Olcsóbb a sör, mint az ásványvíz

12 Zatec - középkorba pottyanva2

Prága belvárosában alig lehet lépni a turistáktól, egymást érik a giccsboltok, így nehéz átérezni, milyen az igazi cseh hangulat. Hosszú hétvégés túránkon ezért inkább a cseh vidéket jártuk, többek között sörgyárak nyomában.

Baráti társaságunkból mindenki többször járt már Csehországban, ezért arra törekedtünk, hogy mindegyikünk számára ismeretlen helyeket fedezzünk fel. Reggel indultunk autóval, és Brnótól 50 kilométerre északra volt az első megállónk. Itt található a Morva-karszt természetvédelmi területet, amelyen alig 500 méteres dombok sorakoznak, mégis lenyűgöző a látvány.

A dombok között ugyanis szurdokok és cseppkőbarlangok rejlenek. Először a Macocha-szakadékot látogattuk meg, amely egy beszakadt barlangból létrejött hasadék a Punkva folyó medrében. Kilátókból vagy a barlang belsejében közlekedő felvonóval lehet megnézni.

A dombok között szurdokok és cseppkőbarlangok rejlenek Forrás: Bucsky Péter

Utóbbi lehetőséget csak azért hagytuk ki, hogy visszaérjünk a cseppkőbarlanghoz, amely azonban délután kettőkor bezárt. Ezernél is több barlang van ezen a környéken, egy külön túrát is megérne a feltérképezésük.

A cseppkőbarlang délután kettőkor bezárt Forrás: Bucsky Péter

Szállásunk a SZOT-üdülők hangulatát idézte

Estére azonban Benešovba kellett érnünk a szállásunkra. Este csak a parkolóig jutottunk, ahol a szocialista időkből hátramaradt szállásunk volt. Mintha a 80-as évek SZOT-üdülőibe léptünk volna vissza. A fából készült tetőérbe érve hideg várt, de a szobákban szerencsére jó meleg volt.

Vendéglátóink nagyon örültek 14 fős csapatunknak, de látszott, hogy a vidéki turizmus itt sem túl jól prosperáló üzletág. Szerencsére a vár szomszédságában lévő étterem még nyitva volt, és nagyon jó cseh ételeket kínáltak. Knédli, sertéssült, káposzta, pörkölt, és természetesen helyi csapolt sörökből sem volt hiány.

Benešov - Ferenc Ferdinánd rezidenciája Forrás: Bucsky Péter

A pincérünk is hozta a cseheknél elvárható távolságtartást, annak ellenére, hogy mi voltunk az egyedüli vendégek. A vacsora elfogyasztása közben közölte, hogy még egy kör italt kihoz, azután mindenképpen zár. Egy mulatozó társaságot itthon aligha küldenének haza este tízkor.

A másnapi reggeli a gyerekkori menzákat idézte. Az óriási, fűtetlen faépületben a két-két szelet sajt és parizer mellé kapott egynyolcad paradicsom elfogyasztása valódi időutazásnak tűnt. Még inkább visszaléphettünk az időben a kastély meglátogatásakor.

Az éttermekben olcsóbb a sör, mint az ásványvíz

Ferenc Ferdinánd ugyanis szenvedélyes vadász és műgyűjtő volt, ennek kincseit lehet a múzeumban megnézni. Feltűnő, hogy Csehországban a 20. századi háborúk ellenére a kastélyok jóval épebbek maradtak, és a berendezéseket és kincseket sem hordták el akkora elánnal, mint nálunk. A kastélyban a vadászszenvedélynek is mintha emléket akartak volna állítani, a várárokban medvék laknak, akik ottjártunkkor már téli álmukat aludták.

Szárítják az árpát a Ferdinánd sörgyárban Forrás: Bucsky Péter

Nagyobb izgalommal várta társaságunk a Ferenc Ferdinánd által alapított Ferdinand sörgyár megtekintését. A vezetett túrán magyar tolmácsot is tudott biztosítani a gyár, így két óra után úgy érezhettük, mi is megbirkóznánk a sörgyártással. Az országban félszáz ipari sörfőzde van, kisebbekből pedig több száz. Az egy főre jutó sörfogyasztás 150 liter évente, ami azt jelenti, hogy a csecsemőtől az aggastyánig mindenki megiszik napi majd egy sört.

Nem is csoda, hiszen az éttermekben a sör még az ásványvíznél is olcsóbb, és a jól öltözött irodisták is általában sört isznak az ebédjük mellé. Ráadásul mindenhol megbecsülik a helyben készült specialitásokat, az adott város kocsmáiban, éttermeiben biztosan kapni lehet őket.

A sörgyár eredeti berendezései a 19. századból valók Forrás: Bucsky Péter

Helyben általában szűretlen és pasztörizálatlan sört csapolnak, emiatt igazán ízletes az arany nedű. Ilyet kóstolhattunk a sörgyárban is. A nagyjából kétezer forintos belépő elvileg csak két pohárnyi kóstolót tartalmazott, de sörfőzőmesterünk jól érezte magát velünk, úgyhogy újabb és újabb különlegességeket hozott kipróbálásra.

A giroszra is jól csúsznak a cseh sörök

Vidám hangulatban indultunk tovább Karlštejn vára felé. Az autópálya helyett a kis vidéki utakat választottuk. A magyar átlagnál valamivel rendezettebb falvacskák között húzódó utak nem voltak túl szélesek, de jó tempóban lehetett haladni.

A GPS-re hallgatva egy bal kanyar után azonban szinte elfogyott az út alólunk, és amikor egy patakon átvezető vízfolyáshoz értünk, megértettük, miért nem olyan népszerű ez az útvonal. Szerencsére nem volt magas a vízállás, simán át tudtunk hajtani.

Átkelés a patakon Forrás: Bucsky Péter

Mire Karlštejnbe érkeztünk, már farkaséhesek voltunk, ezért beültünk az első szembejövő, történetesen görög étterembe. A tipikus cseh kocsmai berendezés és kandalló mellett kicsit furcsán hatottak a falakon a görög képek, de végül is a cseh sörök és a girosz jól megfértek egymással.

A városka a középkorban nagyobb jelentőséggel bírt, ma Visegrádhoz hasonlóan a fővárosba érkező turisták egynapos kötelező programpontja. Szerencsére a Habsburgok itt nem robbantották fel a várakat, így jó állapotban maradt fenn a város ékessége. Nem véletlenül tartották a középkorban bevehetetlennek, a várfalak vastagsága eléri a hét métert.

A Karlstejni vár kötelező program a prágai turistáknak Forrás: Bucsky Péter

Az idegennyelv-tudás nem a csehek erőssége

Már sötétben érkeztünk az Elba mentén legészakabbra fekvő cseh városba, Děčínbe. A fárasztó autózás után még vártak ránk kihívások: a hostelben a recepciós asszony semmilyen nyelven nem beszélt, angolul, németül, magyarul feltett kérdéseinkre hevesen gesztikulálva és kitartóan csehül válaszolt.

A probléma az volt, hogy eggyel kevesebb ágyat foglaltak le számunkra, mint ahányan voltunk, de ezt sehogy sem tudtuk az asszony értésére adni. Pótágy helyett a wifijelszót nyomta a kezünkbe. Végül csak megoldottuk a helyzetet, és elindultunk, hogy éttermet keressünk a kihalt, esti városban.

Az első helyen a pincérnő azzal szaladt elénk, hogy éppen zárnak, de öt perc séta után találtunk egy jelentős sörkínálattal rendelkező vendéglátóhelyet, ahol a konyha is üzemelt, és a pincérek is tudtak németül. Az idegen nyelveket a csehek a vendéglátásban igen szabadosan kezelik, az angol és német fordítások rengeteg hibát és félrefordítást tartalmaznak.

Pilsner Urquell mindenütt kapható Forrás: Gaál Csaba

Itt a kezdetben motiváltnak tűnő pincér döbbentett meg minket. Amikor egyikünk a tatár bifsztekhez kért még egy adag kenyeret, azt mondta, nincsen. Hogy anélkül hogyan lehetne megenni, abban nem segített, de egy kis rábeszélés után csak került néhány karéjjal.

Még a romokat is sikerült látványossá tenni

Másnap Děčínben meglátogattuk a belvárost és a várkastélyt. Csehországban utóbbiaknak a múzeum mellett még egy kötelező eleme van, mindegyikben szép számmal láttunk pávákat. Bár szinte minden kisvárosnak van kastélya vagy vára, sikerül karbantartani és életképes funkcióval ellátni őket. Szimpatikus volt az is, hogy a turistáknak szánt kávézóban megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak.

Mesebeli környezet a děčíni várnál Forrás: Bucsky Péter

Csehország, később a Monarchia és Németország között komoly várakkal oldották meg a védelmet a ma már csak szimbolikus határ túloldalán. A szász Svájcnak is nevezett Elba-parti dombságban tucatnyi vár és kastély van, ezek közül mi a ratheni várromot látogattuk meg.

A szász Svájcnak is nevezett Elba-parti dombság Forrás: Bucsky Péter

Ide csak gyalog lehet eljutni, a parkolótól 10-15 perces sétával, vagy a folyó másik oldaláról komppal. Az úton megmászhatunk néhány sziklát, az itteni homokkövek a prérifarkas és a kengyelfutó gyalogkakukk hegyeire emlékeztetnek. Már csak azért is érdemes itt túrázni, mert jó levegője miatt államilag elismert gyógyhely.

Sziklamászóknak a száznál is több kiépített útvonal lehet érdekes. A hegytetőről elénk táruló látvány a kanyargó folyóval lenyűgöző volt, már csak azért is, mert a túlparton éppen elsuhant a Budapest-Berlin vonat.

A kanyarodó Elba látványa lenyűgöző Forrás: Bucsky Péter

Rathen első várából csak romok maradtak, de ezeket sikerült látványossá tenni. Acélpallókkal kötötték össze az egykori falakat, és ezeken lehet bejárni az egykori helyiségeket. A másfél eurós belépőt nem mindig szedik be, ha a kassza zárva van, becsületkassza működik. Nem tudom, nálunk mennyire működne ez a megoldás. Hegymászás után nem maradhatott el a sült kolbász és a sör sem, de sietnünk kellett a következő szállásunkra, a komló fővárosába.

Itt termesztik a világ legjobb komlóját

Žatecbe éjszaka érkeztünk, és ahogy áthajtottunk a szürke lakótelepeken, nem voltunk benne biztosak, hogy jó ötlet volt idejönni. Egy családi ház tetőterében béreltünk szállást. Szállásadóink gyerekei útba tudtak igazítani minket angolul, és éttermet is ajánlottak. Öt perc múlva már a főtéren voltunk, az étteremben pedig különtermet kaptunk.

Žatec,a tipikus cseh kisváros Forrás: Bucsky Péter

Pincérünk figyelmünkbe ajánlotta a helyi diszkót, ahová munkája végeztével ő is eljött. Egy társasház aljában üzemelt a Pivorium névre hallgató szórakozóhely. 30 korona, azaz 350 forint volt a belépő, kis csapatunk nagyjából megduplázta a látogatószámot. A hely hű volt a nevéhez, a vendégek nem koktélokat vagy rövideket iszogattak, hanem szinte mindenki sörözött.

Ez a kisváros megtestesítette a tipikus cseh városkát. Középkori főterén állt egy templom, mögötte a sörgyár, a polgári házak aljában boltok, a világ legjobbjának mondott komlónak emléket állító póznák és egy szökőkút, valamint a vasárnap délelőtt söröző, bajszos cseh családapák.

Prága helyett irány a vidék

Utolsó éjszakánkon Prágában szálltunk meg. A kisvárosok után Prága túl zajosnak és zsúfoltnak tűnt. Másnap az emlékeink szerint kellemes, saját sörfőzdével is rendelkező U Medvidkuban ebédeltünk, de az ételek és a pincérek egyaránt csalódást okoztak. A Károly hídon hömpölygő tömegen átvágva arra jutottunk, hogy legközelebb is a cseh vidéket fogjuk felkeresni a főváros helyett.

A nyugis kisvárosok után Prága nem tűnt olyan vonzónak Forrás: Bucsky Péter

Korábbi beszámolónkat Brnóról itt olvashatják, Telčről pedig itt írtunk.