Leánybúcsú Isztambulban

Ismerős és egzotikus kellemes elegye, kedves emberek és lenyűgöző városkép. Öt nap pont egy remek kóstoló volt Isztambulból, ahol még mindig nagy betűvel írják a vendéglátást, ismerik Csepregi Éva nevét, és lépten-nyomon ajándékokat osztogattak kilenc, leánybúcsúra érkezett nőnek.

Isztambulba mész? Nagyon fog tetszeni! – ezt mondta minden ismerősöm, aki megtudta, hogy Isztambulba készülök. Aztán amikor mondtam, hogy egy leánybúcsún veszek majd részt, több mutatóujj is a magasba lendült: Vigyázz, az alkohol nagyon drága! Öt nap Isztambul meggyőzött arról, hogy mindkét állítás tökéletesen igaz: Isztambul fantasztikus város, az alkohol pedig valóban nagyon drága, körülbelül annyiba kerül, mint Londonban.

Jelenet az utcából, ahol laktunk: ember és állat táplálkozik. A tyúkot többször láttuk a bácsi körül (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Egy pohár sör árából másfélórás hajótúra a Boszporuszon

Nem mintha ez lett volna a legfontosabb kérdés, de ha már szóba került: egy másfélórás boszporuszi hajótúra 12 líra (1280 forint) – ugyanennyibe került egy pohár (!) sör is a túra előtt az ázsiai részen lévő kikötőben. Az árképzés pedig valami egészen különös: az említett helyen a pohár ugye 12-be került, míg egy korsó 14 líra (1490 forint). Hogy ezt hogyan számolták ki, arra nem jöttünk rá. Egy emeletes ház tetőteraszán simán elkértek 30 lírát (3200 forint) is egy bloody mary-ért, szóval érdemes figyelnie az árakra annak, aki nem csak lakmározni szeretne, hanem alkoholt is fogyasztana. Ellenben kompenzálásként ott volt a szuper török tea (átlagban 3 líra, azaz 320 forint) és az ayran mentalevelekkel dúsított változatban, ugyancsak fillérekért.

Az alkohol ára persze nem lett volna lényeges tényező, ha történetesen nem leánybúcsúra érkeztünk volna különböző országokból. A londoni sörárakat leszámítva Isztambul amúgy a lehető legtökéletesebb választásnak bizonyult: kellemes, biztonságos, barátságos, Budapestnél alig drágább nagyváros, bohém városrészekkel – mint amilyen a Galata-negyed, ahol laktunk. Absztinens leánybúcsúnak egy paradicsom - amúgy is az.

Tetőterasz a város felett (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Mivel kilencen voltunk, felmerült a kérdés, kell-e parázni turistanőként? Nem kell. Négy napot csoportban bolyongtunk a városban, utána én másfél napot egyedül töltöttem, és a legfőbb inzultus, ami ért, az a bámulás volt. A biztonság- és a komfortérzetem a város európai, belvárosi részein kb. ugyanolyan volt, mint Budapesten (egyetlen kellemetlen helyzet fordult csak elő, amikor a piac hatalmas tömegében megfogták a leánybúcsú egyik résztvevőjének fenekét). Helyi koldusokat sem nagyon láttam, ám rengeteg albán bevándorló kéregetett megdöbbentően piszkos és/vagy elkábított kisgyerekkel, ami inkább volt végtelenül szomorú látvány, semmint veszélyérzetkeltő.

Szeretik a magyarokat

Szóval semmi para nem volt, plusz még azzal a külföldön nem mindig automatikus érzéssel is találkoztam, hogy itt kifejezetten kedvelik a magyarokat, és nem kell külön kérni a tiszteletet Magyarországnak, mivel a helyiek automatikusan megadják. Amint kiderült, hogy magyar vagyok, a legtöbben felderültek, és mondtak pár szót magyarul (egy baklavaárus például azt, hogy Csepregi Éva milyen jó nő, és hogy mi is azok vagyunk).

Vegyes nemzetiségű csoportunkat amúgy is folyamatosan ajándékokkal halmozták el. A leggyakoribb az étkezések utáni ingyentea volt, de a négy nap során kaptunk frissen facsart gyümölcslevet, helyi röviditalt és török pisztáciás édességet is ajándékba. Csoportunkból legalább egy fő naponta kapott vörös rózsát vagy művirágokból készült koszorút (utóbbi hatalmas divat), többen randimeghívást és bókokat. A szállásadónk pedig már a második nap után tudta mindannyiunk nevét.

Látkép nem a Taksim térm közeléből (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Leánybúcsú közben volt alkalmunk a város bulihelyzetét is tanulmányozni: az Istiklal sétálóutca mögötti mellékutcákban az éjszakai életet látva az embernek eszébe se jut, hogy szinte teljesen iszlám vallású országban lenne, pontosan ugyanúgy bulizik itt mindenki, mint Budapesten vagy, mondjuk, Berlinben. És a fogyasztási szokások is hasonlók. Az alkohol magas ára mégis az iszlám vallás dominanciájára utalhat – az ok-okozati összefüggéseket nem fejtettem föl. Azt az egyéves törvényt viszont a gyakorlatban nem láttam alkalmazni, amely szerint este tíz és reggel hat között nem lehet alkoholt fogyasztani és árulni (amit amúgy a törökök egy része az iszlamizáció lépéseként értékelt).

Kóborkutyából már nincs annyi, mint régen volt, inkább macskából, de mutatóban itt van kettő (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Pamuk, Kék Mecset és a Boszporusz

A léha dínomdánom és a kajakóma mellett természetesen kulturális programokat is beiktattunk. A csoport több tagja – magamat is beleértve – rajong Orhan Pamuk, Nobel-díjas író könyveiért, ezért az egyik reggelt a szálláshelyünkhöz nagyon közel eső múzeumában – Az ártatlanság múzeuma - kezdtük, ami kitűnő döntés volt. Egy nagyon kompakt kis múzeum, átszőve Pamuk gondolati és vizuális világával. Emellett megnéztük a kötelező Kék Mecsetet és részben a Hagia Szophiát is, én pedig magányos napomon a Topkapi palotában bolyongtam kb. három órát (a modern művészetek múzeumára már sajnos nem volt időm). Megvolt a Galata-torony és -híd is a pecásokkal, és az ázsiai részen, Kadaköy környékén is körbenéztünk. A Boszporuszon való sétahajókázásról volt, aki le akart beszélni, de utólag úgy gondolom, hogy simán megérte az említett 12 lírát.

Ennek a kis beszámolónak nem tisztje felsorolni a kihagyhatatlan látnivalókat, inkább egy kisebb ismertető annak, aki hozzánk hasonlóan barátnőkkel tervezi az utazást. Úgyhogy ejtsünk két szót a vásárlásról is: én a Grand Bazárt kihagytam (túl turistás), ellenben felkerestem a Fűszerpiacot és a közvetlenül fölötte lévő, helyiek által is szemlátomást nagyon kedvelt piacot. Szombaton szó szerint mozdulni sem lehetett, hétfőn, amikor egyedül visszamentem, kicsit jobb volt a helyzet. Itt amúgy praktikusabb dolgokat lehet kapni, mint a Grand Bazárban, tele volt helyiekkel, szóval elég autentikusnak tűnt.

Hatalmas a tumultus szombaton a fűszerpiac mögötti utcákban - ez itt épp egy híres kávéárus (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Az ötödik nap végére az a benyomásom alakult ki, hogy a legtöbb helyen az árképzés leginkább úgy megy, mint az Ecseri piacon: szemügyre vesznek, aztán mondanak valamit. A Fűszerpiacon át is vertek nagyjából kétezer forinttal, amikor a negyedik zacskó teát vásároltam – a kezdeti jófejség után végül irreálisan magas számlát ütött be az eladóhölgy. Kárpótlásul a másik piacon az árus helyettem alkudta le magának a nyakékek árait úgy tíz százalékkal. Nem mindegy persze, hol vagyunk: a szupermenő, sikk, üzleteiben és szecessziós építészetében is Európát idéző Nisantasi városrészben, ahol az árak is ugyanúgy fixek, mint nálunk, vagy az említett bazárokban és piacokon.

A Nisantasi egyik alagsorában az isztambuli divatakadémia növendékei dolgoznak (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

A frissen facsart narancslé amúgy jól szemlélteti a jelenséget: 2 (210 forint) lírától 11 líráig (1170 forint) változik az ára. Két lírába lakóhelyünk egyik szűk kis utcájában került, míg 11-be a Topkapi palotában. A friss naracslé valamint a tea és az ayran mellett kötelező a friss gránátalmalé is; az utcai árusok csemegéi közül pedig a gesztenye és a kukorica.

Öt perc alatt Európa és Ázsia között

A turista általános jóérzéshez a boszporuszi látképen, az elképesztően zamatos ételeken és a kedves fogadtatáson kívül olyan egzotikus dolgok is hozzájárulnak, hogy metróval pár perc alatt át lehet kelni az ázsiairól az európai részre és vice versa. Egyébként az ismerős és az ismeretlen elegye pont kellemes a városban: nem fárad bele a turista abba, hogy mindenre magának kell rájönnie, ugyanakkor Isztambul a felfedezés örömétől sem fosztja meg; jó arányban tartogat a város meglepetéseket (például hajnalban az első müezzin hangjára hazasétálni a buliból vagy hogy a metrót és a villamost zsetonnal is és a londoni Oyster Cardra emlékeztető kártyával is igénybe lehet venni – utóbbi olcsóbb).

Dress code a Kék Mecset előtt (Kattintson a képre a galériáért!) Fotó: Vincze Barbara - Origo

Isztambul vendégszeretete számomra egyebek mellett azt is mutatja, hogy hiába zsúfolódik össze a Boszporusz két partján 15 millió ember, a zsúfolt tömeg önmagában még nem ok a közönyre, fásultságra és arra, hogy a turistára csupán két lábon járó pénztárcaként tekintsenek.

Isztambulról korábbi beszámolónk itt olvasható.