Mormonok és kukabúvárok vendégei voltunk

07

Mormon barátaink hátsó kertjében jártunk, ahol a sziklák az égig érnek, és a turistautak a patakban vezetnek. Majd megfordultunk a Grand Canyon kevésbé ismertebb északi peremén, és keresztülbicikliztünk a sivatagon, hogy dinoszaurusz-lábnyomokkal, magyarokkal és freeganekkel, vagyis öntudatos kukázókkal találkozzunk.

A történet Utah állam délnyugati csücskében, egy Toquerville nevű faluban kezdődött. Ide vetett minket a véletlen meg a couchsurfing ördöge, hogy egy mormon család vendégei legyünk néhány napra. Az, hogy mormonok, ki sem derült volna, ha nem mondják, mert nem sokban különböztek egy olyan keresztény családtól, amely komolyan veszi a vallását.

Rögtönzött földrajzóra a nappaliban

Nathan, a családfő szenvedélyes előadást tartott a hátsó kertjükben kezdődő Zion Nemzeti Parkról, szavait pedig hamarosan tett követte. Felajánlotta, hogy felvisz minket autóval a 2000 méter magas Kolob-terasz nevű fennsíkra, az utánfutón a bringáinkkal, hogy aztán onnan egy óra alatt leguruljunk a gyönyörű utakon. Bár jobb szeretem, ha biciklivel kaptatunk fel a hágókra, erre az ajánlatra nem tudtunk nemet mondani.

Gurulunk lefelé a hágóról Forrás: Harkányi Árpád

A Zion Nemzeti Park vörös sziklái azonnal elkápráztattak minket. Az egy órából jóval több lett, mert lépten-nyomon megálltunk, hogy a tájban gyönyörködjünk. A 25 kilométeres lejtmenetről timelapse videót is készítettünk úgy, hogy a kamerát a fekvőkerékpárom ülése mögé, a csomagtartó fölé szereltük (a videót ide kattintva megnézheti).

A valóságban a lejátszott sebességnél jóval lassabban haladtunk, ezért a gyerekeknek beígért földrajzórát csúnyán lekéstünk. Nathan és felesége, Sarah ugyanis homeschooling rendszerben, vagyis odahaza, saját maguk oktatják öt- és nyolcéves gyermeküket. Azt mondják, a gyerekek így sokkal inkább azt tanulhatják, amit szeretnek, és gyorsabban is haladnak az anyaggal, mint iskolába járó társaik.

Az ötéves lányuk például folyékonyan olvas, ír és számol százig, míg a nyolcéves Johnny már a negyedikesek anyagát tanulja. A földrajzórát ezúttal mi tartottuk. Amikor náluk jártunk, már 29 ország volt a hátunk mögött, a fotóinkból kiválogattuk azokat, amelyek a gyerekek számára is érdekesek lehetnek, és azok alapján mutattuk be a különböző helyeket, ahol jártunk. Végül nemcsak a gyerekeknél, hanem a szüleiknél is nagy sikert arattunk.

Feljutottunk az angyalok leszállópályájára

Másnap délután Nathan kitalálta, hogy menjünk fel együtt a nemzeti parkban található híres Angel’s Landingre. Az angyalok leszállópályája egy 500 méter magas sziklatorony a festői Zion-kanyon kellős közepén. Amíg a kanyon bejáratához autóztunk, leszakadt az égből egy kisebb eső, így mire a kanyonban közlekedő ingyenes buszjáratra váltottunk, rajtunk kívül szinte mindenki elhagyta a parkot.

Ami nagy kár, mert így csak mi voltunk szem- és fültanúi egy ideiglenes vízesés megszületésének. Mikor épp egy alulról megmászhatatlannak tűnő sziklafalhoz közelítettünk, egyik pillanatról a másikra hangos zúgás ütötte meg a fülünket. A szemközti sziklaszurdokban megpillantottunk egy apró zubogót, amely rögvest el is tűnt a sziklák között. De csak addig, amíg a sziklában lévő apró víztározót meg nem töltötte vízzel. Amikor ez megtörtént, a szemünk láttára egy körülbelül száz méter magas vízesés született meg a sziklafal előtt.

Az Angel’s Landing sziklatornyai és az ideiglenes vízesés, amely a szemünk láttára született Forrás: Harkányi Árpád

A látvány megbabonázott minket, még akkor is erről beszéltünk, amikor a megmászhatatlannak tűnő sziklafalon sétáltunk fölfelé, az alulról nem látható, valójában széles, biztonságos, betonozott szerpentinen. Ez a vízesésünk tetejénél ért véget, ahonnan egy szurdokban, majd egy újabb szerpentinen folytattuk tovább utunkat a nyeregig.

Fentről mindjárt nem tűnik olyan járhatatlannak az út Forrás: Harkányi Árpád

Innen következett a kitett rész, az a bizonyos maradék tíz fok, amely a sziklatornyot összeköti a völgy peremével. Volt olyan szakasz, ahol mindkét oldalon sok száz méteres szakadék tátongott az ekkor már keskeny, sziklába vájt turistaösvény mellett. Ha nem lettek volna kiépített kapaszkodók, valószínűleg remegett volna a lábam.

Ezen a kitett gerincen kellett felmenni a tetőre Forrás: Harkányi Árpád

A feleségemnek bezzeg nem, ő rettentően élvezte a mélységet és a mászást. Nathan pedig továbbra is olyan kedélyesen beszélgetett, mintha a hátsó kertjében sétálgatna. Elvégre Ziont a nyugati emberek közül a mormon telepesek fedezték fel. Nevét is tőlük kapta (az őshonos indiánok Mukuntuweapnak nevezték), Zion a béke és menedék helye, isten mennyei városa, ahol az emberek kivétel nélkül szeretik, tisztelik és segítik egymást.

Nem tudom, át merek-e menni, ha nincs lánc Forrás: Harkányi Árpád

Kik azok a mormonok?

A mormonizmus megalapítója az amerikai Joseph Smith (1805-1844). A Biblia mellett szentírásnak tartják A Mormon Könyvét, amely Krisztusról szóló tanításokat és kinyilatkoztatásokat tartalmaz, illetve feltárja a mormon vallás eredetét. A mormonok szerint a földi egyház teljesen elszakadt Jézus egyházától, ezért az eredeti kereszténységet a mormonoknak kell helyreállítaniuk.

A mormonok egymásra odafigyelő közösségben élnek, körükben tilos a dohányzás, a drog, az alkohol, a kávé és a tea. A vallás alapvető értékei - erkölcsösség, udvariasság, család - hasonlítanak a legtöbb más keresztény vallásra.

Az Angel’s Landing tetején Forrás: Harkányi Árpád

Igyekeznünk kellett, hogy sötétedés előtt elérjük az utolsó buszt a kanyonból kifelé. Mire leértünk, a vízesésnek már hűlt helye volt, és eső sem esett többet, pedig a július ezen a vidéken többnyire monszunt, hatalmas viharokat, egész estés mennydörgést jelent. Az időjárás miatt a táj folyamatosan formálódik, pár hete például a közeli Rockvilleben egy hatalmas szikladarab vált le a mesa (jelentése asztal), vagyis a lapos tetejű hegygerinc oldalából, és temetett maga alá egy egész házat, benne két emberrel.

A különböző színű rétegek ezekben a hegyekben évmilliók üledékei, ezért itt remekül megfigyelhetők a különböző földtörténeti korok. Egy-egy korszakban, például az aktívabb vulkáni tevékenység miatt, bizonyos területeken erősebb kőzet jött létre, amely nehezebben erodálódott az évmilliók során. Ezért láthatunk ma táblaszerű fennsíkokat és hirtelen mélyülő, meredek falu kanyonokat e mesebeli tájon.

Nincs hová menekülni az árvíz elől

Egyébként nagy szerencse volt, hogy nem esett éjjel, mert így másnap kora reggel elindulhattunk Sarahval az ő kedvenc helyére, a Narrows nevű kanyonba. Itt a patak mellett már nem jutott hely turistaösvény kialakítására, így a legtöbb helyen magában a patakban kellett gyalogolnunk. Mivel ez nem mészkőhegység, amely végtelen víznyelőiről híres, itt csak akkor szabad kirándulni, ha a közelmúltban sehol nem esett eső a környéken.

Akár egy távoli, nagyobb zuhé is eredményezhet flash floodot, vagyis hirtelen jött, nagy erejű árvizet. Ha a Narrowst látogatja meg az ember, elővigyázatosnak kell lenni, mert lent, a kanyon aljában nincs hová menekülni, hiszen sok szakaszon semmi más nem alkotja a terepet, csak a patak, és kétoldalt a végtelen magas, meredek sziklafal.

A Narrows túraútvonal egy szűk kanyonban halad, ahol nincs hová menekülni az árvíz elől Forrás: Harkányi Árpád

A kanyon alján a forró délutáni órákban is kellemes lenne a patakban sétálni, csakhogy ilyenkor nagy itt a tömeg. Ahogy az Angel’s Landingen, úgy itt is érdemes vagy kora reggel vagy késő délután elindulni, ha el akarjuk kerülni a turisták hadát. És vegyünk fel olyan lábbelit, amelyik bírja a vizet. Velünk ugyanis nem egyszer megesett, hogy derékig vizesek lettünk, mert kisebb zubogókon, vízeséseken is át kellett másznunk.

Szabadkemping a Grand Canyonban

A Zionban nem értek véget a kalandjaink, ugyanis mormon családunk kitalálta, hogy hétvégén menjünk el együtt a szomszédos állam, Arizona világhírű látnivalójához, a Grand Canyonhoz. Három óra autózás után meg is érkeztünk az északi peremhez, amely a délinél valamivel magasabban, 2400 méteren fekszik, ezért kellemesen hűvös, a tájat pedig zöld erdők és hosszú, barátságos bölénylegelők alkotják. Ráadásul jóval kevesebb a turista, mint a déli oldalon.

Nem gondoltuk, hogy pár kilométerre a Grand Canyontól ilyen erdőt találunk Forrás: Harkányi Árpád

Ami pedig a legszebb az egészben, hogy a kanyonhoz vezető fizetőkapukon kívüli terület National Forest, ami azt jelenti, hogy bárhol ingyen szabadkempingezhetünk. Az első éjszakát még együtt töltöttük mormon barátainkkal, aztán ők vasárnap reggel hazasiettek, hogy le ne késsék az istentiszteletet, mi pedig a Grand Canyont északkeletről megkerülve Tuba City felé kerékpároztunk. Ez a sivatagi szakasz végig egy hatalmas sziklaperem alatt vezetett minket. Az USA-ban megtett 1700 kilométerből ez lett a kedvenc útvonalunk.

A Grand Canyont megkerülve ilyen tájon kerekeztünk Forrás: Harkányi Árpád

Mi sem gondoltuk volna, hogy e kietlen táj ennyire elvarázsol minket, de a végtelen szabad ég alatt biciklizni a sziklaóriások tövében hatalmas élmény volt. Mielőtt kereszteztük volna az itt már csak alig száz méter mély kanyont, az út bal oldalán furcsa sziklaalakzatokra lettünk figyelmesek. A vékony lábon álló, gombaszerű sziklák némelyike alá kőfalat is húztak, ami ugyan nem életbiztosítás, de legalább csak a tető felét kellett megépíteni.

A ház teteje egy földből gombaként kiálló szikladarab Forrás: Harkányi Árpád

Magyarul szólt ki a férfi a vécéből

Másnap délután, több mint kétszáz kilométert magunk mögött tudva a sivatagban, végre megérkeztünk Tuba Citybe. A kempingben a vécé ajtaja előtt szembesültem azzal, hogy csak belépőkártyával tudom használni a helyiséget. Kikiabáltam a feleségemnek, hogy kaptunk-e belépőkártyát a recepción, mire egy férfihang kiszólt a fülkéből: „Egy pillanat!”

Mindenre számítottam e hosszú nap végén, csak arra nem, hogy egy vancouveri-tatai, kanadai-magyar családdal futunk össze Tuba City kempingjében. Az estét és az azt követő reggelt végigbeszélgettük, majd bementünk a Navajo múzeumba, hiszen ezért tettünk kitérőt e városkába. Az indián történetek különösebben nem nyűgöztek le minket, viszont újabb betekintést kaphattunk az emberiség legnagyobb népirtásába.

A múzeum ajtajában megint egy honfitársunkba botlottunk. Ez nem volt teljesen véletlen, Eszterrel ugyanis négy nappal korábban megbeszéltük, hogy összefutunk itt, de mivel azóta egyikünknek sem volt térereje a sivatagban, nem voltunk biztosak benne, hogy a találkozó összejön.

Eszter a dél-arizonai Mesából indult kerékpárral Salt Lake City környékére az egyetem nyári szünetében. Ez volt élete első nagy kerékpáros kalandja, amelynek kapcsán crowdfunding kampányt is indított, hogy elmondhassa, kerékpárral költözött el, hogy egy másik egyetem másik szakán folytassa tanulmányait.

De ez még semmi. Pár perc beszélgetés után kiderült, hogy Eszter is a mormon vallást követi, akárcsak előző szállásadóink, és hogy a közeli mormon templom udvarában, egy lakóautóban kapott szállást. Megkérdezte a püspököt, hogy befogad-e minket is, és pozitív választ kapott. Így az estét együtt töltöttük egy minden képzeletünket felülmúló, szuperkényelmes, több helyen kitolható oldalú lakókocsiban.

A mormonok transformers típusú lakóautójában töltöttünk egy éjszakát
Forrás: Harkányi Árpád

Itt végre internetünk is volt, így rá tudtam keresni a város határában található dinoszaurusz-lábnyomokra. Idefelé jövet ugyanis egy nagyon furcsa élményben volt részünk. A kézzel festett „Dinosaur Tracks” táblák csábításának engedve letértünk a főútról egy kősivatag közepén található parkolóba, ahol néhány navajo őslakos szuveníreket árult.

Egyikük a bódé mögé kísért minket, és vizet öntözött a kőben látható mélyedésekbe, amelyekben egyértelműen kirajzolódtak a nagy, háromujjú lábnyomok, amilyeneket a Jurassic Parkban is láthattunk. Közben az egyik bódé hátulján egy gyerekrajzszerű dinót fedeztünk fel, és emberünk már kezdte is a mondandóját, hogy ezek a lábnyomok 150 millió évesek, és egy velociraptortól származnak.

Ekkor már kezdett gyanús lenni a dolog, aztán mikor megláttuk a „Guided tour for donation” táblát, leállítottuk az emberünket, mondván, hogy bocsi, de ezért a műsorért nem szándékozunk fizetni.

Szabadon járhattunk-kelhettünk az állítólag 150 millió éves dinoszaurusz-lábnyomokon Forrás: Harkányi Árpád

Az internet információi szerint azonban a lábnyomok tényleg valódiak. Hogy miért lehetett szabadon mászkálni rajtuk, és miért nem épült ki egy „Dino Visitor Center” föléjük, ahogy az Egyesült Államok bármely más pontján már rég megtörtént volna, az rejtély maradt.

Arizonai kukabúvár-álmodozók

Tuba Cityből egy nagyon jó fej öreg navajo repített el minket biciklistül a sokkal zöldebb, magasabban fekvő Flagstaffig. Ellentétben a közhiedelmekkel, a navajók rendkívül barátságos emberek, ezt jól mutatja a navajo taxi fogalma is, amely arra utal, hogy milyen könnyű a navajók lakta területen stoppolni. Nekünk is csak három autóst kellett megkérdezni egy benzinkútnál, és egy óra múlva máris Arizona legmagasabb pontján, a száz kilométerre délre lévő Flagstaffban találtuk magunkat.

E városban kószálva egy furcsa, nagy szakállú, szemüveges kerékpárosba, Elibe botlottunk. Mikor mesélni kezdte, hogy egy hatfős közösségben él, és hogy követik a Bibliát, először azt hittük, hogy egy hittérítővel van dolgunk, de hatalmasat tévedtünk. Eliék freeganek (free + vegan), egyikük már több mint 30 éve él a pazarló fogyasztói társadalom által hátrahagyott óriási mennyiségű élelemből.

Olyan házban élnek, amelyet a ház felújításáért cserébe kaptak bérbe két évre. Kopott öreg furgonjukba a benzinrevalót felújított kerékpárok eladásából fedezik, de egyébként nem nagyon használják, inkább maguk is kerékpároznak. Teljesen lenyűgöztek minket használt festékesvödrökből, alumíniumkampókból és ruhadarabokból készített masszív, vízálló kerékpártáskáikkal.

Kanapé a kocsiban, kocsiülés a nappaliban

Meghívtak minket vacsorára a teljes egészében talált vagy guberált holmikból berendezett, nagyon szép házukba. Az mondjuk kicsit furcsa volt, hogy az egyik kanapé helyén egy háromfős kisbuszülés volt biztonsági övekkel.

Biztonsági öveket bekötni, kukában talált ételekből készült vacsora következik! Forrás: Harkányi Árpád

De ezen már nem lepődtünk meg azok után, hogy megtudtuk, amit eszünk, az is mind a kukákból van, ahogyan az egész hűtőjük dumpster diving, magyarul mások által kidobott ételekkel van tele. Mivel mi is nagy kedvelői vagyunk ennek a sportnak, megkérdeztük, velük tarthatunk-e valamelyik zsákmányszerző körútjukon. A válasz igen volt, így következő este már a furgonjuk hátuljába berakott hatalmas kanapén folytattuk a lelkes beszélgetést.

Kanapé a kocsiban, kocsiülés a nappaliban, náluk ez a dolgok rendje. Leginkább a helyi bioboltok konténereit látogattuk, mert hát ugye fő az egészség. És ezek a fickók tényleg egészségesen élnek, és most már azt is állíthatom, hogy nem szűkölködnek semmiben. A furgont alig másfél óra alatt plafonig pakoltuk a legváltozatosabb ételekkel, zöldségekkel és gyümölcsökkel. A zsákmányból egy baráti családnak is juttattunk, majd mi is magunkhoz vehettünk annyit, amennyit csak gondoltunk.

A zsákmány Forrás: Harkányi Árpád

A freeganek szinte teljes egészében pénz nélkül élnek. Stresszmentesnek, vidámnak és kiegyensúlyozottnak tűntek, kreatívak, egészségesek és jólöltözöttek voltak. ‒ Mi lesz, ha lejár a két év bérlet? Mit csinálnak, ha valami baj történik, ha valami olyan dolgot kell megoldaniuk, amire önmaguk nem képesek? ‒ akadékoskodtam. ‒ Isten eddig is meghallgatta az imáinkat, és gondoskodott rólunk ‒ válaszolták. És különben is, sok barátjuk van, akikre mindig számíthatnak, ők is segítenek nekik, ha szükség van rá.

Elgondolkodtam, vajon jó irányba tart-e a materialista, törtető világunk. Persze nem tudna mindenki úgy élni, ahogy ők, de az is biztos, hogy ezek a különutas fickók sokkal boldogabbnak tűntek, mint sokan mások, akik úgynevezett normális életet élnek. Vajon valami ilyesmi lenne a mormonok által megálmodott Zion?

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.