleg teára és süteményre. Ebből nagyon kellemes társalgás keveredett, sokat megtudtunk a szigetlakók mindennapjairól, és még egy partra vetett bálnafejet is megmutattak nekünk.

A Feröer-szigetek Európa egyik gyöngyszeme, afféle utolsó menedék, ahol – bármikor érkezzünk is –, turisták tömegeire biztosan nem kell számítanunk.