Villám csapott a repülőbe

Villám
A ship sails in the Mediterranean Sea as lightning strikes the sky as seen from the Israeli coastal moshav of Mikhmoret, north of Tel Aviv, on November 24, 2014. AFP PHOTO / JACK GUEZ
Vágólapra másolva!
Az utasok hatalmas csattanást hallottak, és fény villant a fedélzeten.
Vágólapra másolva!

A Spirit Airlines Airbus A320-200 típusú gépe a floridai Tampából a New Jersey államban lévő Atlantic Citybe indult. Felszállás közben azonban villámcsapás érte a repülőt. Az utasok hatalmas csattanást hallottak, és fény villant a fedélzeten.

A pilóták 17 ezer láb (5182 méter) magasságra álltak, ellenőrizték a berendezéseket, konzultáltak az irányító központtal, majd úgy döntöttek, hogy Fort Lauderdale felé fordulnak. Az indulás után egy órával rendben le is szálltak.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Jack Guez

Az utasokért egy helyettesítő repülő érkezett, amely ötórás késéssel szállította őket Atlantic Citybe. A gépet, amelyet villámcsapás ért, vizsgálják – írja az Aviation Herald.

Viszonylag gyakran előfordul

Az, hogy egy repülőgépet villámcsapás ér, nem ritka eset. Októberben például az EasyJet Genfből Nizzába tartó járatával fordult elő, nem sokkal a felszállás után. Az a gép tovább ment, ám leszállás előtt értesültek a pilóták, hogy le van zárva a leszállópálya, ezért végül Milánóban landoltak.

Egy átlagos repülőgépet átlagosan két évente egyszer ér villámcsapás – derül ki egy pilóta könyvéből. Patrick Smith szerint a villám tipikusan a repülő valamelyik kilálló részébe csap, az azonban viszonylag ritka, hogy ez látható nyomot vagy az elektromos rendszer sérülését okozná. A legtöbbet még csak észre sem lehet venni.

A repülőket így tervezik

A modern repülőket egyébként úgy tervezik, hogy ellenálljanak az ilyen villámcsapásoknak, és egyfajta Faraday-kalitkaként működnek. Attól sem kell tartani, hogy a szárnyakban elhelyezett üzemanyag meggyulladna.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!