Forgalmi dugó Ausztria legtetején

Egy kis szieszta

Egyszer az életben sokan fel akarnak jutni valamilyen kivételesen magas hegyre. Egy híres fotón például a mászók dugóban vesztegelnek 8230 méteren a Mount Everest csúcsa felé vezető úton. Nos, nem kell ilyen messzire és magasra menni, ez az élmény a Grossglockner tetején is megszerezhető.

Van annak valami diszkrét bája, amikor az ember a nyár kellős közepén téli cuccokat pakolgat a harminckét fokos lakásban, és tudja, hogy a másnapi túrán már kesztyűt, sapkát és aláöltözetet fog viselni. Hol is? Példának okáért egy olyan gleccseren, amely Ausztria és egyben a Keleti-Alpok legmagasabb pontjához vezet.

Kereszt Ausztria legtetején Forrás: Németh Sarolta

A Nagy Harang, avagy a Grossglockner

A Grossglockner a Karintia, Salzburg és Kelet-Tirol határán található Hohe Tauern Nemzeti Park területén fekszik. A maga 3798 méterével rendkívül népszerű a magashegyi túrázók és a hegymászók körében, mert meghódítása belépőt jelent mind a négyezer pluszos trekkingtúrák, mind a magasabb technikai mászások világába. A Glockner-csoport gyöngyszeme ugyanis több úton közelíthető meg. Az egyik ismert ezek közül az úgynevezett Normalweg, a másik pedig a Stüdlgrat.

A normál út gleccsertúra, majd I-II-es fokozatú mászóút, néhol acélsodronnyal, a gerincen pedig fix karókkal és saját kötéllel. A Stüdlgrat már technikásabb téli sziklamászás, III-IV-es mászóút elölmászással (a nehézségi skálákról például itt lehet olvasni).

A Glockner meghódítása többször sikertelen, mint sikeres, mert a gerinc kitettsége miatt rossz időben nem érdemes nekivágni a csúcsnak. Sokszor csak az utolsó pillanatban, már a hegyen derül ki, folytathatjuk-e a túrát. Nekünk szerencsénk volt, végig szemtelenül vakító napsütés kísért minket.

Készülődés némi parafaktorral

Akarod-e majd' négyezer méterről szemlélni a bárányfelhős, égkék messzeségbe burkolt hegypanorámát? Válaszom a költőinek mondható kérdésre: Hát hogyne akarnám! Ennek ellenére kisebb izgalommal vágtam neki a túrának, elvégre soha nem jártam még ennyire magasan. Mennyire lesz nehéz technikailag? Rám tör-e a magassági betegség? Elég hosszú-e a gleccserkötél? És bár Glockner-látott útitársaim szerint ezeken teljesen felesleges előre izgulni, én azért megtettem.

Akarod-e majd' négyezer méterről szemlélni a panorámát? Forrás: Németh Sarolta

Egy kellemes nyári csütörtök délután aztán, 8-10 óra tömény (és dögmeleg, mert akármerre kanyarodtunk, a nap mindig pont rám sütött) autózás után végre megérkeztünk a Grossglockner lábához. Gondosan minimálisra pakolt csomagjainkkal jókedvűen indultunk felfelé a 2801 méteren fekvő Stüdlhüttébe, hogy eltöltsük első, akklimatizációs éjszakánkat a megszokottnál kevesebb oxigént tartalmazó levegőn.

Erről a szállásról érdemes megjegyezni, hogy nem szokványos hütte, inkább amolyan hegyi luxushodály, a szó legjobb értelmében. Tágas láger, meleg vizes tisztálkodóblokk és háromfogásos bőségvacsora várja azt, aki befizet rá (és a poén kedvéért egy magyar séf, akivel az akcentusról rögtön egymásra ismertünk). A szállásár maga egyébként OEAV/DAV-kártyával (osztrák vagy német Alpenverein-tagság) rendkívül kedvező volt, étkezés nélkül 12 euró (3800 Ft) egy éjszakára.

A Stüdlhütte jóval nagyobb és modernebb az átlagnál Forrás: Németh Sarolta

Hajnali habos kakaó 3400 méteren

Miközben napfelkelte előtt a néhány ezer méterrel alacsonyabban alvó emberek a másik oldalukra fordultak, mi már a Glockner-kereszt meghódításához készülődtünk. De hát a gleccserek már csak ilyenek – jobb akkor menni rajtuk, amikor még fagyott a talaj.

Elindultunk. A hó ütemesen ropogott a talpunk alatt, a hajnal pedig hihetetlen fénybe burkolta a hómezőt és a környező hegyeket. Mélyeket szippantva haladtunk felfelé. Széles vigyorom ebben a pillanatban még levakarhatatlan volt.

Hasad a hajnal a gleccseren Forrás: Németh Sarolta

A 3454 méteren fekvő Erzherzog Johann hüttét egy könnyebb klettersteig (kiépített mászóút) szakasszal értük el. A szikla és az acélsodronyok csúsztak, a kezem pedig szétfagyott kapaszkodás közben. Dohogásomat azonban a felbukkanó hütte tövében elfújta a hegyi szellő. Olvadozó mutatóujjam a fényképezőgép exponáló gombját kereste, hogy megörökítse a lélegzetelállító látványt: a terasz korlátján gyöngyöző jéggel vidáman játszottak a napsugarak a végtelen hegyláncok fölött. Fél nyolc volt. Azta! – gondoltam, és jóízűen megittam a reggeli tejszínhabos kakaómat, a szokványosnál most éppen három kilométerrel magasabban.

Gyöngyözve olvad a jég a napsütötte korláton 3454 méteren Forrás: Németh Sarolta

Csúcstámadás forgalmi dugóval

Lassan továbbindultunk. Felmásztunk a gerincig, összekötöttük magunkat (gleccseren és téli hegygerincen ez a bevett módja egymás biztosításának), és végérvényesen becsatlakoztunk a fenti forgalom döcögős vérkeringésébe. A Kleinglockner ugyanis, amelyen a normál túra esetén keresztül kell menni, nagyon meredek és nagyon keskeny. Más lehetőség nem lévén, az összes (2-8 emberből álló) kötélparti ezen halad a kereszt felé, vagy épp vissza onnan.

Maga a gerinc önmagában élvezetes lenne, a fent kialakuló dugó viszont olyan, mint egy délutáni csúcs a nagykörúton. Csak éppen itt autók helyett hágóvasas-hátizsákos figurák előznek, tolatnak vagy várakoznak egymásra torlódva, aszfalt helyett pedig kövek és néhány ezer méter adja a talpalávalót.

Csúcsforgalom Ausztria tetején - libasor a Kleinglocknerről a Grossglockner felé Forrás: Németh Sarolta

A legendás Schartét lassan értük el. Így nevezik azt a kb. 5 méter hosszú és 40 centi széles – most éppen hóval borított – sziklafolyosót, amely átvisz a Grossglocknerre. Közel vagy a célhoz, hiszen innen már csak 60 méter szint van hátra, csak hát előtte még meg kell tenned ezt a rövid paraszakaszt. A biztonságérzetem ezen a ponton kis időre felmondta a szolgálatot. (Megjegyezném, hogy mégsem volt jó ötlet levenni a gerinc elején a hágóvasat, de hát most már ez volt.)

A Scharte: így jut át az ember a Grossglocknerre Forrás: Németh Sarolta

Nagyot nyeltem, aztán végül én is átkúsztam a Schartén. Nekiindultunk a maradék szakasznak, majd hirtelen Ausztria tetején találtuk magunkat. Azta! – gondoltam megint, és gyorsan lefotóztam a csúcspanorámát. Nem időztünk sokáig, mert jöttek utánunk, és a köd is kezdett felénk szállni. Elindultunk lefelé.

Egy kis szieszta Forrás: Németh Sarolta

Túlélőkóla és egyebek a hegyen

A harapnivaló levegő és a gyönyörű táj mellett a magashegyi túrázásnak azért a másik oldalával is találkozik az ember. Ez persze egyáltalán nem kezelhetetlen, de érdemes utánagondolni, mire lehet számítani a magasban.

Először is ott a pakolás kérdésköre. Számomra ez mindig a tetriszhez hasonlatos, főleg ha téli útról van szó. Célszerű ugyanis a maximum 40 literes hátizsák tartalmát úgy összeállítani, hogy (1) minél könnyebb legyen és hogy (2) a kötelező felszerelés 6-7 kilója mellett (jégcsákány, hágóvas, beülő, sisak, karabinerek, hevederek, kötél, túrabot, stb.) a megfelelő ruházat (értsd: mínusz tízben ne fagyj meg, plusz húszban pedig ne ess össze a melegtől) meg némi elemózsia és folyadék is belekerüljön.

Ezenkívül nem árt, ha az ember birtokában van bizonyos technikai ismereteknek a téli magashegyi környezetben való mozgást illetően.

Aztán itt van az úgynevezett magashegyi betegség, amely 3000 méter felett esélyesen zavarja össze a túrázó szervezetét. 3000-4000 méter körül még nem olyan vészes, de fejfájás, hányinger, szédülés, fáradékonyság ilyen magasságban is bármikor jelentkezhet. Jó (vagy rossz?) hír, hogy erre kizárólag magashegyi túrákkal lehet edzeni. Sajnos a szórásból én sem maradtam ki; életmentő volt a kóla, amit 2800 méterre visszaereszkedve nagy harcok árán végül le tudtam gyűrni a torkomon. Hát igen. Alapigazság, amit minden túrázónak illik szem előtt tartania: a túra a hegy aljában ér véget.

Irány a négyezresek!

Szombat reggel későn (fél 6-kor) és kipihenten ébredtünk, 9 óra tájban pedig már elégedetten szürcsöltük a reggeli kapucsínót a hegy lábánál (az éjjeli kólának köszönhetően szerencsére remekül éreztem magam). Megvolt, amiért jöttünk: megmásztuk a Grossglocknert, és eltöltöttünk két éjszakát majdnem háromezer méteren.

Ezek után már csak kellemes plusz volt, hogy végigkapaszkodtunk egy gyönyörű, vízeséses kanyon-klettersteigon a hegy tövében, majd másnap felmentünk Grazer Bergland legmagasabb csúcsára, az 1722 méter magas Hochlantschra. Mennyi is volt a különbség hegycsúcs és hegycsúcs között? Több mint két kilométer.

Függőhíd a kletterstiegban Forrás: Németh Sarolta

A túra minden hidegével és melegével együtt élmény volt, jó, hogy megcsináltuk. Irány a négyezresek!